SonicBlue RioVolt -- valóban a piac királya?

A CD technológia annak idején nagyon lassan és nehezen szivárgott be a köztudatba, és igen hosszú időnek kellett eltelnie addig, amíg a CD-olvasók -- eleinte csak asztali változatban -- szinte minden háztartásban megszokottá váltak. A korral haladók lassan leselejtezték a kazettás egységeket, walkmaneket, és CD-lejátszókra, discmanekre váltottak.

A következő jelentős lépés az MP3 bejövetele és elterjedése volt. Eleinte nem volt sok értelme az egész hóbelevancnak, mert ugyan kellemes lett volna, hogy 10 CD anyaga elfér egyetlen CD-n, de a gép szinte teljes processzoridejét lefogta az MP3 dekódolása -- igen, ezek meg a P90-es idők voltak. Ezenkívül annak idején az átlag merevlemez-kapacitás csak keveseknek engedte meg, hogy masszív mennyiségű zenét tárolhassanak a számítógépükön. Arról mar nem is beszelve, hogy egy CD begrabbelése MP3-ba is irreális időket vett volna igénybe.

Nagy ugrás előre az időben egészen a máig: az átlag felhasználó gépén több száz zenei CD anyaga elfér, egy nyers CD átlagos költsége 150 Ft, átlagos elkészítési ideje 10 perc alatt van, az írók árai pedig szinte már egy kategóriába esnek a jobbfajta olvasóékkal. Az, hogy valaki a kedvenc zenéjét magával vigye az útra, már talán nem okoz problémát egy CD-íróval felszerelt számítógépes háztartásban. Igen ám, de nem vagyunk mindig a gép közelében (remélhetőleg), és így problémássá válhat, hogy minden egyes zenét ki kellene írni audió formátumba, hogy a discmanünk vagy kedvenc házi audiorendszerünk lejátssza. A Sony által szabadalmaztatott MiniDisc technológia ígéretes volt ugyan, de mégsem terjedt el széles körben, aminek talán a zeneformátum és a hanghordozó inkompatibilitása volt a fő oka. Amíg a DVD nem terjed el annyira, mint most a CD, addig sokkal kényelmesebb, ha MP3-ban vihetünk magunkkal zenét annak biztos tudatában, hogy az lejátszható számítógép nélkül is.

A kezdeti lépések már az egyetemeken is megmutatkoztak: a Műegyetemen állítólag építettek hallgatók asztali MP3-lejátszót, ami tulajdonképpen egy Pentium 100+Winamp+CD-olvasó volt egy fekete dobozban. A hordozható elektronika termékek piacán pedig megjelentek az első Riók és társaik, a CompactFlash memóriakártya alapú lejátszók. A gond ezekkel a Flash memória irdatlan ára volt, ezért eleinte csak 32 MB-os verziókat dobtak piacra a gyártók, melyek még 64 MB-ra bővítve sem értek túl sokat, ha nem akartuk a meglevő MP3-ainkat lekódolni 96 kbps vagy ez alatti "minőségre". Ezenfelül az éppen aktuális kedvenceinkkel állandóan feltölteni a lejátszót sem túlzottan praktikus: emiatt továbbra is részben a számítógéphez vagyunk kötve. A mostanában megjelent 128 MB-os verziók már ugyan jobbak, és valahol ezt tartom a jövőnek a mozgóalkatrész hiánya és a teljesen digitális tárolási módszer miatt, egyelőre mégis az MP3 kompatibilis hordozható CD-lejátszók azok, amelyek talán a legtöbb kényelmi elvárásnak megfelelnek.

Az MP3 CD-vel is megbirkózó lejátszók körülbelül 2 éve kezdték el hódító útjukat a piacon, akkor még drágán és fejletlenül, de ezek voltak azok az úttörők, amelyeknek be kellett foltozni a lyukat, és ki kellett taposni az utat ezen a területen. Ezek a lejátszók annyit tudtak, hogy a berakott MP3 CD-ről szép sorban lejátszották a számokat ("a kedvenceim erről a CD-ről a 72. és a 142. szám":)), legtöbbjük kijelzőjén (ha volt egyáltalán) csak a szám sorszáma látszott, esetleg a hossza is. Sokáig nem tudtak alacsony (96 kbps alatti, vagy magas, 192 kbps feletti) bitrátájú MP3-akat lejátszani, VBR-ről nem is beszélve. Szólni ugyan szóltak ezek is, de sok tekintetben messze elmaradtak attól, amit az ember egy "hordozható Winamp"-tól elvárt volna. A modellek ugyan kezdtek egyre olcsóbbak és jobbak lenni, de a kényelmetlenséget nem pótolta az alacsonyabb ár.

