Így láttuk a tavalyi évet -- 2004 a HWSW szerkesztőinek szemével
Most következő cikkünk rendhagyó és reményeink szerint hagyományteremtő, ugyanis a HWSW-től megszokott objektivitás helyett lapunk szerkesztőinek személyes véleményét tükrözi a 2004-es évvel kapcsolatban. Írásunk első részében az év legfontosabb híreit, legnagyobb meglepetéseit és csalódásait vesszük sorra.
Az év híre:
Bizó Dániel: Új éra kezdetét jelzi az IBM-Lenovo ügylet: egy kínai cég a kíméletlen versenyben megvásárolja egyik amerikai vetélytársát. Ez csak a kezdet kezdete, a jövőben újabb hasonló ügyletek várhatóak. A gigantikus, egyedi belpiacon és kormányzati háttérrel megerősödött kínai vállalatok étvágya túlnő a világ legnépesebb országának határain, vezetőik egyre inkább felismerik a globális jelenlét és a marketing művészetének szükségességét. China goes shopping.
Bodnár Ádám: A Symantec december végén közölte, hogy 13 milliárd dollárért megvásárolja a Veritast. Az ügylet a szoftveripar történetének legnagyobb értékű akvizíciója, és jól mutatja, milyen gyorsan konszolidálódik a piac. A hír csupán pár nappal azután látott napvilágot, hogy az Oracle és a PeopleSoft bejelentette összeolvadását, ezért viszonylag kis figyelmet kapott.
Budai Péter: A Sun nyílt forrásúvá tette a Java egyes részeit. Történelmi pillanat, hosszú hónapok után a Sun végül mégis nyilvánosságra hozta a Java keretrendszer egyes részeinek forrását. Ez a kezdeményezés remélhetőleg tovább folytatódik majd, jó tendenciát mutat az új Solaris, amelynek a forrása az ígéretek szerint szintén elérhető lesz.
Az év magyar vonatkozású híre:
Ady Krisztián: Az eredetileg várt időpontnál több mint fél évvel később, augusztus végén hirdették ki végre a hazai 3G-s licencekről szóló tendert, mellyel kapcsolatosan végül a papírforma vált valóra. Mind a három hazai mobilcég varhatóan még 2006 előtt elindítja harmadik generációs szolgáltatásait, új korszakot indítva a hazai mobil kommunikációban.
Bodnár Ádám: Kétes dicsőség hazánk számára, hogy épp egy magyar hacker törte fel az Ericsson rendszerét és zsarolta meg a vállalatot.
Rátonyi Gábor Tamás: Tavaly decemberben kezdődött, és várhatóan idén tavasszal zárul le a hazai ADSL sávszélesség-bővítésének procedúrája, melynek során -- változatlan havidíj mellett -- az előfizetőknek nagyobb (felével-harmadával emelt) sávszélesség jut majd. A kezdeményezés a Matávtól indult, ám hamarosan csatlakoztak a helyi telefontársaságok, sőt a kábeltévés internet-hozzáférést nyújtó UPC is gyorsabb hozzáférést nyújt azóta.
Az év meglepetése:
Ady Krisztián: A Nokia tavasszal kénytelen volt árat csökkenteni, hogy megállítsa piaci részesedésének további zuhanását, a vállalat egyetlen negyedév alatt 10 százalékpontnyi veszteséget volt kénytelen elkönyvelni, miközben mindenki más növelte részesedését. A Nokia még így is piacvezető, körülbelül 30 százaléknyi az övé a tortából.
Bodnár Ádám: A Sun és a Microsoft a nyár elején egy közel kétmilliárd dolláros ügylet keretén belül kiegyeztek egymással, és megszüntették az egymás ellen indított pereket. Remélem, hogy a két vállalat hosszú ideig tartó acsarkodásának -- amely főleg a Sun részéről volt érezhető -- véget vető megállapodás valóban hoz előrelépést a cégek kapcsolatában, és nem csupán arról van szó, hogy a Microsoft kétmilliárd dollárral betapasztotta a Sun száját.
