Örök remény: Mandrake 8.1

Kezdjük a rendszer vizsgálatát az összetevőkkel! A Mandrake legfrissebb összeállítása igazi "cutting edge" válogatás, a szabad szoftverek legjobb, legújabb, legelőnyösebb oldalát igyekszik bemutatni a francia disztribúció. Elmondható, hogy az augusztusban kiadott friss fejlesztések még bekerültek a rendszerbe, és ez -- tekintve, hogy a Mandrake 8.1 szeptember utolsó napjaiban jelent meg -- nagyon rövid átfutási időt jelent.

Az új Mandrake a 2.4.8-as kernelen fut, a programok a 2.2.4-es glibc-t használják, a grafikus rendszer pedig a létező legújabb (4.1.0) XFree-n alapul. Itt érdemes megjegyezni, hogy még mindig tart az XFree kettőssége, a friss disztribúciók még mindig tartalmazzák a 3.3.6-os verziót a 4.1.0 által nem megfelelően támogatott régebbi videokártyák számára. Ez alól a Mandrake sem kivétel, a csomagok között ott a XFree 3.3-as sorozat utolsó tagja. A rendszer csomagkezelője az rpm 4.0.3-as verziója, amelyet -- Mandrake-specifikus eszközökkel (urpmi, rpmdrake) kiegészítve -- automatikus függőségfeloldó mechanizmussal, sok szoftverforrás kezelésének képességével, valamint egy könnyen átlátható grafikus felülettel ruháztak fel. Az összeállítás, ahogy azt megszokhattuk, a GNOME és a KDE grafikus környezetből is legutolsó változatot kínálja.

Szokatlanul erős a naplózó fájlrendszerek támogatottsága, a rendszer egyaránt telepíthető ext3, ReiserFS, XFS és JFS partíciókra, ha nem vagyunk egészen biztosak a dolgunkban, akkor válasszuk az ext3-at, ennek megvan az az előnye, hogy teljesen kompatibilis a hagyományos ext2 fájlrendszerrel, tehát a régebbi Linuxokkal is olvasható, és ez még a javunkra válhat bizonyos helyzetekben. Persze nem kötelező naplózó fájlrendszert telepítenünk, számos esetben a jól bevált ext2 is megteszi.

A bootolási folyamat kezelésére szolgáló lehetőségek egyértelműen jelzik, hogy nem egy szokványos Linuxról van szó. A hagyományos karakteres felületű LILO-t már a Mandrake 7.2-es verziójától kezdve nem kínálja fel a telepítő, a Mandrake azóta három alternatívát nyújt a rendszerindító folyamat lebonyolítására. Dönthetünk a karakteres felületű menüvel megpatchelt LILO mellett vagy választhatjuk a grafikus felületű menüvel jelentkező LILO-t, a harmadik lehetőség pedig a féreg. A féreg a nagy egyesített bootmenedzser, teljes neve GRand Unified Bootloader, azaz GRUB, vagyis féreg. Használhatja bárki, ha van hozzá gusztusa.

Ami igazán különlegessé teszi a Mandrake-et, az az egységes grafikus felületű rendszerbeállítás lehetősége, a Mandrake Control Center minden új kiadásban több beállítás elvégzésére képes, egyre kevesebbet kell az /etc könyvtárban turkálnunk. Az összeállításban a konfigurálóprogramokon kívül helyet kaptak a GNOME és a KDE felülethez készült irodai programok (gnumeric 0.70, abiword 0.9.2, koffice 1.1) és a népszerű grafikus programok (gphoto 2.0, gimp 1.2.2, sane 1.0.5, xsane 0.79, gqview 0.10) is. Nagy megelégedéssel nyugtáztam, hogy a Red Hat után a Mandrake összeállítói is felfedezték a kedvenc CD-író programomat, a xcdroast-ot, az új verzióban ez a rendszer alapértelmezett grafikus felületű égetőprogramja. Találunk a CD-ken parancssoros kiegészítőket (wget, fetchmail), multimédiás alkalmazásokat (xawtv 3.60, xmms 1.2.5), hálózati klienseket (netscape 4.78, mozilla 0.9.4, xchat 1.8.2, gnapster 1.5.0), szerverszoftvereket (mysql 3.23.41, apache 1.3.20, samba 2.2.1a, squid 2.4, wu-ftpd 2.6, bind 9.2.0, sendmail 8.11) és a listát még hosszan lehetne folytatni, ami kell egy rendszerhez, az megtalálható a Mandrake három lemezének valamelyikén.