Ezek az eszközök ma is megtalálhatóak a magyar boltok polcain, legtöbbjük 30 ezer forintos árkategóriában már csak annyiba kerül, mint egy minőségi discman. Ezért a pénzért kapunk MP3 kompatibilitást is, még ha nem is túl kényelmesen -- de az igazat megvallva az audió CD-ről sincs valami sok információ egy discman kijelzőjén.:)

[oldal:Egy RioVolt SP250-es rendel...]

Tesztünk tárgya a SonicBlue RioVolt SP250-es csúcsmodellje, amely FM rádiót, MP3/WMA kompatibilitást, valószínűleg kihasználatlanul bőséges shock protectiont (rázkódásvédelmet) és egyéb extrákat ígér, s melyet a piac koronázatlan királyának tartanak. Ezen a területen a mostani SonicBlue (egykori Diamond MultiMedia és S3) etalonnak számit ma is, a cég sikeresen, elismerten és gyakorlatilag kizárólagosan ráállt a szórakoztató multimédiára, mióta a számítógépes periféria- és chipgyártást abbahagyták, illetve eladták a VIA-nak.

Mit is kell tudni egy piacvezető MP3-lejátszónak? Miért nem egyforma minden elefánt a porcelánboltban? A SonicBlue a külcsín mellé igen izgalmas belbeccsel is felvértezte a kicsikét, az impozáns csomagolás és kiegészítők mellett egy igen intelligens hordozható zenei centert kapunk a pénzünkért.

Ne a pokrócot tessék nézni...

Csomagolása kicsit szokatlan formájú, nem a jól ismert téglatest alakú műanyagban érkezik. Ráadásul a csomagolás fel sem bontható a műanyag maradandó károsítása nélkül, de talán ez a legkevesebb. Látszik benne kívülről minden fontos: a távvezérlő és maga a RioVolt egység is. Belül találunk egy "gyorstalpalót" az installálással, felépítéssel, elem és működtetési tudnivalókkal, egy install CD-t és -- nagy meglepetésemre és örömömre -- egy Apple iTunes CD-t a Macintosh-felhasználóknak, valamint egy 20%-os kupont, melyre engedményt kapunk további Rio termékek vásárlása esetén.

Sajnos a windowsos telepítő CD-n nem igazán találunk az iTunes-hoz fogható értelmes zenetár-rendező progit, csak egy RealJukeBoxot, meg egy elég széleskörű leírást a Rióhoz PDF-ben. Másik szívfájdalmam, hogy -- mint kiderült -- nem kezeli az egység az Apple formátumú (HFS) CD-ket. A Rióhoz jár még egy nagyon impozáns, övre csatolható bőrtok és egy vállra akasztható pánt a hordozhatóság jegyében. A zenehallgatásról egy "fülbogár" jellegű, igen kényelmes fülhallgató, erre 2 pár fedőszivacs, valamint egy street style pántos összehajtható fülhallgató gondoskodik, amit sehogyan sem bírtunk felrakni a fejünkre úgy, hogy használható legyen. Nyilván a pánt hátulra kell, de ekkor a hangszórók vagy lefelé, vagy felfelé szólnak, és a fülbe egyáltalán nem lehet berakni kényelmesen. De ez nem komoly probléma: én személy szerint maradok a Sennheiser fülesemnél, amit -- noha stúdió fejhallgató -- rendkívül szépen kihajt a RioVolt. A kiszereléshez tartozik meg egy 4.5 voltos DC adapter és 2 db tölthető elem. Eddig volt a csomag, ami egy nagyon elegáns és impozáns szettet képez az egyébként kicsit szenzációhajhász külső alatt.

Az alapértelmezett távirányító

Nézzük a részegységeket! Távirányítóból 2 fajta létezik: az alap kiszerelésben a "sima" távirányító van, amin egy RioVolt logó nézegetése mellett szinte az összes funkciót távvezérelhetjük az éppen a hátitáskában vagy övünkön lapuló készüléken. Ezek közé tartozik a számkezeléssel kapcsolatos összes funkció, előre/hátraugrás, hangerő-szabályozás, leállítás, pause, a könyvtár- és lejátszási üzemmódok váltása, teljes menü és a CD/FM átkapcsolás. Egyetlen gombnak van megkötése, ezzel vagy a lejátszási módot, vagy a hangszínszabályzót, vagy a playlistát állíthatjuk. Szerintem 4 gombbal pótolni a Rión lévő 11-et elég szép teljesítmény. Számít a gombok nyomva tartási ideje is, a 2 db multifunkciós gombon például előre/hátra/benyomva/nyomvatartva állapotok léteznek. Az LCD-s távirányítón, ami a SonicBlue-tól rendelhető külön pénzért, már van egy LCD panel is, amelyen az aktuális zeneszám információit tekinthetjük meg, egyébként minden tekintetben megegyezik a szériatartozékkal. A távirányító vezérlési csatlakozója külön kis jack-szerű dugón intézi a kommunikációt a fő egységgel. A távirányítón van egy csipesz a felfüggesztéshez és kimenetként egy 3.5"-os jack csatlakozó, valamint az elmaradhatatlan lock gomb, amivel igény szerint "működésképtelenné" tehetjük a távvezérlőt az esetleges véletlen benyomódások elkerülésére.

