Kamu lenne a Twitter-láz?
A HubSpot jelentése szerint a Twitter szárnyalása törékeny és tartalmatlan. Az új felhasználók nagy része passzív, inkább jellemző a nézelődés, mint az aktív csiripelés.
A nagyok nagyon Twittereznek
Egy évvel ezelőtt a Twitter egy viszonylag kis közössége volt a geekeknek és technológiai érdeklődésű embereknek, de bekerült a fősodorba, legalábbis az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában. Nem csak a felhasználók számában nyilvánul meg a növekedés, de abban is, hogy egyre komolyabban veszi a Twittert a marketingszakma, a politika, sőt a média is. Nem csak beszélnek róla, hanem használják is, például Barack Obama amerikai elnök vagy a CNN újságírója Rick Sanchez, aki naponta kommunikál követőivel, s élőben olvas be a CNN-en csiripeket.
Az óriási felhajtás azt sugallhatja a laikusok számára, hogy ma már a csapból is a Twitter folyik, de valójában az a helyzet, hogy a keménymagon kívül viszonylag kevés embernek sikerült teljesen beilleszkednie, s még kevesebben vannak, akik aktívan részt vesznek az üzenetfolyam létrehozásában. A HubSpot jelentése 2008 év végi számokat tartalmaz ugyan, az adatok az online elérhető éles Twitter adatbázisból származnak.
Jön, benéz, megy és nem marad
A felhasználók nagy része teljesen passzív, hiszen nincs mindenkinek tájékoztatási kényszere, s nem is ül minden felhasznló egész nap a számítógép előtt, s nagyon sokan a mobiltelefonjukat sem használják folyamatosan internetezésre. A Twitter tömegmédiába kerülése miatt sok felhasználó érkezett 2008 során, pontosabban az összes felhasználó 70 százaléka akkori adatok szerint, s az átlagos felhasználó 275 napja tagja a rendszernek.
Az új felhasználók tehát uralják a szolgáltatást, minden ötödik ember kevesebb mint 2 hónapja regisztrált. Talán ennek tudható be, hogy csupán 80 százaléknyian jelöltek meg honlapot, 62 százaléknyian töltöttek fel valamilyen fotót, s körülbelül ennyien írtak magukról valamit a \"bio\" részben.
Az új felhasználók jó része viszont sosem ragad meg, s hiába van átlagosan 70 követője mindenkinek, az esetek 35 százalékában ez csak 10 vagy annál kevesebb. Óriási ugyanakkor a különbség a hírességek vagy befolyásos emberek regisztrációja és a normál embereké között. Mindössze minden századik embernek van 500-nál több követője (nekik átlagosan 1300), de 100-nál több követőt is csak a felhasználók 5 százaléka tudhat magáénak.
Legalább kihasználják a 140 karaktert
A jelentésből kiderül az is, hogy a legtöbb üzenet csütörtökönként születik, a legkevesebb pedig természetesen hétvégén. Földrajzilag London, San Francisco és New York a legnépszerűbb, de a top 30-as listába az amerikai nagyvárosokon kívül Kanada, Ausztrália és Szingapúr kivétel nem kerülhetett be más hely. Érdekes továbbá, hogy a csiripek túlnyomó része 135 karakternél hosszabb, úgy tűnik mindenki igyekszik kihasználni a 140-es limitet.
A Hubspot által készített jelentés összefoglalóját a hivatalos blogon lehet olvasni, illetve egy PDF-fájlban kicsit részletesebb adatok is találhatóak. A számok nem jelentenek alapjában véve meglepetést, még az is kiderülhet, hogy a média számára zseniális találmány nem is vonz akkora érdeklődést, mint azt egyesek gondolják.