Hétvégi jegyzet: Echelon, avagy féltve őrzött titkaink

Aminek a nyelvészek örülhetnek, vagy majd megint kaján vigyorral vitatkozhatnak rajta, az a szakma és a közvélemény számára jelen pillanatban már több, mint délutáni vitatéma. Megtanulhatunk újabb, immáron pejoratív töltéssel felvértezett szavakat, mint például az információvagyon védelme vagy a gazdasági hírszerzés.

Mert felesleges elmélkedni valami olyasmin, ami lassanként megszűnik létezni, és egyébként a magánszféra szentségeként ismerték valaha, amikor még fényesen mosolyogtak eleinkre a csillagok -- keserűen állapíthatjuk meg, hogy manapság legfeljebb egy-két barátságos kémműhold kacsintgat le ránk, de azt is a tudtunk nélkül teszi.

Hát, kérem szépen, a Nagy Testvér figyel minket, hogy egy irgalmatlanul unalmas, azonban félelmetesen helytálló közhellyel vezessem be aktuális mondanivalómat.

Már látom is, ahogy most sokan felsóhajtanak, legyintenek, és azt mondják magukban, hogy ezt mi már eddig is tudtuk. Azonban újabb fejezethez érkeztünk el abban a regényben, ahol az állam mint erőszakszervezet arcátlan módon turkál a civil lakosság magánszférájában, vagy civil szervezetek tevékenységét figyeli meg, és teszi ezt mindenféle látható következmény nélkül.

A módszerek maradtak tehát a régiek, csak éppen a technika adott újabb fegyvert a magukat mások fölé jogosan, vagy jogtalanul helyező csoportok karmai közé. Egyébként ennek a történetnek véletlenül megint a fejlett országok bizonyos vezető körei, mi több, kormányai a főszereplői.

És igen, a társadalomtudós elégedetten hátradől konyakkal a kezében, a kultúr-antropológus jót röhög magában, és szivarfüstöt eregetve élvezettel állapítja meg valamelyik egyetemi pihenő kényelmes bőrfoteljának karfái közül, hogy a hatalom mindig gyanakvó, és a status quo megőrzése viszi el a világon a legtöbb klasszikus gazdasági erőforrást.

Na, de csak szép sorjában. Először Nicky Hager 1996-ban publikált könyve irányította a világ, de főleg a hidegháború rémét csak lassanként felejtő Európa figyelmét az Echelon néven ismert globális megfigyelőrendszer létezésére. A könyvben Hager Új-Zéland szerepéről, és más angolszász országok részvételéről közölt tartalmas írásokat egy, az Amerikai Egyesült Államok kormánya által működtetett kémrendszerrel kapcsolatban.

Amikor aztán az Európa Parlament bizonyos képviselői unatkozni kezdtek, és az ipari kémkedés gyakoribbá vált mint egy jól megrendezett sajtókonferencia, úgy a kilencvenes évek végétől, egyre inkább kezdett komolyabb politikai érdeklődést kiváltani a létezésében addig megkérdőjelezett, a nemzetközi fórumokon rendre tabutémának számító Echelon.

Miután egy német EP képviselőnő, korábban pedig egy francia kollégája szinte nemzeti ügyet kreált a kérdésből, több országban is parlament előtt tárgyalták az ügyet, majd Hollandia hivatalosan is deklarálta, hogy feltételezésük szerint az ismert néven létezik egy átfogó műholdas lehallgatórendszer.

[oldal:Köd előttem, köd utánam...]

A szenzációra éhes sajtó szinte csodafegyverként mutatta be az Echelont: olyan globális megfigyelőrendszerként, ami képes a műholdas, mikrohullámú és kábeles kommunikáció lehallgatására is, elcsípve minden drót és drótnélküli kommunikációt bárhol és bármikor. Míg a tollforgatók az átlagpolgár magánszféráját féltve káráltak technikai nonszenszekről, a németek és a franciák főleg az ipari kémkedés veszélyeire hívták fel a szövetség figyelmét.

Nyilván elsősorban német és francia nyomásra, 2000 júliusában látványosan felállított, főleg a hangadó országok képviselőiből toborzott EP vizsgálóbizottság kezdte meg a munkáját, egy oknyomozó riporter, Duncan Campbell korábbi jelentésén felbuzdulva. A média szűnni nem akaró érdeklődése közepette nemrégiben elvégzett vizsgálat eltartott egy évig, és annak ellenére, hogy az angolszász országok titkosszolgálatai nem mutatkoztak túlságosan segítőkésznek a nyomozás során, némi eredményt mégiscsak hozott.

Angliai Echelon bázis, Menwith Hill

Nem árulok el vele titkot, ha mindjárt most elmondom: az EP immáron hivatalosan is elismeri az Echelon létezését. A történet hátteréről nagyvonalakban annyit lehet tudni, hogy 1947-ben megállapodás jött létre a korábbi háborús szövetségesek, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok kormányai között, miszerint a jövőben költségmegosztással felállítanak egy olyan, minél nagyobb területet lefedő kémrendszert, amellyel megfigyelés alatt tarthatják a kommunikációs formák minél szélesebb skáláját. Ehhez a szövetséghez természetesen lelkesen csatlakozott a földrajzi helyzetükből adódóan játékba kerülő Kanada, Ausztrália és Új-Zéland.