[oldal:Telepítési útmutató helyett]

Manapság már a Linuxokat egyszerűbb telepíteni mint a Windowst, a grafikus telepítők az elmúlt egy-két évben rugalmas és megbízható eszközökké váltak, amelyek a kezdőktől keveset kérdeznek, a haladóknak pedig nagy mozgásteret hagynak. A legnehezebb dolog tehát eldönteni önmagunkról, hogy melyik táborba is tartozunk.

A Mandrake 8.1 telepítője, miután megkérdezi, hogy milyen nyelven szóljon hozzánk, majd elfogadtatja velünk a termékre vonatkozó licence(ke)t, egyből a Linuxban való jártasságunk felől érdeklődik. Aki teheti, a rögösebb utat járja be.

A rendszer tűrhetően tud magyarul, de például a magyar nyelv választása ellenére sem kapcsolja át az alapértelmezett KDE felületet magyarra, ezt nekünk kell a telepítés után megtennünk. Én mégis mindenkinek, aki egy kicsit jártasabb az angolban, az angol nyelvű telepítést és használatot javaslom, ugyanis a leggondosabb utólagos beállítgatások után sem lesz a rendszer teljesen magyar nyelvű. Ugyan ki szereti a felemás megoldásokat?

Az igazi telepítés előtt nyilatkoznunk kell arról, hogy a megkezdett művelet telepítés vagy csak frissítés. Frissíteni csak a Linux Mandrake 7.0-tól fölfelé lehet. Bizonyos dolgokat csak Expert módban tudunk megtenni, ilyen például a swap partíció kihagyása, a rendszer biztonsági szintjének megválasztása, az X szerver verziójának megválasztása (3.3.6 vagy 4.1.0, persze csak ha mindkét X-ben van meghajtó a videokártyánkhoz), és csak itt lehet a nyomtatási alrendszerhez használt szoftverről (CUPS, LPD, LPRng) dönteni. Szintén csak Expert módban lehet beállítani a telepített rendszer által nyújtott szolgáltatásokat (az /etc/initd szkriptjeit) vagy éppen a bootmanager típusát kiválasztani (LILO, GRUB).

Magához a telepítéshez, az egyes lépésekhez teljesen felesleges útmutatót írni, hiszen minden egyes lépésnél elolvashatjuk a képernyő alján a művelethez mellékelt útmutatót (magyar nyelv választása esetén ezek az útmutatók szinte kivétel nélkül magyarul olvashatóak).

A telepítendő szoftvercsomagok listájának összeállítása két szinten történhet. Az első a csomagcsoportok kiválasztása. Szerintem a leghelyesebb eljárás, ha minél kevesebb csoportot kérünk, általában nincs szükség minden olyan szoftverre, ami egy-egy ilyen csoportban rejlik, és a számunkra fontos szoftverek később egyedileg is telepíthetőek. Kezdetnek mondjuk egy Gnome + Configuration vagy egy KDE + Configuration elegendő. Nagyon figyelmes dolog a telepítőtől, hogy nem tesz fel a rendszerre minden vackot, ugyanis számításba veszi a választott csomagcsoportok viszonyát: például a KDE + Office Workstation választása esetén -- ha a GNOME-ot nem klikkeljük be -- nem kerülnek fel a rendszerre a GNOME Office programjai.

