15 hüvelykes TFT-LCD megjelenítők tesztje
A TFT-LCD kijelzők ára egyre csökken, így új monitor vásárlásánál már mindenképp érdemes számításba venni ezeket a szépen formatervezett, elegáns, kecses megjelenítőket, amelyek mind az irodában, mind pedig otthon jól mutatnak.
A TFT-LCD monitoroknak számos előnye van a hagyományos, katódsugárcsöves megjelenítőkhöz képest. Az első és talán a legfontosabb, a kép. A TFT-k képe mentes a konvergenciahibáktól, a geometriai torzítástól, fényerejük is nagyobb a katódsugárcsöves kijelzőknél. Ami a fizikai paramétereket illeti, a TFT kijelzők kisebbek, könnyebbek és kevesebbet fogyasztanak, mint egy CRT monitor. E paraméterek eltérése akár többszörös is lehet a TFT javára. Ergonómiai és környezetvédelmi szempontból a TFT minden tekintetben maga mögé utasítja a katódusgárcsöves monitorokat, ugyanis a kép rendkívüli módon kíméli a szemet, nincs káros sugárzás, illetve a készülékek nem tartalmaznak a környezetre ártalmas anyagokat.
Természetesen nem hallgathatjuk el a lapos kijelzők hátrányos tulajdonságait sem, ezek az alacsonyabb kontrasztarány, a rögzített felbontás, a viszonylag behatárolt nézőszög, illetve a katódsugárcsöves monitoroknál valamivel gyengébb színhűség. A TFT-k egyik fő hátránya ezen felül a viszonylag magas ár, amely az egyelőre még igen fejletlennek tekinthető gyártástechnológia következménye. A legyártott paneleknek ugyanis igen jelentős része, közel fele selejtes, ami rendkívüli módon megnöveli az előállítási költségeket. Azonban míg a CRT technológia gyakorlatilag évek óta megrekedt egy bizonyos szinten, a TFT-k évről évre dolgozzák le hátrányukat, és ha minden ugyanígy folytatódik tovább, hamarosan árban is valódi vetélytársai lehetnek a jó minőségű katódsugárcsöves kijelzőknek.
A TFT-LCD megjelenítőket rendszerint kétféle videobemenettel látják el. Az egyik a katódsugárcsöves monitorokról is ismert 15 pólusú VGA-csatlakozó, a másik pedig a digitális bemenet, amelyek közül jelenleg a DVI a leginkább elterjedt és legszélesebb körben használt. Az analóg csatlakozó valójában egy kompromisszum, kizárólag azért van szükség van rá, mert a videokártyák közül nagyon sok nem rendelkezik digitális kimenettel. Digitális csatlakoztatás esetén a videokártyából kijövő jel végig digitális marad, a monitoron gyakorlatilag mindenféle konverzió és korrekció nélkül jelenik meg a frame pufferben található kép. Analóg csatlakozás esetén a videojelet először analóg jellé konvertálják, majd a lapos kijelzőbe érve visszaalakítják digitális jellé. Ez nyilván rontja a kép minőségét, másrészt pedig mindkét oldalon drága átalakító-áramköröket igényel. Mivel a piacra kerülő videokártyák túlnyomó többsége már rendelkezik DVI-csatlakozóval -- sőt, egyre több már csak DVI-csatlakozóval rendelkezik --, vélhetően a TFT-monitorokról hamarosan eltűnik a hagyományos 15-pólusú VGA-bemenet.
[oldal:A gyári adatok, és ami mögöttük van]
Mielőtt a közepébe vágnánk, érdemes lenne kitérni a gyári adatokra, illetve azok magyarázatára. A gyártó és a típus magától értetődő, ezekre nem érdemes egy szót sem vesztegetni. Lássuk azonban a többit:
Tesztünkben öt különböző, 15 hüvelykes képátlójú, de lényegesen eltérő árkategóriájú TFT-LCD monitort vettünk szemügyre, amelyeket a Mikland Computerszalontól kaptunk kölcsön. A kijelzőket egy Matrox Parhelia videokártya hajtotta meg. Természetesen nem vállalkozhatunk arra, hogy egyértelmű megállapításokat vagy végkövetkeztetéseket vonjunk le a látottakból, az alábbiakban a gyári adatok mellett főként saját benyomásainkat tesszük közzé.
