:

Szerző: Rátonyi Gábor Tamás

2004. január 26. 10:09

Westelből T-Mobile?

A Matáv révén a német Deutsche Telekom tulajdonában lévő vállalat valószínűleg átveszi a német anyacég mobilvállalatának nevét és színeit, így a közeli jövőben már T-Mobile-ként hallhatunk róla, és a rózsaszín-szürke színkombinációt láthatjuk majd.

Annak ellenére, hogy hivatalos megerősítés nem érkezett, immár biztosnak látszik, hogy a Westel előfizetők hamarosan elfelejthetik szolgáltatójuk nevét és kék színét. A Matáv révén a német Deutsche Telekom tulajdonában lévő vállalat valószínűleg átveszi a német anyacég mobilvállalatának nevét és színeit, így a közeli jövőben már T-Mobile-ként hallhatunk róluk, és a rózsaszín-szürke színkombinációt láthatjuk majd.

A névváltoztatásról szóló hír nem először röppen fel: 2002 októberében a Magyar Hírlapnak adott nyilatkozatában Sugár András már elmondta, hogy noha nincs napirenden a T-Mobile név felvétele, kizárni sem lehet egy ilyen változást. Akkor azzal indokolta a döntéshozók óvatosságát, hogy még nem bizonyított, a korábbi, külföldi leányvállalatok névváltoztatásai beváltották-e a hozzájuk fűzött reményeket. Sugár megjegyezte azt is, hogy egy ilyen néváltás komoly költséggel jár -- már csak ezért is meg kell fontolni, hgy belevágjon-e a mobilóriás.

A T-Mobile érdekeltségei a nagyvilágban
T Tulajdon Eredeti név Ország
1993 DeTeMobil Németország
1993 Mobile TeleSystems (MTS) Oroszország, Fehéroroszország
1995 Polska Telefonia Cyfrowa Lengyelország
1996-99 One 2 One Ausztria
1999-2000 max.mobil Nagy-Britannia
2000 RadioMobil Csehország
2000 Slovenské Telekomunikácie Szlovákia
2000-2003 Ben Hollandia
2000 VoiceStream Amerikai Egyesült Államok

T = T-Mobile brand; Tulajdon = Tulajdonszerzés (alapítás) éve vagy időszaka

A mostani névváltás tényét -- bár megerősítést sosem nyert -- egy apró jel is megerősíteni látszik: a Westel január első napjaiban levédett több mint harminc olyan domainnevet, melyek már az új névre utalnak: a t-mobil-magyarorszag.hu-tól (helyesen egyébként T-mobile-nak írják a vállalat nevét), a t-zone-777.hu-n át egészen a t-zonewap.hu-ig. Igaz, a t-mobile.hu-t például már 2001-ben levédték, ráadásul nem is a Westel, hanem az anyavállalat, a Deutsche Telekom AG, névváltozás azonban mégsem követte a domainbejegyzést.

Érdekes -- bár könnyen megoldható -- feladat elé állítja az esetleges névváltáson dolgozókat, hogy annak idején a Matáv 100 százalékos tulajdonszerzését jóváhagyó Gazdasági Versenyhivatali vizsgálat kikötötte, hogy a Westelnek szervezetileg különálló vállalatként kell működnie. Mint a fenti táblázatból is kitűnik, a T-Mobile hálózat vállalatait és a Deutsche Telekom egyéb érdekeltségeit nem mossák össze: a DT-nek számos más távközlési vállalatban van részesedése Európában, így például a Matáv révén a Macedón Maktelben, és annak mobilvállalatában is, ugyanakkor a T-Mobile érdekeltségeit önálló cégcsoportként tartják számon.

Ha nem is a névváltás, de valamilyen változtatás időszerűségét jelzi, hogy a piac telítődése a Westel-ügyfelek számának lanyhuló növekedési ütemén is meglátszik. Jelenleg Magyarországon 7 720 ezer hívásfogadásra alkalmas SIM-kártya van forgalomban, ami nyilvánvalóan jóval kevesebb előfizetőt jelent, azonban a tízmilliós országban már nem veti fel a robbanásszerű terjeszkedés lehetőségét. Ezen belül a Westel saját közlése szerint 2003 novemberében 3 659 ezer előfizetője volt a mobilóriásnak, ami a 2002 év végi 3 402 ezerhez képest csak alig kétszázezres növekedést jelez (lásd a táblázatunkat).