Budai Péter: Nyilvánosságra kerültek a Microsoft-SAP összeolvadás-tervezetének egyes részei. Én személy szerint ezen lepődtem meg a legjobban. Soha eszembe sem jutott volna, hogy az SAP és a Microsoft valaha is összeolvadást fontolgatna, habár valóban lennének üzleti előnyei mindkét cég számára. A vele járó nehézségek és a közhangulat viszont vélhetően visszarettentette a két vállalatot a tervezések folytatásától is. Persze ki tudja, mik derülnek még ki.
[oldal:Negatív hírek: az év csalódása, az év pere]
Az év csalódása:
Ady Krisztián: A Doom 3. Bár a grafikus motor tényleg elsőrangú, de nem technológiai demóról volt szó, hanem egy játszható játékról. Szörnyen unalmas a teljesen kiszámíthatóan szkriptelt ellenfeleket vadászni a sötét, szűk folyosókon. A végére teljesen ki is fulladt a játék, hiába a tényleg nagyon realisztikus fény-árnyék játék.
Bizó Dániel: Az Európai Unió Bizottsága arra kötelezte a Microsoftot, hogy készítse el a Windows operációs rendszer Media Player nélküli változatát is, melyet nem adhat drágábban. Emellett 497 millió eurós bírságot is kiszabott az amerikai pénzgyárra, mivel úgy találta, hogy az visszaélt a Windows piaci hegemóniájával, és monopolizálni akarta a médialejátszók és a szerverszoftverek piacát. Bár antitröszt vizsgálatról és a verseny csorbításáról van szó, a büntetés és a rendelkezés, azok anyagi vonzatának nagysága ellenére biztosan hatástalan a Microsoftra, méginkább a piacra nézve. A számítógépgyártók túlnyomó többsége biztosan ezután is a Media Playerrel szállított változatot fogja előtelepíteni gépein, hiszen vevőinek okozna vele bosszúságot, ha nem így tenne.
Bodnár Ádám: Számomra kissé kiábrándító volt az Intel idei teljesítménye, a gyengélkedést egyébként a vállalat vezetése is elismerte, amikor az ősszel Craig Barrett elnök-vezérigazgató nyílt levelet írt az alkalmazottakhoz azt kérve, hogy tegyenek lépéseket a sorozatos botlások elkerülésére. Sajnos az Intel 2004-es kudarclistája elég hosszúra sikerült, kezdve a túl sok hőt termelő Prescottal, folytatva az új alaplapi chipkészletek körüli problémákkal, az Itanium nem túl fényes értékesítési adataival, a 4 GHz-es Pentium 4 törlésével, a második generációs Centrino platform késésével és az év elején nagy dérrel-dúrral beharangozott LCOS technológiával kapcsolatos tervek meghiúsulásával. Úgy tűnik, az Intelnek rendszeresen van "rossz éve", 2004-et megelőzően talán 2000 volt ilyen.
Budai Péter: A Whidbey (Microsoft Visual Studio 2005) és a Yukon (Microsoft SQL Server 2005) csúszása 2005-re a korábban ígért, 2004-es megjelenés helyett, a WinFS kihagyása a készülő Longhornból, és a Windows Server 2003 R2 moduljainak lecsökkentése.
Rátonyi Gábor Tamás: Az európai uniós szoftverszabadalom bevezetésével kapcsolatos vég nélküli tárgyalássorozat és az egyes tagállamok minisztériumainak, szakmai szervezeteinek hozzáállása nem minden szempontból tükrözi a tényleges felhasználói érdekeket. A szabad szoftveres közösségek tiltakozásai ugyan vélhetően elgondolkodtatták az eurokratákat, de a rétestésztaként nyúló szoftverszabadalom-ügyet a szoftveresek nem teszik ki az "Amire büszkék vagyunk" táblára.