[oldal:Samsung, LG, AG-Neovo]
Samsung SyncMaster 152T
Gyártó | Samsung |
Típus | SyncMaster 152T |
Képátló | 15" |
Felbontás | 1024x768 |
Kontraszt | 450:1 |
Fényerő | 350 cd/m2 |
Látószög (H/V) | 160/150o |
Utánvilágítási idő | 25 ms |
Csatlakozó | DVI, VGA |
Nettó ár | 125.280 Ft |
Nem csak a Samsung kínálatából, de a tesztünkben felsorakozott öt kijelző közül is kitűnik a SyncMaster 152T monitor, amely a koreai gyártó 15 hüvelykes képátlójú TFT-megjelenítőinek csúcsmodellje. A SyncMaster 152T 450:1 kontrasztaránnyal és 350 cd/m2 fényerővel büszkélkedhet: mindkettő messze felülmúlja a versenytársakét. A monitor háttérvilágítása annyira erős, hogy még a fényerő (brightness) nullára állítása mellett is teljesen élvezhető képet ad, a színek teltek, a kontraszt kiváló, utánhúzás pedig alig észlelhető. Ilyen jó minőségű képpel tesztünk egyik másik szereplője sem tudott szolgálni. A SyncMaster 152T egyetlen gyenge pontjának a háttérvilágítás egyenetlenségét találtuk, ugyanis az a kép alján és oldalán érezhetően erősebb, mint máshol. A nagyon szép, ezüstös színű házba bújtatott monitor magassága és dőlésszöge is állítható, tömege (2,9 kg) a versenytársakhoz képest nagyon kicsi, ráadásul egész laposra össze lehet hajtogatni, így könnyen szállítható. Bár a készülék rendelkezik DVI-csatlakozóval, kábelt nem mellékel hozzá a gyártó.
LG Flatron L1510S
Gyártó | LG |
Típus | Flatron L1510S |
Képátló | 15" |
Felbontás | 1024x768 |
Kontraszt | 300:1 |
Fényerő | 200 cd/m2 |
Látószög (H/V) | 95/130o |
Utánvilágítási idő | 30 ms |
Csatlakozó | VGA |
Nettó ár | 92.960 Ft |
Az LG Flatron L1510S a középmezőnyt képviselte, mind árában, mind pedig képminőségében átlagosat nyújtott. A háttérvilágítása rendkívül homogén, még a Samsung SyncMastert is felülmúlóan egyenletes, és a színei is megfelelőek voltak, azonban az utánhúzás tekintetében ez a monitor szerepelt a leggyengébben, még a nála tízezrekkel olcsóbb megjelenítőkkel összehasonlítva is észrevehetően zavaró volt a kép görgetésekor látszódó elmosódás. Az ezüstszürke festésű LG Flatron monitor bármelyik íróasztalon jól mutat, de csalódást okozott, hogy nem állítható a kijelző magassága, illetve hogy nem látták el DVI-csatlakozóval. Meglepő, hogy bár az L1510S volt a tesztmezőny talán legkecsesebb formájú kijelzője, ennek a tömege a legnagyobb, pontosan 4 kg.
AG-Neovo F15
Gyártó | AG-Neovo |
Típus | F15 |
Képátló | 15" |
Felbontás | 1024x768 |
Kontraszt | 300:1 |
Fényerő | 250 cd/m2 |
Látószög (H/V) | 110/80o |
Utánvilágítási idő | 30 ms |
Csatlakozó | VGA |
Nettó ár | 76.000 Ft |
Tesztünk legnagyobb meglepetését okozta az AG-Neovo F15 névre keresztelt TFT-kijelzője, amely a mezőny legolcsóbb darabja volt. Ennek ellenére a kép minősége az LG Flatronnal tehető egy szintre, az alig észlelhető utánhúzása miatt talán még azt is felülmúlta. A színek teltek és élénkek, a kontraszt megfelelő, a háttérvilágítás pedig kellően egyenletesnek bizonyult. A monitor formaterve és megjelenése semmi kívánnivalót nem hagyott maga után, csak a márkajelzésből látszik, hogy nem valamelyik világszerte ismert, neves elektronikai gyártó terméke. Egyedül a kezelőszerveket érheti némi kritika, első próbálkozásra a gombok kicsit furcsán működtek, de természetesen ezt meg lehet szokni. Az AG-Neovo F15 minden tekintetben kellemes csalódást okozott, rendkívül kedvező ár/teljesítmény viszonya miatt bátran ajánlható vétel.
