:

Szerző: Bodnár Ádám

2001. szeptember 13. 16:46

Intel i845: olcsó húsnak híg a leve?

Nyilvánvaló, hogy a PC133 SDRAM nem képes kielégíteni a Pentium 4 hatalmas adatéhségét, a kérdés csak az, hogy mennyire befolyásolja ez a rendszer teljesítményét. Egy MSI 845 Pro2 alaplap segítségével jártunk utána...

Amikor az Intel tavaly november 20-án bemutatta a Pentium 4 processzort, nem csupán egy új terméket dobott piacra, hanem egyben generációváltásra is felszólított. A vállalat eltökélt szándéka volt, hogy az új chip egy éven belül teljesen kiszorítsa a Pentium III-at az asztali számítógépekből.

Persze eleinte senki sem vette komolyan a kaliforniai chipgyártó ilyen törekvéseit, tekintettel arra, hogy a Pentium 4 processzor, a fogadására felkészített alaplapok és a chipet kiszolgáló RDRAM eleinte horribilis összegeket emésztettek fel. Azonban az Intel komolyan gondolta, hogy 2001 a Pentium 4 éve lesz: szinte nem telt el hónap jelentősebb árcsökkentés nélkül, a DRAM-gyártók is kezdték összekapni magukat és az alaplapgyártóknál is elkezdődtek a fejlesztések.

Természetesen a folyamat mozgatórugója az Intel volt, a memória- és alaplapgyártók pedig annál inkább táncoltak, minél inkább olcsóbb lett a Pentium 4. Azonban a tömeges elterjedésnek még mindig útját állta a Rambus DRAM relatív magas ára. Márpedig a Pentium 4-hez egészen az utóbbi hetekig csupán ezt a memóriatípust lehetett illeszteni, ugyanis csak ezt támogatta a Pentium 4-hez tervezett Intel i850 chipkészlet.

És bár kétségtelen, hogy a memóriatípus a hónapok folyamán egyre olcsóbb és olcsóbb lett, a legszélesebb körben elterjedt, leginkább támogatott és legolcsóbb PC133 SDRAM-hoz képest az RDRAM ára ma is "csillagászati": azonos kapacitás esetén két-háromszoros szorzóval kell számolnunk. Úgyhogy mindenféleképp szükség volt egy olyan platformra, amely a lehető legszélesebb rétegekhez képes eljuttatni a Pentium 4-et. Nem csak csúcskategóriás monstrumokba, hanem egyszerű otthoni vagy irodai számítógépekbe is.

Hála az árcsökkentéseknek, a Pentium 4 ma már olcsóbb, mint a szabolcsi alma, a mindenki által jól ismert és használt PC133 SDRAM-okon a gyártók már nevetségesen olcsón adnak túl, mindössze egy olyan platform, azaz egy olyan chipkészlet hiányzik, amely képes a kettőt összehozni és kezelni. Erre született meg az Intel laboratóriumában a Brookdale, amely a keresztségben a sokkal prózaibb csengésű i845 nevet kapta.

[oldal:Az i845 chipkészlet]

Az Intel i845 chipkészlet "Intel 82845" névre hallgató northbridge chipje a processzor, a memória és az AGP kezelésére hivatott. A porcesszor jelen esetben Pentium 4, a memória legfeljebb 3 Gbyte PC133 SDRAM, az AGP pedig 4X módban működhet. Az i845 nortbridge-e az első Intel alaplapi chip, amelyet 0,18 mikronos technológiával gyártanak és FCPA tokozásban hoznak forgalomba.

Az alaplapokon az Intel ICH2 southbridge-et találjuk majd, amely legfeljebb 6 PCI slot és 4 USB port kezelésére képes, ezen kívül tartalmaz egy 10/100 Mbit Ethernet-, egy AC’97 hang- és egy kétcsatornás ATA/100 kompatibilis IDE vezérlőt.


Az i845 chipkészlet felépítése

Az i845 segítségével a Pentium 4 processzorokhoz végre kapcsolhatunk olcsó PC133 SDRAM memóriát, azonban nagy kérdés, hogy a kültségcsökkentésért cserébe milyen kompromisszumokat kell kötnünk. Ugyanis az Intel új processzorát 400 MHz elméleti órajelen üzemelő rendszerbusszal látta el, amely másodpercenként akár 3,2 Gbyte adat átvitelére is képes lehet.