Az év csalódása Magyarországon:
Rátonyi Gábor Tamás: Tavaly tavasszal kezdte meg munkáját a hírközlési fogyasztói jogok képviselője, aki egész éves tevékenységével bizony csalódásra adott okot. Miközben hónapról hónapra előkerülnek olyan ügyek, amelyek borzolják a felhasználók kedélyeit, a fogyasztói szószóló egy nyári konkrét tarifatáblázat nélküli roaming tanáccsal, és egy, részben a Netért szájtjáról koppintott, részint a felhasználók számára irreleváns információkat tartalmazó betárcsázós csalás elleni szájttal rukkolt csak elő. A fogyasztói jogok képviselője ezen kívül a fogyasztókra nézve semmi olyan hátrányt nem észlel az átalánydíjas modemes internet eltűnésében, amivel neki hivatalból foglalkoznia kellene.
Az év pere:
Ady Krisztián: A RIAA, az Amerikai Lemezkiadók Szövetsége folyamatosan perli az állománycserélő hálózatokat használó internetezőket, miközben egy új, reprezentatívnak nevezhető felmérés szerint a művészek csak igen kis hányada gondolja úgy, hogy az internetes fájlcsere káros. Jelentős részük szerint az internet segíthet abban, hogy a művek széles körben ismertek és elterjedtek legyenek.
Bizó Dániel: Az Oracle az "ősellenség" Microsofthoz volt kénytelen segítségért folyamodni az amerikai Igazságügyi Minisztériummal folytatott antitröszt keresetében, arra kérve, hogy fedje fel jövőbeni terveit az üzleti szoftverek piacával kapcsolatban. Az Oracle azért kényszerült erre a lépésre, mert a DoJ jogi úton akarta megakadályozni a PeopleSoft felvásárlását, azt állítva, hogy azzal két szereplősre csökkenne a nagyvállalati üzleti szoftverek piaca. A DoJ végül elvesztette a pert, mert a Microsoft nyilvánvalóan be fog törni a nagyvállalati piacra, amit a minisztérium figyelmen kívül hagyott. Eközben derült fény arra is, hogy a Microsoft be akarta kebelezni a német SAP-t, amely szinte maga a globális nagyvállalati ERP-piac. Az ügylet legalább ötvenmilliárd dolláros lett volna, ha a tárgyalások sikeresen zárulnak.
Rátonyi Gábor Tamás: Megnyerte az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület és néhány Netért-tag magánszemély azt a pert, amit a Vodafone ellen indítottak annak megállapítását kérve, hogy a telefontársaság GPRS-szolgáltatására bevezetett adatforgalmi korlát jogtalan volt. A Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletében kimondta a szerződésmódosítás érvénytelenségét, így a korábban forgalmi korlát nélküli szolgáltatásra szerződést kötők ismét korlátlanul netezhetnek.
A fentiekben az év számunkra legfontosabb eseményeit vettük számba. Láthatóan túlsúlyban vannak az év végi hírek, talán mert még túl frissek az élmények, vagy csak tényleg az év végére jutottak a legnagyobb durranások? Persze ez nem baj, hiszen mondjuk az ADSL sávszélességének megemelése talán nem is jöhetett volna jobbkor, mint karácsony előtt, és egészen biztos vagyok benne, hogy az akció hatására sokan váltottak szélessávra. Az IBM-Lenovo ügylet is decemberi, és bizonyára még sokáig vitatéma lesz az iparágon belül e lépés.
Annak ellenére, hogy az informatikai piacon 2004 jó évnek számított, azért negatív kicsengésű híreknek sem voltunk híján. Szerkesztőségünk megosztottságát jól tükrözi, mennyire eltértek egymástól a vélemények, mindenki másban és másképp csalódott. Cikkünk következő részében a szerkesztőségünk tagjai elárulják, 2004-ben mely termékek, technológiák, emberek és vállalatok teljesítménye volt leginkább figyelemre méltó.
Véleménye van?