:

Szerző: micskog

2007. december 10. 14:55

Kipróbáltuk az Asus mini Eee PC-jét

Nagy várakozások övezik az Asus Eee PC-jét, mely elsősorban alacsony árával hívta fel magára a figyelmet. Erényei azonban nem fulladnak ki ebben, remek szoftver érkezik hozzá, és meglepően jól teljesítményt is nyújt: nem gond a video vagy a böngészés. A legnagyobb bajunk vele az, hogy egyelőre nem lehet kapni. Nagyobb testvérének megszületését alig bírjuk kivárni.

Alig fél éve, hogy az ASUS fellebentette a fátylat olcsó notebookjáról, az Eee PC-ről. Az apró gép kifejezetten nagy port kavart, és azóta a média és az online közösségek kiemelt helyen követnek minden azzal kapcsolatos hírt. Kijelenthető, hogy nagy várakozások épültek fel az elmúlt időben, amit csak tovább fokozott, hogy az Eee PC tömegtermelése a vártnál később indult be, valamint a vártnál nagyobb ázsiai kereslet miatt az európai szállítások is átcsúsznak jövőre. A legelső példányok azonban már lelkes magánszemélyek révén megérkeztek néhány hete az országba, így lehetőség nyílt a gép tüzetesebb szemügyre vételére. Az alább tesztelt példányhoz a Royal Computeren keresztül jutottunk, amiért külön köszönet nekik.

Sokkolóan apró

Mikor megérkezett a csomag, először azt hittem, hogy viccelnek velem: nagyméretű borítékot láttam egy reklámtáskában. Már éppen kérdezni akartam, mikor rájöttem, hogy egy apró eszköz tesztelésére készülök: kiemeltem a borítékot, mely nehezebb volt a szokásosnál, így már leesett, hogy abban van az Eee PC. Kibontottam az ütésálló réteggel ellátott borítékot és kihúztam belőle a fekete védőhuzatba bújtatott gépet.

ASUS Eee PC

Az Asus Eee PC valójában egy egész családdá válik majd, a jelenleg ismert tervek alapján ugyanis több vonala is lesz a jövőben -- például egy 10 hüvelykes formátumú is. A tajvani Computex kiállításon demózott és elsőként termelésbe került darab a 701-es kódnevű, ami arra utal, hogy a kijelző mérete mindössze 7 hüvelyk. A gép tovább különlegessége, hogy méret- és költségbeli megfontolások miatt merevlemez helyett flash memóriára alapuló solid-state drive-ot (SSD) használ tárolónak, mely mérete jelenleg 2 és 8 gigabájt között terjed.

Ettől a két ponttól eltekintve funkcionalitásában egy teljesértékű gépről van szó. A jelenlegi Eee PC a korábbi információk alapján az Intel ultramobil platformjának első generációjára alapult volna, a piacra dobott változatok azonban egy három évvel ezelőtti Sonoma-generációs platform alkatrészeit mutatják. Az Eee PC 701 egy ultra-alacsony feszültségű, egy gyárilag 900 megahertzes Celeron M processzort használ. A filléres DDR2 memóriát kezelő Intel 910GML chipset GMA 900 grafikus chipet foglal magába. A nálunk járt példány 512 megabájt DDR2-memóriával és 4 gigabájt SSD-t alkalmazott.

Tudtam, hogy a 7 hüvelykes, 800x480-as kijelzőt használó gép kicsi, az első pillantban azonban mégis meglepődtem. Nem ennyire kicsire számítottam. Az Eee PC nem sokkal nagyobb, mint egy PDA. A rendkívül kicsi méret mellé képzeljünk el igen csekély tömeget. Az Eee PC nincs egy kilogramm, az ASUS adatlapja szerint akkumulátorrral együtt 920 gramm. Az elegánsan kecses gép mellé méretben illő hálózati adaptert készített a gyártó. A gép megépítettsége teljesen masszív. Nem nyeklik, nem recseg, a kijelző rendkívül stabilan illesztett.

ASUS Eee PC

Alaposabban szemügyre véve...

