:

Szerző: Ady Krisztián

2006. október 31. 10:08

Csak a nevük olasz: Ferrari és Lamborghini notebookok

A feltörekvő tajvani Acer két évvel ezelőtt dobta piacra első Ferrari notebookját, azóta pedig több ízben is frissítette azt, és a választékot is kibővítette, ma már két Ferrari szerepel az Acer termékpalettáján. Nemrég az ASUS is csatlakozott és egy másik neves olasz sportkocsigyártóval, a Lamborghinivel szövetkezett. Megnéztük, milyen a tajvani technika olasz köntösben.

A feltörekvő tajvani Acer három évvel ezelőtt dobta piacra első Ferrari notebookját, azóta pedig több ízben is frissítette azt, és a választékot is kibővítette. A tűzpiros Ferrari 3000 gép megjelenése azt jelezte, hogy a notebookpiac is kezd abba a szakaszba lépni, amelyet a mobiltelefon már egy ideje elért: szimbólummá és divattermékké válik.

Szocializáció
A notebookok funkcionális oldala mellett nem szabad figyelmen kívül hagyni az esztétikai, ergonómiai és szociális dimenziókat sem. Egy notebook használata a legtöbb ember számára nemcsak praktikusabbnak bizonyul, mint egy asztali számítógép, hanem esztétikai és kényelmi megfontolásokból szívesebben is látja: sokkal kisebb, szebb, több helyen is használható, utána pedig elegánsan elrakható.

Az elektronikai termékek egyik zászlóshajójaként a notebook látható szimbólumként jelenik meg a fejlett országok társadalmaiban, így mára Magyarországon is -- hasonlóan a mobiltelefonhoz. A notebook a mobiltelefonnál megfigyelt utat járja, azaz funkcionális előnyei mellett kezdetben státuszszimbólum és hi-tech szerepe dominált, mára megjelent és egyre erősebb a számítástechnikát személyessé és szociálissá tévő oldala is, ami jelentős vonzerőt képez, a következő "domináns" lépcső pedig a divat lesz.

Ezek azok a nehezen kalkulálható tényezők, amelyek a piackutatókat időről időre becsléseik revidiálsáára késztetik, jelen esetben jellemzően felfelé. Az egyik legnevesebb, a Gartner, tavaly év közben többször módosítani kényszerült a notebookok forgalmára vonatkozó előrejelzését, méghozzá drasztikusan: fél éves távlaton belül közel 50 százalékkal becsülték alá a piac méretét.
A mára Európában és Magyarországon is piacvezetővé vált Acert némi késéssel a notebookok terén kevéssé elismert ASUS követte, és szerződést kötött egy másik olasz sportkocsigyártóval. A szintén tajvani vállalat idén jelentette be a Lamborghini márkájú modelljét, a VX1-et, ami nyilvánvalóan az Acer ötletének lemásolása, ugyanakkor így is dicséretes lépés.

A mobiltelefonokkal ellentétben a notebookok (vagy laptopok, ahogy tetszik) túlnyomó többsége ma még nélkülözi a merészebb dizájnmegoldásokat, sőt legtöbb esetben messziről ordít a gépek külsejéről, hogy az esztétikai megfontolások teljesen elmaradtak. Éppen ezért, mint számítógépeket napi sok órában használók úgy látjuk, igen örvendetes lenne végre ezekre a szempontokra is odafigyelnie mind a gyártóknak (vagy nem gyártó márkáknak), és a vevőknek is. Mindennapi életünk részeként a számítógép külseje ugyanúgy hozzátartozik környezetünk (vagy akár mások szemében saját magunk!) képéhez, mint egy szoba berendezése, a falak színei, vagy a ruházat.

Az Acer és az ASUS húzása mellett már csak emiatt sem mehettünk tovább szó nélkül, és egy gondolattól vezérelve kértünk tesztpéldányokat belőlük. Az Acer mára kibővítette ferraris termékpalettáját, így az asztali gépek helyettesítőjének szánt (desktop replacement, DTR) formátum mellett ultrahordozható (vagy subnotebook) méretben is dobott piacra a maranellói autógyártó nevével fémjelzett modellt, így két Acer Ferrari, és egy ASUS Lamborghini vendégeskedett irodánkban egy ideig. Lássuk először a Ferrarikat.