Nyilvánvaló, hogy az 1,06 Gbyte/sec elméleti maximális adatáteresztő képességgel bíró PC133 SDRAM nem képes kielégíteni a Pentium 4 hatalmas adatéhségét, a kérdés csak az, hogy mennyire befolyásolja ez a rendszer teljesítményét?

A mérésekhez egy MSI 845 Pro2 alaplapot használtunk. A tajvani gyártó kétféle kivitelben kínálja ezt a termékét, a 845 Pro2 mellett kapható még 845 Pro2-R, amely Promise ATA/100 RAID-vezérlővel van ellátva.

[oldal:Alaplapunk, az MSI 845 Pro2]

Az MSI igen elegáns dobozba csomagolta a 845 Pro2 alaplapot, a dobozt kibontva pedig igazi bikavadító élményben lehet részünk: az MSI 845 Pro2 nyomtatott áramköri lemeze ugyanis a legvörösebb alkatrész, amit számítógépben valaha láttam.

Az alaplapon az Intel i845 chipkészlete teljesít szolgálatot. A processzorfoglalat egészen apró, a Socket423-hoz szokott szem szinte már keresni kezdi a 478 tűs processzorok fogadására alkalmas aljzatot. Szó ami szó, az újfajta tokozású processzorok is igencsak aprócskák.

Mielőtt tévhitek alakulnának ki: a Socket478 foglalatba illeszkedő "újfajta" Pentium 4 processzorok még nem Northwood magosak, azokra a hírek szerint novemberig kell várni. A tesztünkben szereplő 1,5 GHz órajelű chip ugyanarra a 0,18 mikronos csíkszélességű Willamette magra épül, amelyre az összes eddig megjelent Pentium 4 processzor. Mindössze a tokozása más.

Visszatérve az MSI 845 Pro2-höz: az alaplapon 3 DIMM foglalat kapott helyet, melyekbe összesen legfeljebb 3 Gbyte memóriát telepíthetünk. Amilyen alacsonyak a memóriaárak manapság, nem is tűnik olyan lehetetlen ötletnek, persze az ésszerűség itt most fel se merül. A bővítőkártyák fogadására 1 AGP, 6 PCI és 1 CNR foglalatot alakítottak ki az alaplap tervezői. A 845 Pro2 integrált hangchippel (CMI8378) is rendelkezik, amely akár hatcsatornás audioélménnyel is kényeztetheti a felhasználóját.

A szokásos MSI-specifikus funkciókon kívül (D-Bracket, Fuzzy Logic III, PC-Alert III, Live BIOS, stb.) egy újabb hasznosnak tűnő érdekességet kapnak az alaplap vásárlói, ami pedig nem más, mint egy USB hardverkulcs. Amennyiben számítógépünket meg szeretnénk védeni az illetéktelenektől, a BIOS-ban aktiválnunk kell a "Smart Key" funkciót, és utána a gép csak akkor hajlandó elindulni, ha a pirosas színű kulcsot az USB csatlakozóba dugtuk. Amennyiben ez nem történt meg, a gép egyszerűen nem tölti be az operációs rendszert. Fontos tudni, hogy a Smart Key beállítások megváltoztatásához jelszó szükséges, így a kulcson kívül ezt is érdemes biztonságos helyen tárolni.

Mivel a Socket478 kivitelű Pentium 4 processzorok sokkal kisebbek elődeiknél, ezen kívül a hűtőbordát rögzítő mechanizmus is eltér a korábban használt megoldástól, az újfajta Pentium 4 processzor egyben újfajta hűtőbordát is igényel - mi egy SCS gyártmányt használtunk.

[oldal:A teszt körülményei]

Egyfelől nézve nincs sok értelme összehasonlító tesztet készíteni az i845-ről, tekintve, hogy az eddig megvizsgált Pentium 4 chipkészletek mind a "high-end" szegmensbe tartoznak, nagy sávszélességű memóriájukkal (DDR SDRAM, Rambus DRAM) nyilvánvalóan nagyobb teljesítményt nyújtanak, mint az i845.

Másfelől viszont kíváncsiak voltunk arra, hogy a Pentium 4 teljesítményét hogyan befolyásolja az olcsó PC133 SDRAM meglehetősen alacsony sávszélessége. Ezért az eredményeket a DDR SDRAM-ot használó VIA P4X és a Rambus DRAM-ot támogató Intel i850 chipkészletekkel vetettük össze.