A Westel előfizetőinek alakulása (az előfizetők száma 1000 főben) 1994 és 2003 novembere között

[oldal:Változékony piac]

Hogy a piac telítettségével a vezető pozíció megőrzéséhez elegendő-e a névváltás, kérdéses. Mindenesetre a Vodafone által generált árversenyből a Westel már korábban kiszállt, mondván: inkább a minőségi, mint az olcsóbb szolgáltatásokra helyezik a hangsúlyt. Ezzel érzékeltette a vállalat vezetősége, hogy forradalmi kedvezmények bevezetésére már nem számíthatnak az ügyfelek. Ugyanakkor miközben az elmúlt években a Westel mindvégig megőrizte vezető pozícióját a háromszolgáltatós piacon, az arányok ha lassan is, de biztosan módosulnak: míg a Pannon és a Vodafone mellett a Westel 2000 novemberében (tehát három évvel ezelőtt) a piac 52,6 százalékát tudhatta magáénak, mára ez az arány 47,4 százalékra apadt. Hasonló mértékű piacvesztés figyelhető meg a Pannon GSM-nél is, és nyilvánvaló, hogy az ügyfelek a vodafone-osok táborát gyarapították.

A piac változásai ellenére a Westel nem áll rosszul. Ugyan a 2003-as mérlegadatok még nem állnak rendelkezésre, 2002-ben a vállalat 61,5 milliárd forintnyi osztalékot fizetett ki (2001-ben 17,1 milliárdot). 2002-ben 19 százalékkal nőtt az árbevétel, 17 százalékkal az adózás előtti eredmény -- de még a dolgozók létszáma is 3 százalékkal emelkedett. A vállalat tavalyelőtti nyeresége 49 milliárd forintot tett ki -- ebből pedig akár névváltásra is futja.

A Matáv-csoport bevételeinek (beleértve valamennyi szolgáltatást és külföldi érdekeltséget is) egyébként 32,7 százalékát tették ki a mobil bevételek 2003 első három negyedévében, ami csak három százalékos növekedést jelent a 2002 hasonló időszakához képest. 2001- ről 2002-re a mobilbevételek növekedése (a teljes naptári évet alapul véve) 27,3 százalékos volt -- ez is utal a mobilpiaci terjeszkedés végének közeledtére.

A Westel tulajdonosi szerkezete nem túl bonyolult: a vállalat 100 százalékos tulajdonosa a Matáv -- legalábbis 2001 óta, mikor 885 millió dollárért megvásárolta a Deutsche Telekomtól annak Westel részesedését. A tranzakcióhoz egyébként maga a DT biztosította a hitelt. A Westel korábbi tulajdonosától, az alapító US Westből MediaOne-ná alakult amerikai vállalattól a DT még 2000-ben vásárolta ki a Westel-tulajdonhányadot -- ezt az ügyletet egyébként az európai-amerikai kereskedelmi háború részeként jegyezték: az ezredforduló tájékán az Egyesül Államok vállalatainak európai érdekeltségit folyamatosan vásárolták fel az öreg kontinens befektetői.

A DT és a Matáv, illetve Westel tulajdonhányadot egy MagyarCom nevű nemzetközi konzorcium őrzi, melynek ma már száz százalékos tulajdonosa a német távközlési óriás (lásd ábránkat). A MagyarCom ugyan csak 60 százalékkal részesedik a Matávban, ám ennek a tulajdoni szerkezetnek a révén erősen kötődnek a Matáv-csoport tagjai a Deutsche Telekomhoz.

Az esetleges névváltás okait kutatva felmerül az EU májusi bővítésének, hazánk uniós csatlakozásának várható hatása is. Az egyesült Európa számos lehetőséget tartogat a globális brandeknek, illetve kedvező feltételeket teremthet a T-Mobile cégek közt meglévő szinergiák kiaknázására is. Márpedig ezek a lehetőségek nagyobb bevétellel kecsegtetnek, mint a névváltás költség oldalán szereplő -- várhatóan néhány milliárd forintos-- kiadás.

Mindemellett a névváltást semmilyen szükségszerűség nem követeli -- sem a jó eredmények, sem a szűkülő piac, de ellentmondás sem fedezhető fel a Westel mai helyzetét és a névváltás lehetséges okait kutatva. Ha T-mobile is lesz a Westelből, legfeljebb rámondhatjuk: nem ez volt a gazdaságtörténet első olyan döntése, amelynek hátterében nem csak racionális, hanem érzelmi motívumok is felfedezhetők...

Szólj hozzá a fórumban!

a címlapról