Tiltakozzunk!

Az internetezők fogyasztói öntudata felébredt -- állapíthatnánk meg sommásan, ha az utóbbi fél, egy év on-line petícióira, vagy az önszerveződő tiltakozó közösségekre gondolunk. Noha például az Egyesült Államokban már komoly hagyománya van az elégedetlen fogyasztók közösségi portáljainak, Magyarországon ez az online szolgáltatás még várat magára: egyelőre csak egy-egy konkrét eset kapcsán létrejött szájtok találhatók -- meglehetősen szétszórtan -- az internet hazai szegletében.

Hajdanán, a taxisblokád kapcsán egy szociológiai tanulmány azt boncolgatta, hogy a polgári engedetlenségi mozgalmak szervezésében viszonylag tapasztalatlan társadalom miként volt képes egy láthatóan jól szervezett, az ország egész területét érintő útblokádot felállítani. A megállapítások közt előkelő helyen szerepelt, hogy a taxistársadalom fejlett kommunikációs rendszere (URH és CB rádiók) szervezettebb és gyorsabb belső információáramlást tett lehetővé, mint a kor egyéb technikai vívmányai (emlékezzünk: a blokád 1990-ben zajlott, a mobiltelefon és az internet széleskörű elterjedése előtti időben -- igaz, az utóbbi kommunikációs csatorna nem is sokat segített volna az utcai torlaszok megszervezésében, hiszen nemhogy az internet, de még noteszgépek sem voltak elérhetők akkoriban).

Az interneten szerveződő polgári engedetlenségi, vagy "csak" fogyasztóvédelmi mozgalmakról nem leltünk hazai kutatási anyagokat, ami azt sejteti, hogy a szociológusok számára még felfedezezésre váró területről van szó. Ugyanakkor a 2002-es parlamenti választások idején részben interneten, részben mobilon (elsősorban SMS-ben) szerveződő kampányokkal és ellenkampányokkal kapcsolatban vannak már publikációk (HWSW 2002. április 28.), mi több, a választások idején született SMS- és e-mailtermést archiválták is.

Bár a cikk nem a politikai-ideológiai, hanem a fogyasztói alapon szerveződő internetes tiltakozásokra fókuszál, mégis érdemes egy pillanatra elidéznünk a világhálón és a mobil-éterben szétküldött kampányüzeneteknél. Ez a fajta szerveződés sok tekintetben emlékeztetett a fogyasztói tiltakozásokra, érdekvédelmi kezdeményezésekre, ám azoknál sokkalta agresszívebben terjedt. A választási e-maileknek például aligha volt előfizetőjük, s a levelek sem azért érkeztek a mailboxokba, mert a címzettek korábban kinyilvánítoták érdeklődésüket, hanem mert egy nagyjából azonos világlátással rendelkező baráti, családi, ismerősi körnek tagjai voltak.

A meggyőzésre, az ellenfél vélt vagy valós hazugságainak leleplezésére vagy akár nevetségessé tételére irányuló erőfeszítések nem kevés időt, energiát kívántak az alkotóktól -- gondoljunk csak a levelekhez csatolt fájlként mellékelt plakátokra, grafikákra. Ezek minőségét, de főleg mennyiségét soha nem haladták meg a hazai vállalatok, termékek ellen tiltakozók szerkesztette képek, ellenplakátok -- annak ellenére, hogy azért ilyenekből is találni ötletes darabokat.

Ugyanakkor hosszú távon az egy-egy vállalat vagy szolgáltatás ellen tiltakozók kitartóbbnak bizonyulnak, mint a választás idején erőre kapott elektronikus kampányolók. Egy-egy fogyasztói alapon szerveződött honlap sokkal tovább él, mint példáu a hazai kétfordulós választás néhány hete. Ennek persze oka az is, hogy a cégek nem azonnal és nem biztos, hogy a követeléseknek megfelelően reagálnak, míg a választási kampány az eredményhirdetés napján gyakorlatilag véget ér.