Az 1970-es évektől a hálózat alapját már a földkörüli pályán keringő műholdak alkották, és a jelentés nem tartja kizártnak, hogy mára akár bármilyen kommunikációs hordozóközegben (elektromos áram, fény-száloptika, elektromos hullámok) képesek adatkommunikáció lehallgatására. Hivatalosan egyébként mindezt a nemzetközi terrorizmus, bűnözés és politikai korrupció megfékezésének jegyében teszik. Kivéve persze ha éppen nem tagadják hevesen az egészet.

Ugyan konkrét bizonyítékot nem tudott felmutatni az EP, a technikai kétségek felsorolása mellett utalnak mikrohullámú és kábeles adatelfogásra is. Természetesen a kábeles és mikrohullámú lehallgatás bizonyára megvalósítható minden érintett ország saját területén, de a bizottság jelentése rámutat ennek földrajzi és technikai korlátaira is. Ennek műszaki hátterét egyébként az adott országok területén felállított, katonai objektumként feltüntetett antennaállomások, és egyéb megfigyelőállomások biztosítják, melyek képesek a műholdakon keresztül történő kommunikáció megcsapolására.

Itt kell megemlíteni, hogy nemrégiben Greenpeace-aktivisták tüntetőleg behatoltak egy őrzött területre, majd egy ideig megszállás alatt tartottak egy feltételezett Echelon állomást.

[oldal:Ipari titkok, európai érdekek]

További vitatott pont az Echelon állítólagos szűrőrendszere. Nyilván mindenki számára evidens, hogy jelenlegi tudásunk szerint a valós időben történő bármilyen kommunikáció megfigyelésére, rögzítésére és feldolgozására alkalmas rendszer remélhetőleg nem létezik. Ennek hiányában, az Echelon bizonyos kulcsszavak alapján végez megfigyelést, illetve adatrögzítést, ami máris több hiányosságára is rámutat.

Ahogy már említettük, az üzemeltetők nemzetközi terroristák, bűnözők és más veszélyes elemek kiszűrését képzelték el ilyen módon, ami azért -- ismerjük be -- elég ostobán hangzik. Egy képzett terrorista biztosan virágnyelvet használ, és nem beszél konkrétumokról nyilvános csatornákon keresztül, tehát nem használ kulcsszavakat. Hogyan képzelték akkor elérni a célszemélyeket?

További kérdés többek között az is, hogy a rendszer miként képes az élő hangot különböző akcentusok, dialektusok alapján megkülönböztetni, vagy hány nyelvet ismer egyáltalán, és mekkora a rendelkezésre álló számítógépek kapacitása ahhoz, hogy napi szinten minimum a kommunikáció legkevesebb 30 százalékát szűrje, rögzítse és mindehhez megfelelő számú kiszolgáló személyzet vagy adatelemző álljon folyamatosan készenlétben. Azért sok itt még a kérdőjel.

Megjegyzendő, hogy biztonsági szakértők szerint nem kulcsszavas szűrés, hanem bizonyos 'kommunikációs minták' megfigyelésé folyik a háttérben. Bár ez gyanúsan emlékeztet Carl Sagan egyik regényére, azért érdemes elgondolkodni azon, hogy vajon egy potenciális bűnöző hangmintája milyen ismétlődő jeleket tartalmaz, ami mondjuk egy másikéban is megtalálható. Vastaps a bulvársajtónak a sok marhaságért.

Visszatérve az EP jelentéséhez, a dokumentum elégedetten megállapítja, hogy mivel műholdon csak a kommunikáció elenyésző része zajlik, és a megfigyelés egyéb formái technikailag nehezen kivitelezhetőek, és ráadásul bizonyítékot sem sikerült feltárniuk, ezért a veszély potenciálisan kisebb, és a hálózat sem annyira kiterjedt, mint azt a közvélemény hallani szeretné.

Sokkal komolyabb kockázata van az ipari kémkedésnek, és az erre utaló bizonyítékok valóságtartalmát egyébként több valamikori hírszerző tiszt is alátámasztotta. A jelentés felszólítja az európai cégek illetékeseit, hogy készüljenek fel az ipari kémkedés elhárítására, ha kell, működjenek együtt a nemzeti titkosszolgálatokkal, használjanak kevésbé kockázatos csatornákat, titkosítási módszereket, konzultáljanak biztonságtechnikai szakértőkkel.

Utánagondolva egyébként, a technika szinte erre lett kihegyezve, a kulcsszavas szűrés itt már valóban célravezető lehet. Az EU nyilván ebben látja a potenciálisan legnagyobb veszélyt, és pont emiatt el is marasztalták Nagy-Britannia kormányát, hiszen kiszolgálója az Echelon európai részlegének.

