Computex 2003: világok harca
Cikkünkben a múlt héten lezajlott tajvani szakkiállítás érdekességeit mutatjuk be elsősorban képekben és a dolog természetéből fakadóan a teljesség igénye nélkül.
Ám a kellemesebb klímához a szokásosnál némileg unalmasabb kiállítás társult. Amint számos kiállító panaszolta: a nagy termékbejelentésekre már hónapokkal ezelőtt sor került, így izgalmas újdonságokat ritkán lehetett csak találni a mintegy 1248 kiállító standjain. Ezen az egyik legnagyobb jelentőségű esemény, az Athlon 64 processzor régóta várt premierje sem segített, hiszen a többször elhalasztott terméket támogató infrastruktúra alkotóelemei már az egy évvel ezelőtti show-n is láthatóak voltak.
A háttérben Intel Centrino, az előtérben (jobbra lent) AMD64
A kiállítást, ahogy az már lenni szokott, a nagy riválisok marketing-csatatérnek tekintették. A látogatók kezébe a bejáratnál AMD64 feliratú, míg néhány méterrel odébb Intel Centrino logóval ellátott ivóvizes palackot nyomtak csinosnak mondott leányok. A csarnokok közelében lévő presszók és gyorsétkezdék az eseménynek megfelelően szintén átvedlettek, és napernyőiken hol az Intel, hol pedig az AMD logói díszlettek. Ha e csatának lehet egyáltalán győztese, akkor a győzelmet az Intel helyi marketingesei vívták ki: az AMD Athlon 64 processzor bemutatójának otthont adó bevásárlóközpont presszóját sikerült a vállalatra jellemző kékbe öltöztetniük és az épület homlokzatára egy több emeletnyi magas, a Centrino mobil platformot népszerűsítő plakátot kifüggesztetniük. Hasonlóan dicső küzdelmet vívott egymással a kiállításon saját standdal nem felvonuló ATI és NVIDIA is.
NVIDIA földön, égen
A harc természetesen a színfalak mögött is folyt. Az egyik vezető noteszgépgyártó képviselője elmondta, hogy standjukon kiállították egyik legújabb tábla PC modelljüket. Ezt eredetileg a VIA C3 processzorával szerelték fel. A kiállítás egyik fő támogatójának és egyben természetesen a kérdéses gyártó jelentős partnerének számító Intel képviselői, minthogy vállalatuk a rendezvényt a Centrino mobil platform propagálására használta fel, nehezményezték a C3 processzoros készülék felvonultatását. Olyannyira, hogy rövid időn belül egy Pentium-M alapokra épülő tábla PC került a vitrinbe. A termékei népszerűségét e tábla PC bemutatásával is illusztrálni igyekvő VIA standjáról úgyszintén eltűnt a modell. Erre (no meg az Intel beágyazott processzoraira) mondja az angol, hogy strong-arm, nyomást gyakorolni.
A következő oldalakon a kiállítás érdekességeit mutatjuk be elsősorban képekben és a dolog természetéből fakadóan a teljesség igénye nélkül.
[oldal:ULi baba és a rablók]
Az ULi Electronics, az ALi idén nyáron alakult lapkakészlet-gyártó leányvállalata tisztes méretű standon állította ki újdonságait. A vállalat képviselője elmondta, hogy a leányvállalat ismét jelentékeny szereplővé kíván emelkedni a chipsetpiacon, és eltökélt szándéka visszaszerezni az ALi elveszített pozícióit. 2000 előtt a vállalat az asztali számítógépekbe szánt lapkakészletek piacán 10 százalékos részesedéssel bírt, azonban ezt követően az új termékek sorozatos késésének köszönhetően részesedése meredeken visszaesett. Ennek ellenére a noteszgépek piacán továbbra is igen jó eredményeket könyvelhetett el a cég. Részesedése e piacon összességében 10 százalék körül volt, míg south bridge chipjei a hordozható számítógépek 30 százalékában voltak megtalálhatók.Így az ULi elsősorban az asztali számítógépekbe szánt lapkakészletek piacán erősítene. E szándékot aláhúzandó jelentkezett a vállalat versenyképes megoldásokkal, kiváltképpen Athlon 64 processzorokhoz. Az M1687 északi híd és az M1563 déli híd párosa jelenleg a leggyorsabb chipset a platformhoz, állítja a cég egyes szaklapok tesztjeire hivatkozva. Ennek költséghatékonyabb változata az M1689, amely az NVIDIA nForce3-hoz hasonlóan egychipes megoldás. Ám hiába a remek lapkakészletek, ha hiányzik az alaplapgyártók támogatása. A kiállításon az ULi referencialapja mellett egyedül a DFI egyik termékén láttuk viszont az ALi Athlon 64-es lapkáját. Amint a vállalat képviselője elmondta, tisztában vannak azzal, hogy hosszú időre van szükség hírnevük ismételt megalapozásához, de bíznak új termékeikben.