A fő egységből a bőrtok felrakása után felül minden gomb látszik (ami nem, az meg van jelölve a bőrtokon, lásd képek), oldalt pedig a fülhallgató és vezérlő csatlakozó, a line out és az adapter bemenet érhető csak el. A tokot kizipzározva hozzáférhetünk a fedél nyitására alkalmas gombhoz és a lock gombhoz is. Sajnos az egység gombjai műanyagok, és nem fémesek. Az elhasználódásról nem tudok érdemi információval szolgálni, mivel meg csak 3 hete van nálam a készülék és azóta bőrtokban tartom, így nyoma sincs semmi külső behatásnak. A fedélen van ezenkívül 2 kis lyuk, melyeken átláthatunk, és csekkolhatjuk, hogy forog-e a berakott CD (ez CD audiótól különböző módban elég ritkán fordul elő).

[oldal:Elég a külsőből! Mit is tud a RioVolt?]

A SonicBlue igen nagy húzása volt a frissíthető "operációs rendszer", de szakmailag inkább firmware-nek hívhatnánk. Egy CD-RW-re (vagy bármi másra, de nyilván újraírhatóra érdemes írni azt a pár száz kbyte-ot) a megfelelő módon felírt system file automatikusan frissítésre kerül a lejátszóban. Amit leírok, az a gyári 1.00-s verzió, amit a készülék bejelentkezéskor ki is ír az LCD panelen (mármint a verziószámot). Sajnos a mai napig nem jött ki újabb verzió, pedig a RioVolt már nem mai konstrukció. Talán a jól és stabilan megtervezett és jól működő szerkezetet mutatja az új szoftver hiánya.

Nézzük a leginkább kívánatos funkciót, a playlistet. A Winamp formátumú .m3u-kat korrektül olvasta, sajnos a sonique-os pls-eket nem látta. A Program gomb megnyomása után automatikusan felajánlja a CD-n berakáskor megtalált playlistek lejátszását (ez a vizsgálódás egy kicsit megnyújtja az egység "boot" idejét, ami MP3 módban olyan 10 mp körül van). Ha ezek közül az egyiket elfogadjuk, akkor az aktuális szám címe és előadója mellett ott lesz egy [PL] felirat is, jelezvén, hogy fix playlistet játszunk le. Lehetőség van saját playlist szerkesztésére is, ezt RioVolt környezetben iprogramnak hívják. A saját program elmentődik, és később lejátszható, ezeket a lejátszó XXX-YYY formátumban jelzi ki, ahol XXX a szám helye a programban, YYY pedig az adott sorszámú szám a CD-n. Tehát az elvi korlát saját programra 999 dal. Ez, remélem, bárkinek elég az elkövetkező pár évre.

Ha nem feltétlenül akarunk playlistet, csak a CD természetes elrendezését akarjuk követni, illetve kihasználni, akkor az alábbi üzemmódok közül választhatunk:

• normál, ez az aktuális könyvtár összes dalát végigjátssza (abc sorrendben), majd a következőre lép

  

• ismétlés és véletlen lejátszás módban 4 opció közül választhatunk (mindegyik ki-be kapcsolható): csak 1 számot, csak az adott könyvtárat, a teljes könyvtárstruktúrát a jelenlegi pozíciónktól lefelé, vagy az egész lemezt.
• van meg egy intro mód, ilyenkor minden számból vagy az első, vagy a középső 10 másodpercet játssza csak le az egység.

Adott lejátszás közben a Joypad gombjaival érhetőek el a pause/lejátszás, előre, hatra, stop funkciók, a +10 gombbal pedig értelemszerűen 10-et ugorhatunk előre az aktuális számlistában.

