Egymillió gigabyte -- megállítható-e a legálisan letöltött tartalmak internetes terjedése?

A filecserélő szolgáltatások elleni folyamatos csatározások, valamint az internetezők ellen indított perek ellenére -- mely időszámítás kezdetét kétségtelenül a Napster tündöklése és későbbi bukása vési digitális kőbe -- továbbra is folyamatosan esnek a zenehordozók darabszámban és dollárban kifejezett értékesítési eredményei, sőt, az elmúlt hónapok felmérései szerint az ezeket a szolgáltatásokat igénybe vevő felhasználók bevallottan kevesebbet járnak moziba, és kevesebb DVD-t vásárolnak.

Egy nemrég készült felmérés szerint júniusban nem kevesebb mint 1 petabyte-nyi, azaz 1 millió gigabyte-nyi adatot cseréltek ki számítógépeik között az állománycserélő szolgáltatásokat használó amerikai internetezők a nagy sávszélességet biztosító internetszolgáltatójuk segítségével. A gigantikus adatmennyiség felét filmek tették ki. Jogosan merül fel tehát a kérdés: egyáltalán létezik-e olyan technológia, mellyel korlátozható, jobb esetben megakadályozható a szerzői joggal védett, digitalizált anyagok illetéktelen másolása, csereberéje.

A számítástechnika folyamatos fejlődésének és a személyi számítógépek rohamos elterjedésének egyik legjelentősebb következménye a rendelkezésre álló információ digitalizálásának megkezdése. Az információ elektronikus tárolása nem csak az adatfeldolgozást, az adattárolást és a rendszerezést tette egyszerűbbé, de lehetővé teszi az információ egyszerű másolását is. A média -- vagyis szinte valamennyi írás, hang- és filmanyag -- bizonyult a legsikeresebb információközvetítő csatornának; ennek következtében terjedésének szabályozása hatalmas piacot határoz meg.

A korábban médiakiadással, terjesztéssel és készítéssel foglalkozó piaci szereplők természetesen nem kívánnak megválni korábbi bevételi forrásaiktól, ezért annak ellenére, hogy az információ elméletben ma már mindenki számára elérhetővé tehető, a modern technológia egyszerre dolgozik az információ minél hatékonyabb és gyorsabb terjesztésének fejlesztésével, és annak szigorú korlátozásával is.

A Digital Rights Management (DRM), magyarul digitális jogosultságkezelés az informatika azon szakterülete, ami a digitálisan elérhető tartalom terjesztésének és felhasználásának szabályozásával foglalkozik. A terület fejlődése a jelentős fejlesztési munkát igénylő szoftverek illegális terjedésének megakadályozására következett be, ám ezen a területen a tudomány hatástalannak bizonyult -- hiába születnek még ma is egyre leleményesebb másolásvédelmi megoldások, kevés olyanról tudni, amit lelkes "programozók" ne győztek volna le rövidebb-hosszabb idő alatt.

Később, a médiafájlok használatának népszerűsödésével igény jelentkezett az audió, videó, szöveges és képi adatok másolásvédelmének megvalósítására is, ami a szoftverek védelméhez hasonlóan jelentős kihívást jelent napjainkban.

[oldal:Digitális jogkezelés]

Az ötlettel jelentkező informatikai és gazdasági vezetők hamar felismerték, -- és ez a felismerés napjainkban lassan bizonysággá válik -- hogy a mai számítógépek képességeinek köszönhetően gyakorlatilag lehetetlen teljesen megakadályozni az információ illegális terjesztését. Emiatt eredeti céljukkal ellentétben megelégednek azzal is, hogy a fizikai médiánál hatékonyabb, vagy azzal megegyező másolásvédelmi megoldásokat alkalmazzanak a számítógépeken, megszüntetve, nehezítve a felhasználók számára felettébb kényelmes jogosulatlan adatmásolgatás lehetőségét.

A meglévő információ elektronikus tárolása és terjesztése üzleti szemszögből nézve elég csábítónak tűnik, hiszen az adatok tárolásához nincs szükség hatalmas raktárakra, minden elektronikus termékből csupán egy-két példányra van szükség az elektronikus háttértárakon, valamint terjesztésére könnyedén igénybe vehető az Internet is, aminek költségei nagyrészt nem is a vállalatot érintik, hanem a rendszerek felhasználóit, a tartalmak vásárlóit. A megunt, vagy sérült adatok könnyedén megsemmisíthetőek, így a fizikai termékekkel kapcsolatban felmerülő környezetvédelmi aggályok sem merülnek fel.