[oldal:15 percig bárki híres lehet: Főtaxi és Danone]

Nehéz dolga lenne annak, aki ma az első kereskedelmi ihletettségű tiltakozás, panasz vagy bojkott internetes megjelenését keresné. A teljesség igénye nélkül tehát -- e sorok írójának legelső személyes emlékével kezdve -- idézzük fel 2001 decemberét, mikor több mint kétszáz -- többnyire liberális -- értelmiséginek, valamint több küldöldi kulturális szervezet hazai irodájnak kiküldött e-mailben próbálta a Főtaxi elleni bojkottra rábírni az információs társadalom tagjait az Osztrák Kelet- és Délkelet-Európa Intézet (OSI) vezetője, Rásky Béla. A levél írója azt vetette a piros pepitás taxivállalat vezetőinek szemére, hogy a Pannon Rádióban hirdeti szolgáltatásait. (A politika iránt érdeklődéssel bírók számára lehet érdekes az a tény, hogy a taxivállalat ügyvezetője, Végh Tibor akkoriban a az MSZP Pest megyei gazdaságpolitikai alelnöki tisztét is betöltötte.)

A kétszáz címre kiküldött e-mail ezt követően a hoax levelek mintájára gyorsan tovaterjedt, nem egy esetben vissza-visszakanyarodva a Főtaxihoz. Sajnos sem a levél szerzője, sem a Főtaxi nem szolgált a bojkottfelhívás hatásával kapcsolatos adatokkal, ám ha a levél aláírói megtartották abbéli fogadalmukat, hogy a jövőben nem veszik igénybe a taxitársaság szolgáltatásait, s csak kis részük volt is törzsutas, már bizonyára érzékelte hirdetésének negatív hatásait a vállalat. Ezt a feltételezést azonban cáfolja az, hogy a Főtaxi honlapjának Médiakapcsolatok rovatában a mai napig szerepel a Pannon Rádió (no meg persze más is), így a tiltakozás bizonyára nem rengette meg a taxistársaság marketingpolitikájának alapjait.

Itt érdemes egy kísérőjelenségről beszámolni, mely valamennyi interneten szerveződő tiltakozás velejárója: nyilvánvaló, hogy egy szélesebb igényre épült szolgáltatást nyújtó vállalatot kétszáz ügyfél bojkottja nem fogja megrázkódtatni. Ehhez bizony szükség van arra is, hogy az e-mailben terjedő felhívás a saját kommunikációs csatornáján kívülre kerülve a sajtón keresztül még többekhez eljusson. Így történt az OSI-levél esetében is: a bojkottról megemlékezett szinte valamennyi országos napilap és az internetes lapok közül is több. Az így már jóval nagyobb nyilvánosságot kapott bojkottnak már olyan utóhatásai voltak, mint az a levél, amelyet a Főtaxi-vezér intézett a médiahatósághoz azt tudakolva, hogy jogszerűen hirdetnek-e egy többször elmarasztalt rádiós orgánumban.

Szintén az e-mailes tiltakozás útját választotta a győri kekszgyár bezárása miatt bojkottfelhívással élő két magyar levélíró, mikor a Danone-termékek mellőzésére biztatták olvasóikat -- a Főtaxi-bojkottnál valamivel korábban, 2001 áprilisában kelt -- levelükben. Az eredeti levelet aláíró "Viktor és Janó" nem fedte fel valós kilétét a nyilvánosság előtt, mégis rekordgyorsasággal elterjedt a szinte névtelenül küldött felhívás, és sokan csatlakozási szándékuk kinyilvánításával együtt küldték tovább a levelet.

A Danone-ügy összetettebb volt, hiszen sajtónyilvánosságot nem csak a magyar Danone-nal kapcsolatban érdemelt ki a bojkottfelhívás, hanem az ugyanebben az időben zajló franciaországi tiltakozóhullám is kellemetlen napokat szerzett a multinacionális vállalat vezetőségének. A francia bojkott mindenképpen komolyabb volt, hiszen ott a Danone-termékek nemcsak sok háztartás hűtőszekrényéből, hanem például az iskolák, kórházak menüjéből is eltűnt. Összességében azonban -- mint a Világgazdaság egyik 2001. májusi híréből kiderült -- az év első négy hónapjának forgalma a Danone-nál nemhogy csökkent, hanem 6,7 százalékkal nőtt is az egy évvel korábbi időszakhoz képest.