Az LCD panel viszonylag tágas, és minden szükséges információ látszólag el is fér rajta. Az elemtelítettség-mérőn -- vagy hálózatnál az EXT szócskán -- kívül CD-lejátszáskor az éppen aktuális könyvtár neve látható, az aktuális szám ideje vagy hátralevő ideje -- beállítástól függően --, típusa (CD audio, MP3, WMA, valamint a bitrate), a lejátszási üzemmód, az előadó és a szám címe -- ha van, akkor CDTEXT vagy ID3 tagokból kiolvasva. Bónuszként kapunk 2 VU-métert is, amelyek ugyan aranyosak, de gyakorlati hasznuk az elem merítésén kívül nem igazán van, és ki sem kapcsolhatóak. A kijelző szép kéken világít gombnyomásra, azonban ezt a tevékenységét igen gyorsan abbahagyja, amint pár másodpercig békén hagyjuk a készüléket. Sajnos a kijelző kék háttérvilágítása akkor is kikapcsol, ha hálózatról üzemelünk. Így aztán, ha sötétben is kíváncsiak vagyunk az LCD panelre, akkor valamit nyomkodni kell vagy a távvezérlőn, vagy a készüléken, hogy kivillantsa az LCD-je kékjét...

A számok lejátszásánál felmerülő kis apróságok: pl. a -- szintén kapcsolható -- fade in funkció, ami nem azonnal rakja rá a fülünkre az ordító zenét, hanem szépen lassan hozza fel a hangerőt; a resume funkció, amely áram- vagy elemkimaradáskor ugyanott folytatja, ahol abbahagytuk. Vezérlésnél a készüléken vagy a távvezérlőn állítható erősségű egy vagy több hangjelzés jelzi, hogy a készülék elfogadta a kérésünket, és mindjárt történni fog valami.

Van továbbá egy normál, négyféle beépített (Jazz, Classic, Rock, Ultra bass) és egy általunk megadható EQ-beállítási lehetőség. Ezen kívül az MP3 zenékbe is bele tudunk tekerni. Sajnos a discmaneknél megszokott, egyre gyorsuló tekerést még nem támogatja az 1.00-s verzió, remélem, a későbbiekben ezt orvosolja a SonicBlue. Addig átmeneti megoldás lehet az 1x, 2x, 4x és 8x tekerési sebesség közül a nekünk tetsző beállítása. Talán DJ funkciónak rakták be a kijelölt szakaszismétlés funkciót, ahol megadhatjuk egy loop elejét és végét, és attól a pillanattól kezdve az egység csak azt a szakaszt fogja játszani. Ennek hossza akármennyi lehet, de ha kilépünk a memória méretéből, akkor a CD-t állandóan forgatja.

[oldal:Beállítások, energetika és kompatibilitás]

A menübe belépve ember legyen a talpán, aki elsőre több mindent el tud képzelni beállítások terén. Kapcsolható az LCD összes paramétere, a kontraszttól (0-99 skála) a háttérvilágítás bekapcsolásának feltételéig (OFF, ON on button, ON on button & adapter only). Állíthatjuk a parancsértelmező pittyanás hangerejét, a számcímek scrollozásának sebességét, ID3 tagok használatát vagy tiltását, a saját EQ beállításunkat külön basszus- és magaserősítés, valamint tartomány szinten, a távvezérlő korábban említett korlátozását és a rázkódásvédelmi időt (ami CD módban 45 vagy 180 sec, MP3-nál 8 perc, és sajnos nem kikapcsolható). Így akkor is eszi az elemet, ha nem lenne rá szükség. Ezenkívül még temérdek sok mindent piszkálhatunk. Ez az a rész, amely operációsrendszer-frissítéssel majd láthatóan fejlődhet a jövőben (persze a támogatott formátumok, stb. mellett).

Sajnos(?) a Riónak nincs saját akkuja, viszont 2db SANYO ceruza (AA) NiMH akkuval jön szériaként, ennek megfelelően tudatában van annak, hogy NiMH akksikra nem lehet rátölteni, azaz előtte le kell meríteni az elemeket. Ha adapterre van dugva, akkor nem használ elemeket, és kikapcsoláskor megkérdezi, hogy lemerítse és töltse, simán töltse azokat, vagy ne csináljon semmit az elemekkel. A készülék bármely egyszerű 4,5 voltos DC áramforrásról üzemel ily módon, az elemeket nem tölti túl, dolga végeztével lekapcsol. Li-Ion akksival nem volt módom kipróbálni, de standard AA ceruzaelemekkel működik. Mivel MP3 módban az 1x CD forgási sebesség kb. 5-10x-ese a kívánt sebességnek, valamint MP3 módban 8 perc rázkódásvédelmünk van, ezért az adatot memóriában tartja, és leállítja a CD forgatását, miután eleget beolvasott. Ez számváltásokra is érvényes, nem pörgeti fel a CD-t minden új számnál. MP3 módban 2db AA NiMH akkuval kb. 8 órát üzemelt, ezek után nem egész 10 óra alatt feltöltötte az elemeket, melyekkel megint 8 órát üzemelt. Szerintem ez elfogadható teljesítmény. Ha nem használjuk (mármint ha éppen nem játszik semmit és CD módban van), 1 perc (állítható idő) után kikapcsol, valamint ha a RioVolt zenéjére alszunk el, programozható a lekapcsolási idő is (sleep time).