A Pentium 4 processzorokhoz szánt M1683 egycsatornás memóriavezérlővel
M1687 és M1563: kétchipes megoldás Athlon 64-hez
[oldal:MAX3 és Mega PC]
Nem volt olyan alaplapgyártó cég, amelyik ne mutatott volna be valamiféle kis méretű (Small Form Factor) PC-t. Általánosságban elmondható, hogy az új SFF modellek legtöbbje egyre kevésbé emlékeztet a hagyományos személyi számítógépekre, sokkal inkább szórakoztatóelektronikai berendezéseknek látszanak. Nem véletlenül, hiszen számos készülék képes az operációs rendszer segítsége nélkül CD- és DVD-lemezek lejátszására. Az ABIT standján is látható volt egy multimédiás PC. A még finomításra szoruló és meglehetősen csúnyácska DigiDice különlegessége, hogy a vállalat OTES hűtőrendszere gondoskodik a sűrűn pakolt alkatrészek hűtéséről.
OTES hűtőrendszer az ABIT multimédiás PC-jén
Az ABIT egyébiránt a MAX3 sorozatú alaplapjaira igyekezett felhívni a figyelmet. E modelleken szintén az OTES rendszer teljesít szolgálatot és hűti a melegedő alkatrészeket. Újdonság az alaplapra integrált microGuru chip, amely a túlhajtást teszi egyszerűbbé. A lapka egyrészt képes figyelemmel kísérni az egyes hardverelemek állapotát, azaz ellátja a hagyományos monitor-funkciókat, másrészt pedig például az egyes beállítások elmentésével teszi könnyebbé a tuningosok dolgát.
A microGuruhoz készített alkalmazások
Valódi újdonság: VIA PT880 chipkészletes Pentium 4 alaplap az MSI standján
A második generációs MSI Mega PC
[oldal:Újratöltve]
A Gigabyte nem mindennapi ötlettel rukkolt elő: a vállalat egyes alaplapjaihoz USB portra csatlakoztatható vérnyomásmérőt mellékel. Hogy egészen pontosan miért is van erre szükség, azt a vállalat jelenlévő képviselői sem tudták megmondani, tény azonban, hogy igazi unikumról van szó. A készüléket egyébként a csuklóra kell erősíteni; amint a termékismertető írja: easy hardware installation.
A vérnyomásmérő
...és a mellékelt windowsos alkalmazás
Ritka páros: Socket 754 és NVIDIA nForce3
Szintén unikumnak számít a DFI AMD64 platformhoz szánt ALi chipkészletes alaplapja. Mint azonban kiderült: a vállalat mind a VIA és az NVIDIA, mind pedig az ALi megoldásaihoz tervezett alaplapot. Ám hogy ezek közül melyek kerülnek forgalomba, azt csak később döntik el.
DFI: ALi M1687 chipkészletes lap Athlon 64-hez
A DFI-lapok új funkciója a BIOS-ban megbúvó CMOS Reloaded. A szolgáltatás lehetővé teszi, hogy akár négyféle BIOS-beállítást konfiguráljunk, illetve mentsünk el. A rendszer felállásakor billentyűk megnyomásával választhatjuk ki a tervezett feladathoz leginkább illő BIOS-konfigurációt. A CMOS Reloaded a BIOS minden egyes beállítását elmenti.
HWSW Reloaded
[oldal:Videokártyák hidegen]
Formabontó hűtőborda a Gigabyte R96GP128DU modellen
MSI: GeForce FX 5900 passzív hűtéssel
Gainward: videokártya vízhűtéssel a vitrinben
[oldal:Érdekességek]
Érdekes kuriózumot mutatott be a nem csak hazánkban nem ismert Friendtech a kiállítási terület egyik eldugott standján. A tajvani vállalat felturbózott Xbox játékkonzolokat forgalmaz. Az FT-XBX2 névre keresztelt módosított Xbox készülékekbe 1,4 GHz-es Tualatin Celeron processzorokat és igény szerint akár 120 Gbyte-os merevlemezt is szerel a vállalat. A hardver ilyen mértékű módosítását a BIOS cseréje teszi lehetővé: ennek köszönhetően egyben másolt lemezek lejátszása is megoldható, noha a termékhez mellékelt kézikönyv erre nem bátorít. Kérdésünkre, hogy mindehhez mit szól a konzol eredetijét gyártó Microsoft, a tajvani cég képviselője elmondta, eddig nem érkezett panasz hozzájuk, és számukra megfelelő garanciának tűnik, hogy az átalakításra szánt konzolokat a redmondi vállalat hivatalos viszonteladójától vásárolják.
Balra az FT-XBX2, jobbra az eredeti Xbox
Pretec: 6 Gbyte kapacitású CompactFlash kártya
300 mm átmérőjű szilíciumszelet a tajpeji repülőtéren