:

Szerző: Bizó Dániel

2009. május 14. 12:13

A vártnál kisebb, de brutális veszteségbe került a Sony

Rendkívül súlyos veszteséget szenvedett el a Sony az első negyedévben, mely egyben utolsó pénzügyi negyedéve is. A vállalat nettó 1,73 milliárd dollárt bukott az év első három hónapja során, az üzemi szintű hiány azonban ennél is sokkal mélyebb, 3,08 milliárd dollár volt.

A mutatókat a cég hatalmas elektronikai részlege húzta le, amit a másik két részleg akkor is képtelen lett volna ellensúlyozni, ha brillírozik, de nem tették -- romló mutatók mindenhol. A negyedév során éves szinten 22 százalékkal 15,95 milliárd dollárra zuhant vissza az árbevétel, aminek több mint felét az árfolyamhatások magyaráznak. Az év egészében 12,9 százalékkal csökkent a forgalom, és az egy évvel korábban kimutatott 3,87 milliárd dolláros profitot 1 milliárdos hiány váltotta fel. Üröm az örömben, hogy ezek a mutatók kevésbé rosszak, mint a korábban vártak. Az év egészében egyedül a filmkiadó Sony Pictures volt képes nyereséget termelni, amire a Howard Stringer elnök-vezérigazgató a korában bejelentetteknél is erőteljesebb költségcsökkentési programmal és a cég felépítését alapjaiban megrengető átszervezésekkel reagál a hatékonyabb működési és az innováció elősegítésére.

Utolsó pénzügyi negyedévében a Sony elektronikai részlege, mely többek közt a Bravia LCD-tévékért, médialejátszókért, Cyber-shot fényképezőgépekért, Handycam kamerákért és Vaio PC-kért felel, gyakorlatilag teljesen összeroppant. A divízió árbevétele 35,7 százalékkal, vagyis 5,43 milliárd dollárral múlta alul a tavalyit, amiből 12,7 pontot,  1,9 milliárd dollárt a jen erősödésének hatása képez. Az egy évvel ezelőtti 109 millió dolláros üzemi szintű eredményből így 2,85 milliárd dolláros veszteség lett. A korábban soha nem látott veszteség hatására a pénzügyi év egészében is veszteségessé vált a részleg, amire még nem volta példa, ahogyan a vállalat egésze is másfél évtized után először zárt veszteséges pénzügyi évet.

Erősen leromlott a a PlayStationt forgalmazó játékrészleg is, első negyedéves bevétele 38,7 százalékkal, vagyis több mint 1 milliárd dollárral esett vissza a tavalyihoz képest, amiből 30 pontot, vagyis a csökkenés több mint háromnegyedét az árfolyamhatás magyarázza. Ennek fényében kisebb csoda, hogy a tavalyi 121,4 millió dolláros veszteség mindössze 260 millió dollárra mélyült. Ez a fejlesztési és marketingkiadások drasztikus visszafogására, valamint a PlayStation 3 veszteséges termelésének erőteljes racionalizálására utal.

A pénzügyi helyzet fényében nem meglepő, hogy a Sony minden piaci nyomás ellenére sem csökkentette még mindig a PlayStation 3 konzol árát, amire nagy szüksége volna az eladások felpörgetése érdekében. A lépéssel a vállalat valószínűleg addig kivár, míg az újabb, hatékonyabban gyártható, 45 nanométeres csíkszélességű chipekkel ellátott belsővel nem tudja felszerelni a gépeket, és a jelenlegi raktárkészletek ki nem ürülnek, továbbá a jen árfolyam némileg nem gyengül vissza. 

[+] Még mindig súlyosan veszteséges a PlayStation 3 gyártása

A március végével zárult pénzügyi év egészében 10 millió PS3-at szállított le a boltokba a vállalat, 10 százalékkal többet a tavalyinál, eközben a PS2 eladásai 42 százalékkal 7,9 millióra zuhantak vissza. A hardvereladások mellett a szoftverek terén is átvette a vezető szerepet a PS3, közel 104 millió játék fogyott rá, míg PS2-re mindössze 83,5 milló fogyott, ami alig több mint a fele az előző éves eladásoknak. A PSP stabilan jól fogy, 14 milliót vásároltak belőle, a játékok azonban továbbra sem mennek, olyannyira, hogy a dinamikusan növekvő tábor ellenére 10 százalékkal kevesebbet, 50 milliót adtak el világszerte.

A Sony által közzétett kilátások sem adnak okot sok bizakodásra, ugyanakkor erősen javuló tendenciát ígérnek. A vállalat olvadó árbevételt, és mélyülő, 1,2 milliárd dollárnak megfelelő nettó veszteségeket jósol. A költségcsökkentési program hatására az átszervezésekhez és tőkejövedelmekhez kapcsolódó költségektől megtisztítva már gyenge nyereségességet remél a vállalat -- közel 1,2 milliárd dollárt tervez átszervezésekre fordítani. A Sony lényegében stagnáló, enyhén csökkenő termékeladással kalkulál, és 13 millió PS3 leszállítását tervezi.

a címlapról