[oldal:Még mindig telepítünk]

A csomagválasztás második szintje a csomagok egyenként történő kiválasztása (individual package selection), ez már igazán haladó dolog, a bizonytalanabbak nyugodtan kihagyhatják, hiszen alapos Linux-ismeret szükségeltetik annak eldöntéséhez, hogy egy disztribúció 1000-2000 csomagjából melyikben mi rejtőzik. Az egyedi csomagválasztásnál az rpm-ek -- az eligazodást segítendő -- kategóriákba vannak rendezve, ezt szerintem elég szerencsétlenül oldották meg, egy csomag egyszerre több kategóriában is szerepel, így kicsit nehezebb áttekinteni a telepítésre kijelölt rpm-ek listáját. Az alaprendszer 130 MB-os, egy KDE-s munkaállomás a napi munkához, internetezéshez, levelezéshez szükséges programokkal, esetleg néhány játékkal kihozható 400 MB-ból. A rendszernek nincsenek különösebb igényei, talán a memória terén beérhetné kevesebbel -- 64 MB RAM erősen ajánlott, de jobb ha több van. A MandrakeSoft szerint a rendszer fut 32MB-on is, ezt inkább nem teszteltem. A támogatott hardvereket a telepítő vagy felismeri vagy listában felkínálja. Érdekes, hogy az egyik tesztgépen alig akart rátalálni az egérre, mert az ttyS1-hez (COM2-höz) volt csatlakoztatva.

A Mandrake előző verzióiban a cserélhető lemezegységek Windows-szerű használatát egy kernelpatch, a supermount biztosította. E kiegészítéssel ki-be pakolgathatóvá váltak a CD-k és a hajlékonylemezek, a rendszer pedig magától mountolta őket minden alkalommal, amikor benéztünk a csatolási pontként kijelölt könyvtárba. A supermount a 8.1-es Mandrake rendszermagjának is része, de szerencsére már nem alapértelmezett lehetőség. Aki valamilyen érthetetlen okból mégis be szeretné a supermountot kapcsolni, az a telepítés során a partíciókkal való foglalatoskodás közben kattintson a "More" gombra. A felbukkanó dialógusablakban elmenthetjük a partíciós táblát, visszatölthetjük, de a lényeg alul van: "Removable media automounting" -- jelöljük ki, és a supermount működni fog.

Ha már van egy kis tapasztalatunk a Linuxban, mindenképp érdemes az Expert telepítési módot választani, ugyanis az installáció alatt annyira alapos munkát végezhetünk, hogy alig marad teendőnk a rendszer első indítása után, jóformán csak a választott grafikus környezetet kell testreszabnunk.

[oldal:A Mandrake karaktere]

A rendszer használatba vételekor az első dolog, amit nem lehet nem észrevenni: ez a disztribúció szép. Ízlésesen párosított színek, ragyogó ikonok, minden sarokban bájos kis pingvinek, mindez feldobja a felhasználót. Lehet erről vitatkozni, de egy biztos, ha a Mandrake-et használom a feleségem egyből észreveszi a változást, néhány pillanat múlva elhangzik a "jaj, de édes pingvin!" felkiáltás, másodperceken belül előkerül a tuxracer, én pedig mehetek ki a konyhába, közben azon elmélkedem, hogy mit is tudhatnak ezek a franciák...

Szerencsére előbb-utóbb az ember ráébred arra, hogy még egy ilyen sármos francia pingvinnek is vannak kifejezetten előnytelen oldalai. Amikor szöveges üzemmódban próbáljuk megközelíteni a rendszert, egy szörnyű ronda ASCII-pingvin feszíti mosolyra a csőrét a képernyőn, én azt javaslom, gyorsan végezzünk vele (rpm -e linux_logo).

A rendszer utóbbi verzióiban a régebbi konfigurációs eszközök helyét a Mandrake Control Center váltotta fel. Ez az a hely, ahonnan a telepítés után elvégezhetjük a fontosabb beállításokat, sőt ugyanazok a rutinok futnak futnak a telepítés során, amelyek a Mandrake Control Centert is kiszolgálják.

A Control Center nagyon hasznos segédeszköz, moduljai segítségével beállíthatjuk a bootmanagert, az XFree-t, az egeret, billentyűzetet, nyomtatót, tartalmaz egy hálózati csatlakozás varázslót, egy csatlakozás-megosztás varázslót, megváltozathatjuk a rendszer biztonsági beállításait, néhány kattintással tűzfalat állíthatunk föl, módosíthatjuk a grafikus környezetek menüit, új fontokat telepíthetünk, és ez még nem minden.