Látvány

A Ferrarikkal kapcsolatos legelső, és számunkra legfontosabb benyomásunk az volt, hogy nem a piros a domináns szín. Éppen az előzőekben vázolt helyzet miatt éheztünk egy kis merészségre, amire mi más adna lehetőséget egy cég számára, mint egy kifejezetten exkluzív modellcsalád. Csalódnunk kellett, ugyanis amint az a képeken látható, szemben az eredeti Acer Ferrarival, az új változatokat a fekete uralja, megvadítva egy kis pirossal.

Nagy tanácstalanságukban arra a következtetésre jutottunk, hogy az Acer valószínűleg egyszerűen visszakozott a Ferrarikkal azonosított tűzpiros színtől, amit a hazai Acer csapat egyik képviselőjével folytatott beszélgetés is megerősített: sokan túl harsánynak találhatták a pirost, így az Acer a konzervatívabb külső mellett döntött. A HWSW szerkesztősége erre csak azt tudja mondani: Ferrari autót sem az vesz, aki észrevétlenül, elegánsan be akar simulni, és véletlenül sem szeretne feltűnést.

Gond azonban még így sem lenne, és nem is tudjuk helyből átlátni a piros szín különböző kultúrákban való megítélését, csakhogy nincs választék, így nem lehet tűzpiros borítást rendelnie még a bátraknak sem. Sajnos azt kell hogy mondjuk, a módosítások elérték céljukat, és az új Acer Ferrarik messziről egyáltalán nem ragadják meg a szemet, és parancsolnak figyelmet maguknak, egyedül a citromsárga embléma és a gép oldalának piros színe kelthet fel érdeklődést.

A külsőt tovább boncolgatva, jelen sorok szerzőjének egyik régi kifogása a notebookokkal szemben, hogy a különféle csatlakozók borítás nélkül szabadon tátonganak a gép oldalán, sőt számos esetben a tervezők meg merik tenni, hogy ki is színezik ezeket a csupaszon lévő portokat. Gondoljunk bele, hogy egy autón tengerkék a kulcslyuk, a nyitott tank töltőnyílása pedig citromsárga, hogy a benzinkutas nehogy máshova dugja a pisztolyt. Bár utóbbinak szerencsére nem találtuk nyomát a Ferrarikon, a fedetlen portok otrombaságát így is elkövették, ami képeinken is jól látható. Ehhez kapcsolódik még a gyártók matricamániája is (AMD Turion 64, ATI Radeon, Windows XP), amivel mindent megtesznek, hogy megtörjék és elrondítsák egy gép megjelenését.

A DTR-kategóriájú Ferrari 5000 és a subnotesz Ferrari 1000 közül vizuálisan egyértelműen utóbbi kerül ki győztesen, amiben nem elhanyagolható mértékben segít kisebb, sikkesebb mérete és formái. Ezen túlmenően a kisebb változat több olyan dizájnelemet is felvonultat, melyek megkülönböztetik a nagyobbtól. Ezek közé tartoznak a billentyűzet körül világító gyorsgombok, de a tapipad és a hangszórók kialakítása is übereli az 5000-es megoldásait.

Tapintás

A gépek anyagminőségre jó benyomást keltenek, de igaz fémes érzés helyett műanyagos inkább. Az Acer állítása szerint a Ferrari notebookok váza ugyanúgy szénszálas alapú, ahogyan a Forma-1-es Ferrari burkolatáé, mely rugalmas, merev és ellenálló egyszerre. Robusztusságra ismét az 1000-est kell kihoznunk győztesen, amiben ismét kompakt méretéből fakadó előnye segítette, merevebb, masszívabb kasztnit produkálva. A panel kávája inkább puha, míg a gép burkolata kemény, végül a hűtőbordáknál végre fémet tapinthattunk.