A DRM rendszerek működése négy szerepkör kölcsönös együttműködésére épít. Az első szerepkörbe tartoznak a médiát eredeti formájában előállító művészek, írók; nélkülük nem lenne alapanyag amit a DRM segítségével terjeszteni lehetne. A második szerepkör a fizikai médiapiacon is megtalálható kiadóvállalat. A kiadó szervezi meg a terjesztés koncepcióját, marketingtevékenységet végez a termékek sikere érdekében és ő határozza meg az értékesített termékek árát.

Online videotékából bolttá nőtte ki magát a CinemaNow szolgáltatás

A harmadik és negyedik szerepkör szintén megtalálható a számítógépek nélkül működő világban, ide tartoznak a terjesztők, akik a termékek végfelhasználóhoz juttatásában vesznek részt, és a kereskedők, akik a tényleges kapcsolatot tartják a vásárlókkal, például egy bolt üzemeltetése révén.

A DRM rendszerekben az egyik legfontosabb feladat a négy szerepkör összefogása, és a köztük történő kommunikáció lehető legjobb automatizálása. A legtöbb DRM megoldás megengedi, hogy egy szereplő több szerepkört egy személyben lásson el, így például gyakran egy cég felel a terjesztésért és a kereskedésért.

Azt, hogy egy médium a DRM rendszereken keresztül eljusson hozzánk, meglehetősen sok művelet előzi meg. Miután az alkotók létrehozzák legújabb művüket, és kiadót találnak, az első feladat a fizikai médium elektronikus változatának előállítása. Ez zene és film esetében egyszerűnek mondható, mivel esetükben szinte mindig azonos forrásból kell előállítani a digitális terméket, például egy Audio-CD-ről legrabbelve.

Az elektronikus könyvek, napilapok előállítása azonban különleges nehézségeket szokott okozni, hiszen a mindennapi életben terjesztett írott média a legkülönfélébb forrásokból kerülhet a nyomdákba, és a nyomdába kerülő adatok nem minden esetben alkalmasak az elektronikus változat létrehozására. A legtöbb esetben az oldalak Postscript fájlokként elérhetőek, azonban ezek hibátlan konverziója más formátumokra meglehetősen nehézkes. A legelterjedtebb elektronikus könyvformátum a PDF.

[oldal:Elmélet és gyakorlat]

A következő lépés a fájlok eljuttatása a terjesztéshez használandó szerverekre, valamint meg kell jeleníteni az új termék elérhetőségét a kereskedő kínálatában. A DRM kereskedői általában saját online áruházzal rendelkeznek, innen tudja a vásárló kiválasztani, hogy mely termékek után érdeklődik, illetve a szükséges összeg kifizetése után ugyaninnen tudja megkezdeni a letöltést is.

A letöltést kétféle módon valósítják meg a mai rendszerek: az egyik a megszokott módon, központi szerverről kezdi meg a fájlok átküldését a klienshez; a másik a Napster által elterjesztett peer-to-peer (P2P) modellt követi, és lehetővé teszi, hogy azoktól a felhasználóktól is le lehessen tölteni az állományt, akik már rendelkeznek a keresett médiafájlokkal.

A DRM szereplői mindannyian érdeklődnek a terjesztés sikerességéről és a felhasználás módjáról, ezért a mai megoldások szinte kivétel nélkül támogatják részletes statisztikák készítését is.

Eddig az elektronikus médiafájlok létrehozásának és terjesztésének működését ismertettük, viszont még nem ejtettünk szót a jogvédelmi technológiákról, melyek az igazi fejtörést okozzák a DRM megoldások fejlesztőinek.

A terjesztők célja az, hogy a letöltött fájlokat a vásárló kizárólag az általuk meghatározott módon használhassa. A korlátozás kiterjedhet a médiafájlok hordozható eszközökre másolásának engedélyezésére, érvényességi idejének szabályozására -- például 24 órás korlátozással egy online videótékát is lehet üzemeltetni --, valamint audió- és videófájlok esetében a CD-re vagy DVD-re írás szabályozására, vagy könyveknél a szövegkijelölés és a nyomtatás engedélyezésére. A korlátozásokat tartalmazó, dekódolást lehetővé licenc lehet online és offline is: egy online bolt esetén az interneten keresztül is beszerezhető, de egy DVD-lemez esetén magán a lemezen is helyet foglalhat.