Az új verzióban a Control Center további modulokkal bővült. Az Auto Install egy telepítőfloppyt hoz létre, amellyel klónozható a rendszerünk: a telepítési folyamat ismét ugyanúgy lejátszhatóvá válik. A Mount Points modul a rendszerhez csatlakoztatott lemezek és hálózati meghajtók mountolási opcióinak beállításához biztosít grafikus felület. Az új Control Center modulok közül a Logs a kedvencem, ezzel a rendszernaplóban lehet böngészgetni, keresni.

Néhány eszköz persze nem egészen olyan, mint amilyenre egy grafikus felülethez szokott felhasználó számítana. Több modul sem képes képes kijelezni az aktuális állapotot, például ha át szeretnénk konfigurálni a képernyő beállításait, akkor a Display modult megnyitva nem az aktuális képernyőbeállításokkal találkozunk, hanem az alapértelmezésekkel, így ne csodálkozzunk, ha 1024x768-as felbontás mellett a Control Center képernyőbeállító programjában csak 800x600-as felbontás szerepel.

A Mandrake jellegzetessége az egységesen kezelt menürendszer is. A apt-szerű csomagkezelésen (rpmdrake) kívül ebben is Debianra hasonlít a Mandrake, a menükezelés egyszerűen át lett emelve a Debianból. A rendszer ugyanazt a fát kínálja a telepített desktopok és ablakkezelők számára; a menü beállításához a menudrake nevű grafikus programot használhatjuk, míg a háttérben a debianos menu nevű programcsomag elemei generálják a különféle ablakkezelőkhöz és desktopokhoz a konfigurációs fájlokat.

[oldal:Beteljesült?]

A Mandrake már rég nem a Red Hat i586-os architektúrára fordított változata. A Linux-disztribúciók közül ez jár szerintem legközelebb ahhoz, hogy a munkaállomások közkedvelt operációs rendszere legyen. Ugyanakkor az összes hagyományos szerverfeladatot is képes ellátni; a rendszerben a szerverszoftverekhez is található legalább egy varázsló, esetleg valamilyen komolyabb grafikus vagy webes felületű beállítóprogram, így kisebb hálózatokat is kiszolgálhatunk a rendszerrel anélkül, hogy alaposan ismernénk a linuxos szerverszoftverek konfigurációs fájljainak ezernyi opcióját.

Valami nagyon jó dolog készül a MandrakeSoftnál, de ez még nem az. Nemcsak a finomhangoláshoz, hanem néhány alapvető beállításhoz is le kell menni konzolba, és ha csak egyszer is le kell menni, elvész a grafikus csodák varázsa. Példa: a grafikus felülethez körülbelül tízféle előre definiált magyar billenytűzetkiosztás létezik az /etc/X11/xkb/symbols könyvtár hu és hu_US fájljaiban, amelyből a Mandrake Control Centerben persze csak egyet választhatunk ki, és természetesen az az egy nem minden esetben jó. Ilyenkor aztán nincs mit tenni, vagy értünk az XFree billentyűzet-beállításaihoz, vagy nézhetjük a kérdőjeleket az ő és az ű helyén.

A rendszer egészéről csak pozitívan tudok nyilatkozni, és ajánlom minden kezdő és tapasztalt linuxosnak. Azt viszont nem állíthatom, bármennyire is szeretném, hogy a Mandrake 8.1 igazi desktop OS, de jó úton jár.

[Rövid utólagos kiegészítés: a Mandrake 8.1-ben nem a hagyományos eszközfájlokon keresztüli eszközkezelés az alapértelmezett, hanem a kernel által éppen támogatott eszközfájlokat dinamikusan létrehozó és eltüntető ún. devfs, amelynek használata több (biztonsági és kompatibilitási) problémát vet fel. Ezért, ahogy a MandrakeSoft is javasolja, célszerű a devfs-t letiltani. Ezt a bootlolási paraméterek megváltoztatásával lehet elérni, a devfs=nomount opcióval.]