A gépek elé ülve két dolgot érdemes elsőkét megemlíteni. Az egyik, hogy mindkét gép szélesvásznú, ún. glaretpye kijelzőt alkalmaz, azaz nagy fényerőt, kontrasztot és a notebookpanelekhez képest jó színhűséget biztosít, aminek csillogó felület az ára. Ez a csillogó felület egyrészt jól néz ki, másrészt néha zavaró, ha éppen rossz szögben esik be fény, tükrözve a körülöttünk lévő tárgyakat, vagy egyszerűen a fényforrás a szemünket veri. A gépek kijelzőire nem lehet panaszunk, sőt az 5000-es Ferrari 15,4 hüvelykes panelének 1680x1050-es felbontása igencsak tetszetős.

A notebookok másik sarokköve a billentyűzet. Az 5000-esnek tipikus Acer klaviatúrája van, vagyis ívelt kialakítású. Aki korábban nem használt ilyet, annak minden bizonnyal több napba telik, mire hozzászokik, és elmaradnak a félreütések, vagy ha nem elég kitartó megutálja előtte. Ezekről a billentyűzetekről megoszlanak a vélemények, van aki szereti, van aki nem. Mi nem kívánunk ítéletet mondani, mindössze két gondolatot vetnénk fel: egy ilyen DTR gépet nem hosszas gépelésre vesznek, ugyanakkor a kurzorokhoz rakott dollár- és euró-gomboknak menniük kellene.

A Ferrari 1000-es billentyűzete már "egyenes" formájú, és kompaktabb kialakítása ellenére könnyebben szokható. Itt is megjelennek a kurzorok környékén a gombok, valamint az enter kialakítása nem tűnik a legszerencsésebbnek. Összességében mindkét billentyűzet megszokható, és utána jól használható, ugyanakkor a szubjektivitás meglétének szem előtt tartásával is azt kell mondjuk, nem érik el az egyik etalonnak számító Toshiba Portégé 2000/R100 billentyűzetének szintjét.

Erő

A gépek belseje felé fordulva az 5000-es hozza az elvárhatót: 2 gigahertzes, kétmagos Turion 64 X2 chip dübörög benne egy ATI Mobility Radeon X1600 (256 MB) grafikus gyorsító és 2 gigabájt DDR2-667 memória társaságában, 160 gigabájtos merevlemezzel és stílusosan slotos DVD-íróval. Ha valaki kérdezné, hogy miért AMD, és miért nem Intel: az F1-es Ferrari-csapat IT-támogatója az AMD. Ezzel gyakorlatilag a megjelenésekor elérhető legerősebb mobil elektronikát kapta a gép, teljesítményére nem lehet semmiféle panaszunk.

A nagy teljesítményhez nagy tank is dukál: a Ferrari 5000 85 wattórás akkumulátorral érkezik. A gép ugyanakkor egy jó Ferrarihoz méltón is legalább 30 wattot eszik üresjáratban is, míg padlógázzal ez az érték a 80-90 wattos tartományt is elhagyja, így használattól függően 1-3 óra között alakul az akkumulátoros üzemidő -- kérdés persze, hogy kit érdekel a fogyasztás egy ilyen notebooknál.

A teljesítménynek ugyanakkor van egy hátulütője, a melegedés. Terhelés alatt 80-90 fok közötti processzor-hőmérsékletre számíthatunk egy normál szobában. Az oldalt folyamatosan kiáramló, igen meleg levegő, ha ergonómiailag nem is zavar senkit, nem tesz jót a gép élettartamának. Hálózatról használva, bárhogy is ügyeskedtünk, nem sikerült a processzor órajelét visszavetetnünk az Acer által adott energiagazdálkodási programmal. Nem kereskedelmi, hanem tesztpéldányok jártak nálunk, de elképzelhetőnek tartjuk, hogy szándékosan lett kikapcsolva a dinamikus órajelváltoztatás, hogy a processzor lehető legtöbb teljesítményt adja le mindenkor.

Az 1000-es gép 12,1 hüvelykes formátumából fakadóan kompromisszumra kényszerült a videokártya terén, így egy integrált ATI megoldást, Radeon Xpress 1150 chipsetet kapott, mely vígan futtatja a 2-3 éves vagy régebbi játékokat, valamint gond nélkül megmozgatja a Windows Vista új grafikus felületét, az Aero Glasst is az 1280x800-as felbontású panelen.