Ezzel szemben a legális életmódot követő felhasználó is szeretné, ha a letöltött fájlokat kedve szerint másolgathatná, archiválhatná, szállíthatná a saját számítógépei között -- vagyis még ha el is fogadja, hogy a médiafájlokat nem terjesztheti barátai körében, nem könnyen viselné, ha korlátoznák az általa megvásárolt termékek szabad felhasználásában.

A ma használt modern DRM fájlformátumok támogatják a tartalom kódolását, ami azzal jár, hogy a szükséges kulcs és tanúsítvány hiányában a média tartalma használhatatlan valamennyi lejátszó-alkalmazás számára. Éppen ezért a DRM rendszerekben a fájlok letöltését egy tanúsítvány letöltése -- vagy például DVD-lemezről történő átmásolása -- követi, ami meghatározza, hogy az adott médium milyen módon és mennyi ideig használható.

Ez az adathalmaz tartalmazza a lejátszáshoz szükséges kulcsot is; ezzel végezhető el a fájl dekódolása. A szoftverfejlesztők tisztában vannak azzal, hogy a szemfülesebb felhasználók egyszerűen átmásolnák egyik gépről a másikra a tanúsítványokat és a médiafájlokat is, ezzel kikerülve másolásvédelmüket. Éppen ezért a tanúsítványok a számítógépekre egyedi kódolással érkeznek, vagyis másik gépre másolva nem működőképesek.

Ez a kitétel természetesen az offline tanúsítványokra nem vonatkozik, azaz egy DRM technológiával védett, például WMV HD tartalmat szállító DVD-lemez nyugodtan kölcsönadható, barátunk is le fogja tudni játszani. A lemez tartalmát azonban hiába másolja le: a tanúsítvány nélkül, mely a DVD-lemezen található, nem lesz lejátszható maga a film.

[oldal:Gyenge pontok]

A megoldásnak köszönhetően az online közvetített médiafájlok esetenként szabadon másolgathatóak, elmenthetőek CD-re, vagy akár peer-to-peer módon is könnyen terjedhetnek, mivel lejátszásukhoz minden esetben szükség van egy tanúsítvány igénylésére a DRM rendszer központi szervereinek egyikéről. A tanúsítvány a tartalom eredetének meghatározására is alkalmas, így a felhasználók biztosak lehetnek abban, hogy a letöltött fájlokhoz nem nyúlt illetéktelen kéz.

Például az online zeneboltból letöltött állományt nyugodtan hazavihetjük CD-n vagy egy memóriakártyán: amennyiben a bolt több számítógépen is felhasználhatóvá teszi a zenei állományt, lejátszás előtt csupán azonosítani kell magunkat a boltban megadott adatainkkal, s már érkezik is a következő online tanúsítvány, mely az adott gépre vonatkozik.

Ahhoz, hogy az engedélyezettnél több számítógépen is használhassuk a fájlt, vissza kell adni valamelyik korábban igényelt tanúsítványt. Ennek megvalósítása a legtöbb rendszerben eltérő.

Egyre több a DVD-lemezen terjesztett, DRM technológiával is védett nagy felbontású WMV HD tartalom

Gyakori, hogy a DRM megoldások naplózzák a letöltött fájlokkal kapcsolatos használati statisztikákat is és ezt internetes kapcsolat megléte esetén továbbküldik a központi szerverek felé. Ezáltal a rendszer üzemeltetői, a kiadók és az alkotók is pontos képet kaphatnak termékeik sikeréről és átlagos felhasználásukról. A naplózás elméletben azt is lehetővé teszi, hogy észlelni lehessen az esetleges feltörések és az illegális használat nyomait -- ám egy igazi "programozó" pont ezt a szolgáltatást kapcsolná ki először.

A DRM technológiáknak több gyenge pontjuk is van. Például nyilvánvaló, hogy a számítógépen megszólaló hangot meglehetősen egyszerű a komplex jogvédelmi rendszer megkerülésével kódolatlan formába menteni: elég rögzíteni egy hangrögzítő alkalmazással, vagy más, külső eszközzel – a mai eszközökkel, digitális kimenetet is biztosító kártyákkal ez lényegében minőségromlás nélkül kivitelezhető.