Érdekes, hogy az EU német-francia futóműve, bár egymás közt is hajlamosak problémákat gerjeszteni, ismét szembe került az EU-ból néha fölényesen kihúzó angolokkal. Ennél már csak az sértőbb a lassanként kirajzolódó európai szuperhatalom számára, hogy az USA kormánya, továbbra is folytatva Bush cowboy-politikáját, míg korábban rezzenéstelen arccal tagadta az Echelon létezését, most az ipari kémkedés vádjára nem hajlandó hivatalosan reagálni.

[oldal:Jogos felvetések]

A jelentés külön tárgyalja a magánélet sérthetetlenségéhez fűződő emberi jogokat is, ami már minket is jobban érdekelhet. Ebben azonban csupán javaslatot tesznek a tagállamok kormányainak a további egyeztetésre, illetve a törvények harmonizációjára, valamint ismét felhívják a figyelmet a titkosító rendszerek használatára. Rutinszerű lehallgatás folyhat tehát, de ez sokkal inkább az európai cégek dolgozóit, illetékeseit érintheti, vagy az üzleti érdeklődés középpontjába került politikusokat.

Kevésbé lényeges, bár érdekes rész, hogy vizsgálták további hasonló rendszerek létezésének lehetőségét. A dokumentum alapján Franciaország tengerentúli területeinek elhelyezkedése miatt alkalmas ilyen hálózat üzemeltetésére a megfigyelő központok telepíthetősége végett, és Oroszország is rendelkezik a szükséges adottságokkal. Kárörvendő módon állapítják meg, hogy a többi G8-as ország nincs olyan szoros kapcsolatban egymással, hogy egy Echelon-méretű hálózatot képesek legyenek együttműködve üzemeltetni.

Miután Nagy-Britannia, lévén az egyetlen európai ország, mely aktívan kiszolgálja az Echelon rendszerét, finom figyelmeztetésben részesült, meglepő a jelentés végkövetkeztetése: konklúzióként ugyanis egy Echelonhoz hasonló európai rendszer felállítására tesz javaslatot. Fantázia kérdése, hogy mit kezdünk majd egy EuroEchelon nevű csodával.

És most ismerjük csak be bátran, hogy egy illúzióval megint szegényebbek lettünk! Hát van erre nekünk pénzünk? Mi az igazság abból, amit az EP-jelentés elénk tárt? Vajon mikor lesz olyan szintű a technika, hogy valóban bármilyen jellegű kommunikáció megfigyelésére képesek lesznek? És miért vagyunk olyan biztosak abban, hogy akár már most nem áll rendelkezésre?

Mert azért közben ne felejtsük el, hogy az USA kedvenc témája manapság a belső titkosszolgálatok és a kormányzati szervek illegalitás határát súroló megfigyelő tevékenységei. Az FBI által használt Carnivore e-maileket raktároz, üzeneteket csíp el, és ki tudja még mi mindenre másra képes.

[oldal:Az igazi probléma]

Az igazi problémát én másban látom. Bárkit, bármikor, bármilyen szinten megfigyelhetnek. Mert tételezzük fel, hogy tényleg képesek rá. Azaz bármely magánszemélyről összegyűjthető olyan információ, ami sérti a személyiségi jogait.

Kiderülhet, hogy milyen vallás híve, milyen politikai nézeteket vall, milyen a szexuális orientációja, melyik civil szervezetnek a tagja, milyen autókat szeret, milyen szakkörre jár, milyen feltétet kér a pizzára, mi a kedvenc sportja, időtöltése, mit vásárolt az utóbbi időben, milyen reklámokra klikkelt, vagy bármi egyéb személyes, amire most még nem is gondolunk.

És ami ennél is rémisztőbb, hogy valahol a világ másik pontján, egy feneketlen mélységű adatbázisban tárolt csomagocskák mellé előbb-utóbb valakinek eszébe jut neveket is csatolni.

Hogy érzem magam ezek után? Nagyjából úgy, mint Slawomir Mrozek egyperceseinek tipikus főhőse. Ez nem fair c. novellájában az egyszerű kis emberke, miután megtudja, hogy műholdak röpködnek a feje fölött, és idegen emberek mindent látnak, ami vele vagy körülötte történik, elkezd hirtelen nagyon figyelni magára. Az öltözködésére, a mozdulataira, a hajviseletére, de még a szavaira is.

Aztán egy szép napon megunja az egészet. Fogja magát, kisétál a városból egy rétre, annak is a közepére. Ott aztán kárörvendő vigyorral letolja a nadrágját, az égnek mereszti a hátsóját, és megmutatja, hogy mit is gondol azokról, akik figyelnek minket.

Na, így érzem most magam én is. Kár, hogy nem tudok olyan gúnyosan vigyorogni.

Akinek ezek után maradt még kedve harcolni, látogasson el ide, mert október 21-én 'Dugítsd el az Echelont!'-napot tartanak. Célja, hogy a felsorolt kulcsszavak használatával a résztvevők számos levelet küldjenek szét ismerőseiknek. Valójában a szervezők így kívánják felhívni a figyelmet a probléma komolyságára. Az eldugítás sikerében én magam kételkedem.

És különben is. Ha a filter valóban így működik, már régen tudnak róla...

Szólj hozzá a fórumban!

A témával kapcsolatban dokumentumok, valamint linkek a következő oldalon találhatóak: www.echelonwatch.org.