A hazai bojkott esetében ismét csak a bojkottot kísérő sajtónyilvánosság hozta meg a (utóbb keserűnek bizonyuló) gyümölcsöt: a győri gyárat nem zárták be, bár idén már az előre meghirdetett ütemnek megfelelő elbocsátások zajlottak. A mi szempontunkból azonban érdekesebb a gyár reakciója a bojkottra buzdító e-maillel kapcsolatban. Mint az Index megírta, a körlevél kiváltotta első reakció az volt, hogy a magyarországi Danone megkísérelte felkutatni a levelet jegyző Viktort és Janót. Igaz, a képtelen ötletet hamar elvetették, s bár az első ijedtség hatása alatt egy illetékes még úgy nyilatkozott: "Aki elindította a bojkottra felhívó e-mailt, az a Danone jó hírét akarta tönkretenni", később már inkább arra koncentráltak, hogy a magas kormánykörökben is ellenérzést keltő gyárbezárás helyett valamilyen kompromisszumos megoldás születhessen.

A Danone-ügy egyik érdekessége, hogy az e-mailben szerveződő felhívás névtelenül (azaz persze keresztnévvel, de végső soron mégiscsak azonosíthatatlanul) tudott tömegeket állítani egy kezdeményezés mellé, a másik pedig, hogy egy már érezhetően nem túl barátságos hangulatot erősített fel. Nyilvánvaló, hogy a Danone-ügy nem azért alakult úgy, ahogy, mert a két virtuális Robin Hood megindította a cég termékei elleni hadjáratot, hanem mert ez a gyorsan terjedő és személyesebb állásfoglalás sokak szimpátiáját nyerte meg, s már érezhetően ellenséges hangulatra erősített rá -- mintegy a nép hangját hallatva.

A Danone e-mail volt az a kezdeményezés, melynek utóbb webes változata is született. Néhányan személyes honlapjukon is kinyilvánították: náluk vége a Danone-korszaknak, a globalizáció káros hatásai ellen küzdő egyik zöldszervezet honlapja pedig jól szerkesztett oldalt szentelt a tiltakozás sajtójának archiválására és a csatlakozás lehetőségeinek feltüntetésére (a linkek java része ma már nem működik, de akkoriban nyilván sokat segített az információra éhes netizenek eligazításában).

Összességében megállapítható, hogy a Danone-termékek bojkottálására felszólító levél végül félig-meddig elérte célját, hiszen a győri gyárat nem zárták be. Az az eszköz ugyanakkor, amit a cél eléréséhez javasolt, nem vált be: a Danone-termékek bojkottálása semmiféle érzékelhető veszteséget nem okozott a vállalatnak.

[oldal:Az örök kedvencek: Matáv és UPC]

Az elmúlt időszak legismertebb, legnagyobb visszhangot kiváltó, hatásaiban is a legnagyobb, ugyanakkor tipikus hibáit tekintve is a legjellegzetesebb tiltakozása a Matáv kedvezményes tarifáinak kivezetését elítélő aláírásgyűjtő ív volt. A petíciót a mai napig 13 165-en írták alá, ám a szignók java része sajnos azonosíthatatlan. Nem több egy nicknévnél, vagy egy név rövidítésénél, ám aki kiírta is a nevét, kevés esélyt adott arra, hogy visszakeressék: egy budapesti Szabó József éppúgy megtalálhatatlan, mint egy "Gab99"-es szekszárdi nick.

A virtuális téren kívül a petíciók "rendes" sorsa az, hogy a támogatók aláírásával együtt beadják az illetékes hivatalnak, mely a panaszra többnyire valamilyen választ is ad. Nem így az internetes tiltakozások legtöbbjénél: ezeket az íveket a kezdeményezést indítók a legritkább esetben juttatják el a megfelelő helyre, a nyitott aláírásgyűjtő ívek magukra hagyatottan árválkodnak a világhálón. No persze nehéz azt elhinni, hogy az illetékesek nem látják ezeket az íveket, ám egyfelől a tényleges támogatók száma az azonosíthatóság nehézségei miatt kérdéses, másfelől nyilván mindenki, akinek vaj van a füle mögött, kushad, amíg nem kényszerítik válaszadásra, vagy valamilyen belső vizsgálat lefolytatására -- azaz amíg egy petíciót át nem adnak hivatalosan (például a főszervező e-mailben megküldi az oldal URL-jét a cégnek), addig nincs is kényszer a válaszra.