Ugyanígy akár asztali DVD íróval is rögzíthetőek a lejátszott filmek, és hosszadalmas print screen gombnyomásokkal a legszebb e-Book is lemásolható. Ez természetesen a fizikai médiával is megtehető, éppen ezért a DRM alkotói lassan beletörődnek abba, hogy a továbbiakban nem képesek lényegesen javítani a másolásvédelem hatékonyságán.

Csak a példa kedvéért...

Ugyanakkor, ha a DRM szolgáltatás a felhasználók számára kedvező áron és kényelmes, érdekes felületen történik, lényegesen csökkenni fog az illegális felhasználás mértéke. A DRM ilyen téren jól halad, hiszen a szolgáltatás működtetéséhez szükséges pénz töredéke a fizikai termékek szállításához és raktározásához képest, nagy részét a kiadóknak és az alkotóknak fizetendő jogdíj teszi ki.

Ezen körülmények között a felhasználóknak vélhetően már csak egy kisebb csoportja fog gondolkodni a médiafájlok illegális beszerzésén -- kitűnő példa erre az Apple iTunes amerikai -- és nem kevésbé európai -- sikere: a vállalat nemrég jelentette be, hogy eladta 100 milliomodik zeneszámát online zeneboltján keresztül. A mérföldkövet jelentő számot megvásárló vevő egy 17 hüvelykes PowerBook notebookot, egy 40 Gbyte kapacitású iPod lejátszót és egy 10 ezer dal letöltésére jogosító bónt kapott ajándékba.

[oldal:Az élő hazai példa -- origo Zeneáruház]

A külföldi példa mellett már hazait is említhetünk, hiszen május közepén megnyílt hazánk első online zeneboltja, az [origo>play] Zeneáruház. A kínálat egyelőre kicsi -- és egyáltalán nem citrom --, de a miénk, hiszen egyelőre főként hazai előadók számait és albumait tölthetjük le európai tarifáknak megfelelő, az aktuális CD-árakhoz mérten mégis kedvező áron. Fizethetünk bankkártyával és emelt díjas SMS-sel, a megvásárolt számok pedig valóban a birtokunkba kerülnek, hiszen az online rendszerből bármikor, akár későbbi időpontban és többször is letölthetőek maradnak.

Az origo zeneáruháza is védett állományokat nyújt a regisztrált felhasználók számára. A Microsoft által fejlesztett Windows Media Audio formátumú, WMA kiterjesztésű, 160 kbit/s-os, kiváló minőségben terjesztett zeneszámokat a Microsoft saját DRM jogkezelő technológiája védi az illegális felhasználás ellen. A korábban ismertetett, felhasználási lehetőségeket bővítő kiterjesztések itt is rendelkezésre állnak.

A zeneáruházban megvásárolt állomány maximum négyszer írható ki Audio-CD-re -- és itt azonnal bukik is másolásvédelem, hiszen ettől kezdve szabadon másolhatóvá válik a zeneszám -- és akár két számítógépen is lejátszható az online azonosítást követően. Teljesen nyilvánvaló: a DRM-re nem mint másolásvédelemre, hanem mint legális felhasználási jogokat biztosító technológiára kell tekinteni a jövőben, melyet esetleg egyéb fizikai másolásvédelmekkel lehet majd kiegészíteni.

Korlátlan számban letölthető a megvásárolt tartalom

A Microsoft nemrég bemutatott, következő generációs DRM technológiája például képes lesz arra is, hogy megakadályozza a korábbi képen látott, hangkártyával történő audiorögzítést egy úgynevezett "biztonságos sávot" létrehozva a hangkártya kimenetéig. A technológiát számos régebbi és új audiokodek, valamint az egyes hangkártyákon alkalmazott DSP jelprocesszor is támogathatja. Biztosak lehetünk benne, hogy az ehhez hasonló kiskapukat a jövőben sorban próbálgatják majd befoltozni -- és nem kevésbé kihasználni --, viszont az is garantált, hogy önmagában a DRM technológia sosem lesz képes megakadályozni az online elérhetővé tett tartalmak illegális másolását.

Szólj hozzá a fórumban!