A 2 gigahertzes kétmagos Turion 64 X2 és a 2 gigabájt DDR2 memória itt sem hiányozhat, ami szintén meglátszik a gép fogyasztásán: az alapjárat 18 wattos fogyasztás körül alakul, így a hozzá kapott kisebb, 24 wattos teleppel legfeljebb 80 percet bír ki a gép, míg a nagyobb, 57 wattórás akkumulátorral 3 óra fölé is mehet az akkuidő. A Ferrari 1000 tömege 1,65 illetve 1,8 kilogramm körül alakul a kisebb, illetve a nagyobb akkumulátorral.

A kategóriájában kicsit nehéz, kicsit vastag Ferrari 1000 melegedik ugyan, ezért kis talpakat kapott a hasán, ezzel együtt is kényelmesen használható ölbe téve is, ami egy ultrahordozható géptől el is várható. A gép külső optikai meghajtóval (DVD-író) érkezik, ami okos tervezésbeli döntés. Extraként hasítottbőr-tokot kapunk hozzá, ami rendkívül értékes, mivel ultrahordozható gépekhez nehéz jó táskát, tokot találni Magyarországon, mivel a bőröndméret dívik.

Extrák

Az Acer mindkét gépet bőségesen ellátta extrákkal, mind kívül és belül. A hozzájuk járó táska mellé ferraris egér is jár, mely legalább tűzpiros, ezenkívül bluetoothos VoIP kártyatelefon, mellyel a netre kötött gépen keresztül kényelmesen telefonálhatunk. Ebből következően a Bluetooth csatlakoztathatóság magától értetődik a gépeknél, ahogyan természetes az integrált Wi-Fi vezérlő és a gigabites Ethernet csatlakozó is. A multimédia jegyében mindkét gépen található S-Video és S/PDIF kimenet is, valamint a nagyobb gépen HDMI csatlakozó a digitális panelekhez. További extraként a Ferrari 5000-hez HD DVD meghajtó is rendelhető.

Nem csak hardveres, hanem szoftveres kiegészítőket is csomagol az Acer gépeihez. A Windows XP Professional SP2 operációs rendszert futtató notebookokon megtalálható az Acer Empowering Technology szoftvercsomagja, mely több hasznos alkalmazást fog össze egy kezelőfelület alá: energiagazdálkodás, prezentáció elkezdése két kattintással, a notebook biztonsági beállításai, adat-visszaállítás, stb. Ezt dicséretesnek tartjuk, ugyanakkor ferraris háttérképet a windowsos környezetben kevésnek érezzük.

[oldal:ASUS-Lamborghini VX1]

Az olasz sportautók a jelek szerint a tajvani ASUS mérnökeit sem hagyják hidegen, ők a másik nagy hagyományokkal rendelkező gyártóval, a Lamborghinivel kötöttek szerződést. Az ASUS-Lamborghini sorozat első tagja, a VX1 formáinak kialakításakor elméletileg a 2005-ös Lamborghini Concept S és a Gallardo sportautók vonalai vezették a tervezők kezét: a fedlap egy légbeomlő nyílásban végződő motorháztetőre emlékeztet. Az idő vélhetően rövid lehetett a tervezésre, ugyanis a mérnökök munkája itt be is fejeződött, sajnos a fedlap gyönyörű kivitele és sárga színe lényegében az egyetlen momentum, melyben a Lamborghinik vonalai visszaköszönhetnek.

Ahogyan az Acer, az ASUS sem volt elég bátor a modell átöltöztetésekor: bár a VX1 nem csak sárga színben, hanem igazán csillogó feketében is elérhető, a noteszgép lényegében egy felturbózott ASUS V6, a sorozatgyártott "tucat" V6-októl csupán a fedlapban, illetve a gép alján látható egyedi sorozatszámban tér el a VX1. A matricamánia itt is egyszerűen hervasztó, egy ilyen kategóriájú noteszgépnél -- ahogyan az autóknál is -- erény lehetne a letisztultság, elegendő lenne az az egyetlen automobili Lamborghini felirat, ha már a legtöbbször látott helyeken nem lehet egyedi a sorozat. Szerencsére ezektől a csúnya matricáktól könnyedén megszabadulhat a készülék tulajdonosa.