Konkrétan a Matáv (illetve a petíció szövegezőjének megfogalmazásában: Matáv, Vivendi, stb.) lépése elleni tiltakozóívre sem született válasz soha, bár a kedvezmények visszavonása hosszú időn keresztül foglalkoztatta a sajtót, és számos közlemény napvilágot látott ez ügyben. A petíciót magát név nélkül, azaz nicknévvel jegyezte ANOka, akinek az ott megadott e-mailcíme ma már elérhetetlen, s a kezdeményezés szintén magára hagyatottá vált.

Az on-line tiltakozások egyik nagy buktatója, ha nem kellően szabatosan fogalmazzák meg a tiltakozás okát, célját. A Matáv elleni tiltakozóíven ugyan szerepelnek konkrét követelések (havi tízezer forintban maximált átalánydíj), ám a megfogalmazás enyhén szólva pontatlan. Mindenki számára nyilvánvaló ugyanakkor, hogy egy precízebben megfogalmazott, adott esetben csupa azonosítható támogató aláírással ellátott tiltakozóív hatására sem vonta volna vissza a kedvezmények eltörlésére vonatkozó döntését a Matáv. Ám azt is látni kell, hogy a felháborodás viharának erejéből sokat a semmibe enged egy lyukacsos, szakadozott petíció vitorlája. Egy név nélkül jegyzett, rosszul megfogalmazott tiltakozó ívről még a lapok sem szívesen számolnak be, ennek ereje -- hiába a tízezernyi aláíró -- gyenge.

Számos más hatása volt ugyanakkor az internetetők összefogott tiltakozását célzó kezdeményezésnek. Nyilván nem közvetlenül a petíció hatására, de megalakult a Netért egyesület, mely gondoskodott arról, hogy a nyári uborkaszezonban mindig szerepeljen valamelyik nyomtatott vagy virtuális lapban néhány sor a Matáv-ügyről. Foglalkozott a kérdéssel a frissen megalakult Informatikai és Hírközlési Minisztérium is, sőt, egy -- azóta szintén sokat bírált -- félmegoldással elő is rukkolt. A tiltakozás általában tehát nem volt eredménytelen, még ha a Matávot meghátrálásra nem is kényszerítette.

Egyetlen felhasználó kitartó és következetes igazságkeresésének szép példája a UPC ellen indított számos vizsgálat dokumentumait tartalmazó upckorlat.freeweb.hu oldal. A szintén csak nicknevet vállaló (ám nem éppen azonosíthatatlan) UPC-ügyfél a szolgáltató sok vihart kavaró adatforgalmi korlátozásával kapcsolatos tiltakozásait, panaszait, fellebbezéseit és a hivatalok leveleit tartalmazó oldala valóságos zarándokhelyévé vált a szimpatizánsoknak és -- mint a statisztikából kiderül -- a UPC, illetve az illetékes hivatalok munkatársainak is.

A bürokrácia minden útját végigjáró ügyfél nem számít tömegek támogatására (a fellebbezések díját is saját zsebből fizette), ám a csatlakozni kívánókat sem rekeszti ki. A HÍF-nek küldött első vizsgálati kérelemnél a beadvány megismerése után már 74 előfizető vállalta -- titkosan kezelt -- személyes adatai megadását. A honlap szerkesztője bízik a nyilvánosságban, ám nem manipulál: az elutasító határozatokat éppúgy publikálja, mint a saját igazát alátámasztókat. Nem keresi az érzelmi támogatottságot, nem ír jelzőket a kifogásolt magatartást tanúsító vállalat neve elé, ellenben makacs kitartással levelez és publikál.

Hogy a vizsgálatok milyen eredménnyel zárulnak majd, még nem tudni. Ugyanennek a UPC-ügyfélnek egy más ügyben beadott keresetével kapcsolatban korábban a Gazdasági Versenyhivatal már igazat adott a -- nem jogvégzett -- magánszemély panaszának, és komoly büntetést rótt ki a vállalatra. A honlap tulajdonképpen fricska is: bizonyos értelemben a kisember harca a multinacionális cég ellen, egy jogban járatlan felhasználó vitája a vállalati jogászok által jóváhagyott szerződés egyes pontjaival, ugyanakkor annak bizonyítása, hogy a vélt vagy valós igazságtalanságok következtében keletkező gőzt nemcsak a fórumokon lehet kiengedni, hanem megfelelő adagolással hosszú ideig üzemanyagként használható a többi felhasználó érdekében is megkezdett hivatalos ügyintézés során.