Hardverkörnyezet
ProcesszorIntel Pentium 4 1,5 GHz
AlaplapMSI 845 Pro2
VIA P4X266 referencia
MSI 850 Pro
Memória256 Mbyte PC133 SDRAM
256 Mbyte PC2100 DDR RDRAM
256 Mbyte PC800 RDRAM
MerevlemezSeagate Barracuda ATA III 20 Gbyte
VideokártyaLeadtek WinFast GeForce2 Ultra
Szoftverkörnyezet
Operációs rendszerMicrosoft Windows 98 SE
DriverekVIA 4-in-1 4.32
NVIDIA Detonator 12.41
Tesztprogramok3DMark 2001 és 2000
Quake3: Arena v1.17
SiSoft Sandra 2001
BapCo SysMark 2000

Powered by Seagate

Lássuk az eredményeket!

[oldal:SiSoft Sandra, SYSmark]

Az i845 chipkészlettel kapcsolatban felmerülő legfontosabb kérdés, hogy a PC133 SDRAM átviteli sebessége mennyire elegendő? Milyen mértékben fogja vissza a rendszert? Ennek megállapításához először lemértük a memória sebességét, mégpedig a mindenki által ismert SiSoft Sandra 2001 segítségével.

SiSoft Sandra 2001

Az ábráról leolvasható, hogy a mérések szerint a PC133 SDRAM átviteli sebessége az RDRAM-ének az 50 százalékát sem éri el. A nagy kérdés az, hogy ez a sávszélesség-hiány hogyan jelentkezik az alkamazások futtatásakor? Erre a SYSmark 2000 segítségével kerestük a választ. Ez a program irodai, multimédiás és 2D grafikus alkamazások futtatásával méri a számítógép teljesítményét.

SYSmark 2000

Bár az i845 chipkészlettel és PC133 SDRAM-mal szerelt konfiguráció itt is az utolsó a sorban, a teljesítménykülönbség már korentsem olyan drámai, mint a memóriaátvitel-tesztben. A teljesítménykülönbség mindössze 10 százalék körül mozog, ami az i845-re nézve igencsak dícséretes.

[oldal:Quake 3 Arena, 3D Mark]

A rendszer 3D grafikus teljesítménynek megítéléséhez a már unalomig ismert Quake 3 Arena és 3D Mark programokat sorakoztattuk fel. Lássuk először a Quake 3 Arena eredményeket!

Quake 3 Arena

Az irodai alkalmazásokkal ellentétben itt nagyon jól érezni a lassú memória hatását, a teljesítmény az RDRAM-os i850-hez képest több, mint 30 százalékkal esik vissza. Hiába, no, a 3D játékoknál mindig is számított a memória sebessége...

3D Mark

A 3D Mark 2000-ben elég jól látszik a konfigurációk közötti különbség, a processzor- és videoteljesítményre sokkal érzékenyebb 3D Mark 2001-ben azonban a differencia 30 százalékról 20 közelébe csökken.

[oldal:Konklúzió]

Az i845 chipkészlet jelenleg csak PC133 SDRAM-ot támogat. A hírek szerint ugyan képes lenne elboldogulni a DDR SDRAM-mal is, de az ilyen alaplapokra egészen 2002-ig még várnunk kell. Az olcsó SDRAM-mal kombinált Pentium 4 irodai alkalmazásokban valószínű tényleg leváltja majd a kifutó Pentium III-at, de a játékosoknak, 3D grafikusoknak más megoldás után kell nézniük.

Véleményem szerint i845-re építeni nem szerencsés: kétségtelen, hogy az alaplap és a PC133 SDRAM memória együtt olcsóbb, mint a nagyobb teljesítményű i850+RDRAM kombináció, de a különbség csupán párezer forintot tesz ki. A magam részéről úgy gondolom, hogy ha csak ennyi többletkiadás választja el a csúcsteljesítményt a kompromisszumokkal tűzdelt olcsó megoldástól, akkor megéri kiadni azt a pénzt egy i850 chipkészletes alaplapra és Rambus DRAM-ra, akár egy kicsit lassabb processzor árán is.

Aki most tervezi a számítógépvásárlást vagy -bővítést, és mindenképpen Pentium 4-alapú rendszert szeretne, inkább keressen egy RDRAM-os konfigurációt, vagy válasszon a tajvani gyártók DDR SDRAM-ot támogató chipkészletei közül. Az i845-re építeni kétségtelenül olcsó, de sajnos jelen esetben igaz a mondás: olcsó húsnak híg a leve...

  • Szólj hozzá a fórumban!

    Köszönet illeti a Kelly-Tech Kft-t, valamint a RiO magazin munkatársait a cikk elkészítéséhez nyújtott segítségükért.

  • a címlapról