A gép bal oldalán 10/100-as Ethernet csatlakozót, egy opcionális modem előkészítést, USB portot, szellőzőnyílást, mikrofon bemenetet és audió kimenetet találunk. A készülék jobb oldalán kártyaolvasót, két darab USB portot, külső D-Sub monitor csatlakozót és Kensington zárat találunk -- csak egy PCMCIA vagy Express Card bővítóhely hiányzik igazán. Akik a beépített 4 gigabájt SSD-t keveslik, azok számos bővítési lehetőség közül választhatnak. A gép fogad SD-kártyát: kártyák széles skáláját teszteltem 512 megabájtostól a 2 gigabájtosig, probléma nélkül használható volt mindegyik. SD mellett természetesen használhatunk hagyományos USB pendrive-ot is, vagy USB-s merevlemezt. A képen levő alumínium házban egy 80 gigabájtos HDD lapul, melyet a kis gép akkuról is szépen meghajt.

ASUS Eee PC

Felülről nézve a gépet jobb oldalt, felül található a bekapcsoló gomb. Az apró billentyűzet alatt egy szintén apró touchpadet találunk. A billentyűzet első érintésre kissé furcsa, de egy óra gépelést követően már egész alacsonyra lehet szorítani az elgépelések számát. Vastagabb ujjú felhasználók valószínűleg kényelmetlennek érzik majd, de nekem egy idő után teljesen használhatónak tűnt. A touchpad a kis mérete ellenére teljesen jól használható: érzékeny, pontos, és az oldalába épített görgetősáv is teljesen jól működik. A touchpad alatt található gomb noha egynek látszik, jobbra és balra is kattintható. Jobb oldalon, lenn találhatók a státusz LED-ek, sorrendben: bekapcsolás jelzés, hálózati töltés kijelzés, háttértár írás és végül a Wi-Fi bekapcsolást visszajelző LED.

A készülék alját vizsgálva a hátsó részen, a szokásos helyén található a 4-cellás akkumulátor, melyel 2,5-3 óra üzemidőre számíthatunk nagyjából. A középen található takarólemez alatt lapul a SODIMM memóriafoglalat. Sajnos a takarólemez egyik csavarját egy matrica zárja, amelyen az áll, hogy az eltávolítása a garancia megvonását vonja maga után. Az ASUS hivatalos közleménye azonban cáfolja ezt, vagyis egyszerűen rossz helyre ragasztották. Így elvileg az utólagos házi memóriabővítés (2 gigabájtig) is opció annak, aki meg szeretné tartani a 2 év garanciát, de azért előtte kérdezzünk utána.

ASUS Eee PC

Következő oldal > > >

[oldal:Belbecs]

Remek szoftver

A külső áttekintését követően indítsuk el a gépet. Az operációs rendszer a gyári alapállapotból néhány kattintással és kérdés (időzóna, felhasználó neve, jelszó, stb.) megválaszolásával működővé varázsolható. Ha valamit elrontanánk, a gyári beállításhoz a boot során megnyomott F9 billentyűvel visszatérhetünk. Az operációs rendszer pillanatok alatt feláll, nagyjából 20-25 másodpercre van szükség, használható felülethez jutunk.

Az előtelepített operációs rendszer számomra rendkívül tetszetős. Látszik, hogy a mérnökök dolgoztak a testreszabott Xandros disztribúcióval. A felület a maga módján intuitív, számítógéphez kevésbé értők számára is elsőre használható, amit több alanyon teszteltem. A szoftver a hardverrel rendkívül jól összecsiszolt, se többet, se kevesbbet nem nyújt, mint amit egy ilyen géptől egy átlagos felhasználó elvárhat. A gép alapértelmezetten telepített antivírus szoftverrel érkezik. A gép karbantartását az ASUS csomagtárolóinak (bináris szoftverkomponenseket tároló szerver) segítségével lehet elvégezni. Kérésre a gép felnéz az internetre, megvizsgálja, hogy melyik telepített összetevőből van frissebb, és ha talál, akkor kérésünkre frissíti azt -- akár a BIOS-t is.