[oldal:Friss seb: Nokia -- és a végkövetkeztetések]

Végül egy friss eset: a Nokia ékezetes magyar karaktereket ismerő, ám drágább SMS-eket küldő új telefon-szoftverével kapcsolatban az egyszeri felhasználó kezdeményezte tiltakozás hatására már az Országgyűlés informatikai bizottsága elé hívták raportra a cég képviselőjét.

A Nokia (és azóta további cégek) új készülékeiben olyan szoftvert alkalmaznak, melyek a magyar ékezetes ábécé betűit is képesek használni. Az eredetileg valóban jónak tűnő ötlet szépséghibái, hogy az ily módon írt 160 karakteres SMS-ek csak három üzenetként küldhetők el (értelemszerűen háromszor drágábban), továbbá, hogy az ilyen karatkerkészletet nem használó telefonokra korántsem biztos, hogy az eredeti üzenet érkezik meg: előfordulhat, hogy értelmezhetetlen kriksz-krakszokat kap csak üzenet címzettje. Ám a legnagyobb gond, hogy egyes szoftverekből kimaradt a magyar karaktereket támogató Unicode szabvány és a GSM abc közötti választás lehetősége, azaz: ha eszi, ha nem eszi, a mobilhasználó nem kap mást, csak Unicode-ot. Külön érdekessége az esetnek, hogy erről a feature-ről nem esett szó a mobiltelefonok használati utasításában, csak miután már "állt a bál".

Az újdonság hátrányain nyilvánosság előtt elsőként felháborodó mobiltulajdonos honlapja (melynek címe azóta megváltozott unicodesms.freeweb.hu-ra - a szerk.) komoly utánjárásról tanúskodik. A szintén csak nicknevét vállaló tiltakozó igen részletesen leírja a jelenséget, s azt is, pontosan mely szoftverek, mely készülékek érintettek. Ezt követően oknyomozó újságírói kitartással kereste fel valamennyi szolgáltató és a gyártó ügyfélszolgálatát, nem hagyta magát akkor sem, mikor nem érkezett válasz, s akkor sem, mikor néhány marketingmondattal próbálták meg elintézni okvetetlenkedő kérdéseit. Mi több, a Pannon GSM is csak azután tette ki honlapjára az új SMS-küldést részletező ismertetőt, mután az ügy szálait kibogozni kívánó felhasználó rájuk szólt.

A mobilszolgáltatóknak némi pluszbevételt hozó újdonságot nem véletlenül próbálták csendben megemésztetni a felhasználókkal, hiszen a fejlesztés eredményeképpen adott esetben akár 300 százalékkal is drágábbak lehetnek az SMS-ek. Sem a Nokia, sem a történtekhez csendesen asszisztáló szolgáltatók nem tájékoztatták időben a készülék vásárlóit: erre utal az, hogy a Westel utólag
28 000 levelet küldött ki a bűvös Nokia készülék vásárlóinak, s a Pannon és a Vodafone is megkereste utólag azokat, akiknek eladott a csodatelefonból.

A méltánytalanságot érző előfizető -- igen helyesen -- szorgalmazta azt is, hogy kellő sajtóvisszhangja legyen az ügynek, így hamarosan az online lapokon túl már az MTV Híradójában és a Petőfi Rádióban is foglalkoztak a kérdéssel, majd nem sokkal később az Országgyűlés informatikai bizottságának asztalára került a több tízezernyi felhasználót érintő SMS-probléma aktája. Érdemes megemlíteni, hogy a Nokia kommunikációs igazgatója -- még jóval az ügy nyilvánoság elé kerülését megelőzően -- lapunkhoz eljuttatott levelében még a fejlődés egyik állomásaként jellemzi az SMS-ek Unicode kódolását, ám a parlamenti vizsgálatot követően már az jelent meg a Népszabadságban, hogy "társaság dolgozik egy mindenki számára elfogadható megoldás kialakításán".