Elszalasztott lehetőség

Amint az Acer, az ASUS is elszalasztott számtalan lehetőséget az egyedinek tervezett noteszgép valódi egyediségének kiemelésére. Bár mindhárom készüléknél láttunk erre kísérletet -- ferraris és lamborghinis háttérkép, hangok, BIOS-képernyő -- számunkra egyszerűen érhetetlen, hogy néhány igen egyszerű és könnyen megvalósítható ötlettel miért nem foglalkoznak ezek a gyártók. Készít(tet)hetnének például ferraris, vagy esetünkben lamborghinis asztaltémát, komplett felületet a Windows XP operációs rendszerhez, mely rögtön dobna egyet a készülékek megjelenésén, túlléphetnének az egyébként is könnyedén beszerezhető háttérkép használatán.

Az Acer ferraris noteszeihez hasonlóan a VX1 borítása alatt is a jelenleg elérhető csúcstechnikát kapjuk meg, ezúttal Intel platformra támaszkodva -- egy ilyen kategóriájú noteszgépnél ez az elvárható minimum. A minden igényt kielégítő teljesítményű, legújabb játékok futtatására azonban csak korlátozottan alkalmas géphez itt is hatalmas akkumulátort mellékeltek, a 76,5 Wh-s áramforrás nem éppen megszokott egy noteszgépben. A 8 cellás akkumulátor ellenére a VX1 súlya hajszálnyival ugyan, de belül maradt a 2,5 kg-on, ez azonban sajnos a ropogós, könnyű műanyagok használatának köszönhető, a készülék megépítettsége jócskán elmarad a Ferrarikétól.

Csúcskofig a közel átlagos köntösben

A hatalmas akkura szükség is van, hiszen a VX1-ben helyet kapott 2,16 GHz-es, 4 megabájtnyi gyorsítótárral rendelkező, villámgyors Core 2 Duo (T7400) processzor, a 2 gigabájtnyi DDR2 memória, a 15 hüvelykes -- sajnos glaretype, azaz tükröződő -- kijelző, az NVIDIA GeForce Go 7400VX grafikus vezérlő és a 160 gigabájtos kapacitású Seagate Momentus merevlemez a energiatakarékos üzemmódban is legalább 16 wattos fogyasztást produkál, de a gépet csúcsra járatva könnyedén elérhető a 60-65 wattos fogyasztás is. A teljesítményigényt tovább növelheti az Intel Pro/Wireless 802.11a/b/g szabványú vezeték nélküli hálózati vezérlő és a Bluetooth-kapcsolat engedélyezése is.

Ennek megfelelően ez a hatalmas akkumulátor akár könnyedén lemerülhet alig több mint egyetlen órácska alatt, de a gépet csak irodai alkalmazások futtatására használva elérhető akár 3 órás üzemidő is. Az energiatakarékos, vékony és könnyű noteszgépek számára fejlesztett GeForce Go 7400 grafikus gyorsító egy öszvér ebben a konfigurációban, hiszen bár fél gigabájtnyi memóriával, de csak 64 bites memóriabusszal rendelkezik -- ezért talán egy kicsit gyenge választásnak tűnik a csúcskategóriás VX1-be.

Az ASUS a mellékelt szoftverek terén sem változtatott az "extrák" listáján, a Power4Gear a megszokott módon, billentyűzetről is kapcsolgatható. Az energiatakarékos funkciók szerencsére akkor is működhetnek, amikor a noteszgép hálózatról üzemel, amire szükség is van. Amikor azt hinnénk, hogy a hajszárítóként is lassan beváló hűtés már minden tartalékát kimerítette, 83-84 fokos processzor-hőmérsékletnél egy újabb ventilátorfokozat kapcsolódik be, megmentve a "kasztnit" és a bútorzatunkat a végzetes égési sérülésektől. A hűtést szinte képtelenség ekkora házban megfelelően kivitelezni, mely itt is kártékony lehet az alkatrészek élettartamára: ha a noteszgépet egy CD-tokra támasztottuk, pillanatok alatt több foknyit zuhant az egész berendezés hőmérséklete és a ventilátor fordulatszáma is csökkent.