ASUS Eee PC

Tartalmaz olyan szolgáltatást is, amelynek a hacker lelkületűek is tudnak örülni. A mágikus Ctrl+Alt+T kombó lenyomásával egy terminál emulátorhoz jutunk -- innentől kezdve miénk a világ. Mivel a rendszer saját bevallása szerint is Debian-alapú, ebből kifolyólag nem nehéz kisakkozni, hogy a /etc/apt/sources.list szerkesztésével, és a Debian Etch csomagszerverek (repository) felvételével telepíthetjük a nekünk hiányzó szoftvereket. Mivel képlopó programot nem találtam a gyári alkalmazások közt, az első dolgom az "imagemagick" szoftver telepítése volt.

Megfelelő teljesítmény

A gépben dolgozó processzor kiválóan hajtja a gépet. Használat közben az az érzésem volt, hogy nem tudok a gépnek olyan feladatot adni, amilyet a benne levő processzor ne tudna megfelelően kiszolgálni. A Flash-lejátszás (pl. YouTube) és Java-futtatás problémamentes. A szállított OpenOffice.org irodai programcsomag teljesen jól használható -- sőt nem indul lassabban, mint egy átlagos PC-n. A Hungarian Unix Portal hírhedt JavaMikulás appletje egyből megy, a reklámokkal teletűzdelt Index meg sem kottyan neki. A Java és Flash reklámokkal telezsúfolt oldalak megjelenítésekor Firefox alatt a görgetése is teljesen akadásmentes, a gép teljesen válaszképes marad.

A processzor mellett a beépített 512 megabájt memória sem bizonyult sosem kevésnek a tesztek alatt. Arra, amire a gépet tervezték, bőven elegenedőnek tűnik. Tucatnyi megnyitott, tálcára minimalizált alkalmazás mellett sem éreztem lassúnak a gépet. A videólejátszás a gyárilag szállított MPlayerrel teljesen jól működött. Pendrive-ról a nagyfelbontású Elephants Dream video teljesen problémamentesen futott (1024x576@24, DivX, 5001,2 kpbs). A két hangszóróból közben kristálytiszta hang szólt a méreteihez képest. Mivel pont fültávolságra vannak a hangszórók a kijelző két oldalán, a sztereó hang szépen működött filmnézés közben.

A készülék hálózatkezelése szintén teljesen problémamentes, a bonyolultabb hálózati kapcsolatok beállítását varázsló segíti. A Wi-Fi beállítása gyerekjáték, a WEP vagy WPA konfigurálása csak néhány kattintás. A 10/100-as Ethernet szintúgy, a kábel csatlakoztatását követően, IP-címet kér, és már megy is. Még céges Windows-hálózatban is azonnal magára talált: felszedte a hálózati információkat, a gépek vizuálisan láthatóak, és megfelelő azonosítás után tallózhatóak voltak.

Ubuntu és 3D-asztal

De mi van akkor, ha valaki ennél többet akar? "De a Compiz megy-e?" Ez volt az egyik legtöbbször feltett kérdés a géppel kapcsolatban a Linux-felhasználóktól. Megnéztem. Az Ubuntu 7.10 disztribúció, kódnéven Gutsy Gibbon elsőre teljesen megszerette a készüléket: felismerte a képernyőt, kezelte görgetővel a tapipadot, a hangot, és mindenféle állítgatás nélkül működött elsőre a 3D desktop effekteket nyújtó Compiz is. Egy kis konfigurálást követően az összes 3D-effekt működött, mégpedig váratlanul folyékonyan.

A Wi-Fi adaptert ugyan nem ismerte fel a Gutsy, de nem hiszem, hogy ez megoldhatatlan probléma lenne az ndiswrapperrel. Aki a gyári oprendszer helyett sajátot futtatna (én nem javaslom, mert a gyári szerintem kiváló), annak valószínűleg nem sokat kellene csiszolnia, hogy működőképes rendszert kapjon.

Zárszó

A végére a tesztekben szokásos összegzést kellene készítenem. Helyette hadd írjam le inkább, hogy akinek eddig megmutattam az ASUS mini gépét, annak nehezen tudtam kivenni a kezéből. Ez szerintem egyáltalán nem rossz ajánlólevél! Az Eee PC 701 tesztelt verziója itthon egyelőre még nem kapható, Romániában viszont nagyjából 85 ezer forintnyi valutáért hozzá lehet jutni.

A gépről készült további képeket itt lehet megnézni.

Véleménye van?

a címlapról