[oldal:Sony, MAG, vásárlási javaslat]
Sony SDM-X52
Gyártó | Sony |
Típus | SDM-X52 |
Képátló | 15" |
Felbontás | 1024x768 |
Kontraszt | 400:1 |
Fényerő | 300 cd/m2 |
Látószög (H/V) | 150/115o |
Utánvilágítási idő | 25 ms |
Csatlakozó | DVI, VGA |
Nettó ár | 123.120 Ft |
Az általunk vizsgált 15" TFT-kijelzők közül a Sony okozta a legnagyobb csalódást, mégpedig képminősége miatt. Noha a SDM-X52 a tesztmezőny egyik legdrágább darabja, képének minősége sajnos még az olcsóbb modellekétől is elmarad, ugyanis nem lehetett úgy beállítani, hogy a piros szín ne legyen túl rikító, zavaró. A kép más jellemzőiben -- fényerő, kontraszt, utánhúzás -- nem találtunk kifogásolni valót, de a túl erőteljes piros szín élvezhetetlenné, fárasztóvá tette a Sony kijelző képét. Az elegáns formatervezésű, szürke házban található monitor formaterve elsőrangú, magassága és dőlésszöge egyaránt állítható, ráadásul egy jópofa borító segítségével a hátlapon található csatlakozók is elrejthetők a kíváncsi tekintetek elöl. A Sony SDM-X52 VGA- és DVI-csatlakozóval egyaránt rendelkezik és mindkét szükséges kábelt megtalálni a dobozban. A kijelző alatt két apró hangszóró is található, amelyek meglepően jó hangminőségre képesek és természetesen a csatlakoztatásukhoz szükséges kábel is a csomag részét képezi.
MAG LT50JI
Gyártó | MAG |
Típus | LT50JI |
Képátló | 15" |
Felbontás | 1024x768 |
Kontraszt | 350:1 |
Fényerő | 200 cd/m2 |
Látószög (H/V) | 150/140o |
Utánvilágítási idő | ? |
Csatlakozó | VGA |
Nettó ár | 79.920 Ft |
A mezőny egyetlen forgatható monitora volt a MAG LT50JI típusú kijelzője, azonban e tulajdonsága a készülék talán az egyetlen említésre méltó pozitívuma. A kép minősége minden tekintetben elmaradt a vetélytársaktól, a színek fakók, az utánhúzás zavaró, a konraszt pedig gyenge. Annak ellenére, hogy a háttérvilágítás viszonylag homogén és erős, illetve a kontraszt széles határok között változtatható, a MAG monitorán mégsem sikerült igazán elfogadható, élvezhető képet beállítani. A fehér színhőmérsékleti beállításoktól függően inkább sárgásnak vagy szürkésnek tűnt, ezen sem a kontraszt, sem a fényerő nem tudott változtatni. A MAG kijelző volt a teszt legnagyobb megjelenítője, képátlójához képest maga a szerkezet túlságosan is nagy. Az elhelyezést és a forgatást tovább nehezíti, hogy a monitorba beépített VGA-kábel túlságosan is rövid. További negatívumként említhetjük a kezelőszerveket, amelyek rendkívül kényelmetlenek.
Az öt tesztelt monitor közül igazából kettő érdemel különösebb figyelmet. Szerkesztőségünk véleménye szerint a Samsung SyncMaster 152T képviselte a mezőnyben a legjobb minőséget, így ha valakinek ez az elsőrendű szempont, vásárlásnál mindenképp fontolja meg a koreai gyártó 15 hüvelykes csúcsmodelljét. A másik ajánlatunk az AG-Neovo F15, amely rendkívül kedvező ár/teljesítmény viszonyával vívta ki magának az elismerést, véleményünk szerint a vetélytársak magasabb ára egyáltalán nem tükrözi azt a minőségkülönbséget, amelyet a pénztárnál kifizetett összeg indokolna. Vásárlás előtt érdemes átnézni a témával foglalkozó HWSW fórumot, ahol számtalan tapasztalat mellett kimerítő technikai leírásokra is bukkanhatunk. A legfontosabb azonban, hogy a nekünk tetsző modellt mindenképp vizsgáljuk meg működés közben, lehetőleg a versenytársakkal összehasonlítva.
A tesztdarabokat a Mikland Computerszalon biztosította részünkre, amiért ezúton szeretnénk köszönetet mondani.