Ez is baki

A 15 hüvelykes noteszgép megfelelő méretű billentyűzettel rendelkezik, mely kényelmes használatot tesz lehetővé hosszabb időn keresztül is. A felette elhelyezett funkciógombok azonban jóformán használhatatlanok, hiszen az általuk elérhető opciókat festetlen piktogramok jelzik, ugyanígy nem láthatók a noteszgép bal sarkában található apró állapotjelző ledek magyarázatai. A VX1 kijelzőjének fényereje pedig nem elegendő ahhoz, hogy a piktogram vagy felirat látható legyen. Újabb fekete pont a dizájnereknek. A touchpad itt legalább scrollozós változat.

Az ASUS nem látta el úgy kiegészítőkkel a Lamborghini VX1-et, mint az Acer a Ferrarikat, a noteszgéphez jóformán csak egy táska és egy egér található a csomagban a megszokott ASUS DVD-lejátszó, a Nero Express CD- és DVD-író szoftver, a Power Director V3.0 szerkesztő és a Norton Internet Security 2006 biztonsági szoftvereket tartalmazó CD-lemezek mellé. Ez a notesz várhatóan inkább a könnyű, de nem annyira egyedi házba épített, jelenleg überelhetetlen teljesítménynek köszönheti majd vásárlóit, semmit a luxusnak, dizájnnak és az egyediségének, utóbbiak ugyanis sajnos elszalasztott lehetőségek maradtak.

Konklúzió

Bár mindkét Ferrari egy jól definiálható csoportot céloz meg, mégis teljesen már felhasználási területre születtek, így közvetlen összehasonlításuk nehézkes, sőt talán értelmetlen is. Mégis a HWSW egyöntetű véleménye az, hogy az Acer Ferrari 1000 "ferraribb Ferrari", mint az 5000-es modell, vagyis mindenképpen azt választanánk, ha a Mikulás kérdezné.

Ha a Lamborghinit is figyelembe vesszük, a Ferrari 1000 a mi szubjektív mércénken megszerzett első helyét az sem rengeti meg, bár újfent ki kell emelnünk, hogy teljesen más kategória. A két nagy gépet vetjük össze, akkor az autókhoz kísértetiesen hasonló képet kapunk: a Ferrari jobban összerakott, esztétikusabb, a Lamborghini pedig feltűnőbb, és nyers erőben is felülmúlja azt.

Ez alapján döntsön mindenki ízlése, és pénztárcája szerint: a Lamborghini VX1 nagykereskedelmi ára 720 ezer forintról indul, a Ferrari 1000 modellért 672 ezer forintot, míg a HD DVD meghajtóval is felszerelt Ferrari 5000-ért 835 ezer forintot kell kipengetni, de "mezei" DVD-íróval, szerényebb felszereltséggel ugyanakkor már 600 ezer forinttól elérhető.

Zárásként újfent hangot adunk csalódottságunknak azzal kapcsolatban, hogy az Acer és az ASUS nem hozta azt az exkluzivitást a notebookok terén sem designban, sem technikailag, amelyet a Ferrari és a Lamborghini megtestesít az autógyártásban -- etalonként álljon előttük a Panasonic Toughbook eLite W4. Nem vagyunk ugyanakkor pesszimisták, hiszen már ezek a gépek is kiemelkednek az átlagból, és meggyőződésünk, hogy a jövőben egyre több és jobb divat-notebookot fogunk látni, ahogyan a piac telítődése, a fogyasztói igények fejlődése és a verseny intenzitása kikényszeríti majd.

Ez a teszt nem jöhetett volna létre az Acer Computer Magyarország és a Ramiris Rubin disztribútor nélkül, segítségüket ezúton is köszönjük.

Véleménye van?

a címlapról