Ebben az esetben egyértelműen csak a problémát felfedező és azt a világhálón a nyilvánosság elé táró elhasználó munkájának köszönhető, hogy -- bár végleges megoldás egyelőre nem született -- a Nokia és a mobilszolgáltatók felülvizsgálták korábbi álláspontjukat részben a tájékoztatás, részben a fejlesztés megítélésének kérdésében.

Számos más olyan kezdeményezést lehetne még ismertetni, melyek alapvetően az interneten szerveződve tudtak nyomást gyakorolni -- közvetlenül persze -- vállalatokra vagy akár a kormányzatra. Ilyen például a korhatárt jelző karikák ellen tilakozók mozgalma, vagy a végrehajtandó börtönbüntetésre ítélt ügyvezető esete (HWSW 2003. január 20.) kapcsán megjelent tiltakozó ív, és az attól függetlenül szerveződő civil kezdeményezés, melynek tagjai épp áprilisban fognak tárgyalóasztalhoz ülni az Informatikai és Hírközlési Minisztérium vezetőivel -- szót ejtve többek közt az illegális szoftvermásolást érintő büntetőjogi szabályozás problémájáról is.

Különbséget kell tenni ugyanakkor a pusztán a szelepen keresztül gőzt leeresztők fórumbejegyzései és a tudatosan felvállalt, kitartással, munkával végigvitt ügyek koordinátorai között. Az első esetben sokszor bebizonyosodik, hogy a probléma nem feltétlenül a szolgáltató magatartásában gyökeredzik -- s ide sorolhatnánk a csupán vélt igazságokat is, mikor a felháborodás felülkerekedik a józan megítélésen. Az sem állítható persze, hogy ha valaki tiltakozó ívet, vagy weboldalt hoz létre, már biztos, hogy igaza van -- ezt azonban ki-ki döntse el maga.

Ha úgy tetszik, mondhatnánk azt is, hogy a netes társadalom tele van szájhősökkel, akik megbújva a nicknév adta rejtek mögé, fórum- (vagy éppen levelezőlista-) forradalmárként heccelik a tömeget. Ugyanakkor látható, hogy kezd kialakulni a tiltakozás egy kulturált és felvállalható formája is. Elmondható azonban az is, hogy az internet adta lehetőségeket még kevesen használják ki arra, hogy bebizonyítsák: az általuk felvetett probléma sokakat érint és érdemes közösen fellépni a méltánytalanság ellen.

Sokan azonban csak félmegoldás nyújtanak: nem több 10 percnél létrehozni egy aláírásgyűjtő ívet a Petitiononline.com-on, ám ha az magára marad és nincs aki a kezdeményezés élére álljon, akkor nem marad belőle több, mint virtuális füst. Sokan megijednek saját kezdeményezésük keltette hullámoktól. Bizony, ha fontosnak tartunk egy kérdést, ha fontosnak tartjuk a tiltakozást, rengeteg e-mailre kell válaszolnunk (nem is mindig támogató levelekre), sajtókapcsolatokat kell keresni, ha úgy adódik, nyilatkozni, érveket, jogszabályokat kell igazunk melé állítani.

A vélt sérelemmel kapcsolatban mindenképpen érdemes végigondolni, érint-e annyi ügyfelet, hogy nagyszámú -- adott esetben aktivizálható -- sorstársat állítson a tiltakozás mögé. Ha igen, és arra is esély látszik, hogy akár a jogszabályok alapján bizonyítani tudjuk igazunkat, akár olyan törvényről van szó, amely módosítható (tehát az adott kérdést nem az alkotmány szabályozza), érdemes elgondolkodni, hogy milyen internetes tiltakozási formát válasszunk. Azt is figyelembe kell venni, hogy az internet-hozzáféréssel rendelkezők száma még csekély, így például túlságosan "off-line" üggyel szemben dőreség lenne az interneten szervezkedni.

Az ismertetett példákból is látszik, hogy a sikerre akkor van esély, ha nagyobb nyilvánosságot kap az ügy, azaz a sajtót is értesítjük a tiltakozásról. S nem utolsó sorban: csak akkor érdemes az élére állni egy virtuálisan szerveződő tiltakozó mozgalomnak, ha bizonyosak vagyuk magunkban: végigvisszük az ügyet akkor is, ha az első düh és felháborodás muníciója már elfogyott...

Szólj hozzá a fórumban!