Kompatibilitás: standard MP3 lemezekkel semmi problémám nem volt, abszolút noname lemezekre 16x-osan irt anyagot is felismerte. A tesztlemez a következő volt:

• 2x CD-RW -- sajnos nem volt a közelemben 10x CD-RW
• első session CD audio (CD text), a második sessionben a következők:
  • 64 kbps MP3
  • 256 kbps MP3
  • 320 kbps MP3 + ID3v1
  • 128-320 kbps VBR MP3 + ID3v2
  • 64 kbps WMA 7.1
  • 96 kbps WMA 8.0
  • 128 kbps WMA 8.0
• playlist Sonique és Winamp formátumban
• Apple HFS formátumú MP3 CD

Mint már fent említettem, sajnos az Apple HFS lemezekkel nem boldogult a lejátszó, az összes többi zenét gond nélkül lekezelte. A WMA formátumra VBR-t írt ki a bitrate helyett, MP3-aknál pedig kitűnően kezeli az ID3 v1 és v2 tagokat is. A CD TEXT persze természetes. Azonban nem sikerült rávennem arra, hogy pls típusú playlistákat lejátsszon. Az extrák közül korrektül kezeli a multisession, az Audio+data formátumot CD-R-en és CD-RW-n egyaránt, egyszóval mindent lejátszik, amit korongra lehet írni.

Végül szeretném megemlíteni az FM rádió funkciót, ami egyedül az SP250-en elérhető a RioVolt család tagjai közül. A rádió teljesen digitális, sztereó vételt biztosít, 99 csatornáig programozható, automatikus keresésű. Rádió módban átértékelődnek a vezérlőgombok funkciói, így a bass boost kivételével -- amire külön gomb van -- nem lehet pl. EQ-t állítani, vagy csak nekem nem sikerült. Viszont a play gomb hosszú lenyomására automatikusan megkeresi (az igazat megvallva nem teljesen tökéletesen) az összes valamirevaló állomást, és eltárolja a memóriában. Ez a művelet kb. 30 másodpercet vesz igénybe, ezek után hallgathatóak az éppen aktuális helyzetünknek megfelelő csatornák. Rádió módban nyilván sokkal kevesebbet fogyaszt a készülék, mivel se ESP-re, se forgóalkatrészre nem kell energiát pazarolni. Tehát ha éppen kifogyóban vannak az elemeink a vonaton, akkor még a rádióval kihúzhatjuk hazáig.

[oldal:Értékelés és konklúzió]

Saját véleményem szerint a RioVoltot ténylegesen lehet etalonnak tekinteni a piacon, mindent tud, amit az ember attól a bizonyos "hordozható Winamp"-tól elvárhat. Mindemellett a csomagolás és a körítés is igen impozánsra sikeredett. A SonicBlue nagyot alkotott. Esetleges későbbi fejlesztések is lehetségesek a jövőben, így az MP3Pro, OGG, AAC, Liquid és meg ki tudja milyen formátumok nem-támogatásától valószínűleg nem kell majd tartanunk, és egy hosszú életű társunk lehet a RioVolt a digitális média világában. Én személy szerint egy 1994-es Panasonic (és máig hibátlanul működő) discmant cseréltem a Rióra, és a következő 5 évben nem tervezek megválni tőle, lesz, ami lesz.

A RioVolt ajánlott fogyasztói ára jelenleg 160 dollár a SonicBlue-nál. Sajnos a RioVolt család nem kapható magyar boltokban, remélem, e nem jelentéktelen probléma minél hamarabb megoldódik. Addig is webáruházakból különböző feltételek mellett a Visa Classic/MasterCard és egyéb elterjedt hitelkártyák tulajdonosai rendelhetnek maguknak.

A tesztpéldány a sajátom, külön köszönet érte a szüleimnek, hogy elküldték nekem karácsonyra.:)

Mi pedig köszönjük UseR-nek, a fórum oszlopos tagjának és a HWSW lelkes:) olvasójának, hogy megosztotta velünk és olvasóinkkal a RioVolttal kapcsolatos tapasztalatait (a szerk.).

Szólj hozzá a fórumban!