KDE2 tapasztalatok
Első tapasztalataim és benyomásaim a stabil KDE2-ről. Nem árulok el titkot ha előre bocsájtom, véleményem, hogy ki kell próbálnod !
Nagyon régen vártam már , hogy megjelenjen a KDE2 stabil kiadása. Miután már több hónapja használtam a sorban megjelenő béta KDE2-ket , amik ugyan a Linux alatt megszokott stabilitásból nem sokat mutatattak, sokkal inkább egy 'másik op.rendszerre' emlékeztettek, de szolgáltatásokban, konfigurálhatóságban és a konquerornak köszönhetően sokat ígértek.
Végre október 23-án eljött az igazság pillanata, megjelent a stabil KDE2.
Gondolva arra, hogy talán egy cikket is írok a KDE2 megjelenéséről, lépésenként installáltam. Ám erről nincs mit írnom, minden dolog klappolt és egyből beépült a rendszerbe. Megtartotta és átvette a korábbi beállításokat, és végre minden összetevőjében megjelent a KOffice.
Természetesen erősen ízlés dolga ennek megítélése, ám nekem úgy tűnik, hogy a KDE-nél munkába állt néhány grafikus. Szerintem már alapban is szuperjól néz ki a KDE2. Ezt a régóta alkalmazható témákkal tovább ütheted, de például az alapban szállított wallpaper-ekkel ,egyéb ingyom-bingyomokkal, ikonokkal is nagyon szép felületet alakíthatsz ki. A KDE és alkalmazásai minden külön program nélkül használják a görgős egeret (azt a görgőt ami felül van :) ). És ha esetleg elfogadod, hogy a desktop hozzátartozhat az ergonómikus szempontokhoz, talán nem is annyira lényegtelenek ezek a 'csicsák' . És mielőtt elfelejteném, be illetve kijelentkezéskor szól a trillala.
Számomra újdonság volt a Koffice. Bár a Kword nem volt teljesen ismeretlen előttem de instabilitása miatt nem használtam. Az első amit itt kell megemlítenem és többett nem teszem , hogy számomra világossá vált , hogy a Linux , néhány multinacionális vállalat támogatását élvezve, a desktop piacon is támadásba lendülhet. Hiszen mi könnyíthetné meg Gizike egészséges életmódra való átállását, minthogy a 'majdnem' startmenüben megtalálja az irodai alkalmazások menüpontot és abban a kwordöt, a táblázatkezelőt stb. A programok működnek, kényelmesen használhatók valamint rengeteg szolgáltatással rendelkeznek, amit ikonra kattintva illetve menüből érhet el bárki. Az irodai programok használata közelebb áll az 'emesz' office-hoz, mint mondjuk a Staroffice-hoz. Az sem elhanyagolható tény, hogy nem kell megtanulni a teljes billentyűzetet permutálva a ctr, shift és alt gombokkal. Ahogy azt már bigboss az egymilkás laptopján megszokta.
Összefoglalva: A KDE2 jól néz ki, szerintem a legergonomikusabb desktop, a KOffice pedig könnyítheti azon it vezetők útját, akik preferálják a Linuxot irodai alkalmazások esetén is.
Utószó:
Ez a cikk 1 napos használat után készült és ezért messze nem lehet teljes, hiszen nem írtam például az új QT-ből eredő újdonságokról sem, vagy a teljes drag&drop támogatásról. Valószínűleg azon netes kollégáim sorát gyarapítom akik talán szintén épp most írják cikküket első KDE2 tapasztalataikról . De amiben biztos vagyok, hogy a KDE fejlesztői egészen fantasztikus munkát végeztek és egy szinte párja nincs grafikus felületet hoztak létre.
Végre október 23-án eljött az igazság pillanata, megjelent a stabil KDE2.
[oldal:Letöltés és installálás]
A fejlesztőket dicséri, hogy a megjelenés pillanatában a KDE 2 elérhető volt a két legelterjedtebb 'csomagolásban', rpm és deb formátumban, illetve több Linux disztribúció alá és verzióban (Debian 2.1 , 2.2, Redhat stb.). A letöltött csomagok összmérete 55 megabájt körül volt, bár ebben benne voltak azok a csomagok (pl. libc6) , amik a függőségek miatt kellettek.Gondolva arra, hogy talán egy cikket is írok a KDE2 megjelenéséről, lépésenként installáltam. Ám erről nincs mit írnom, minden dolog klappolt és egyből beépült a rendszerbe. Megtartotta és átvette a korábbi beállításokat, és végre minden összetevőjében megjelent a KOffice.
[oldal:Design és a Koffice]
Miután újra indult az X server és megjelent a kdm bejelentkező panelja legnagyobb megdöbbenésemre színes volt a háttér. Tudom, hogy azoknak akik a Linuxot stabilitása, biztonsága és szolgáltatásai miatt kedvelik nem túl fontos, ám egy irodában akár döntő szempont is lehet a 'kinézet'. Adva volt az első pont, hogy is néz ki az új KDE.Természetesen erősen ízlés dolga ennek megítélése, ám nekem úgy tűnik, hogy a KDE-nél munkába állt néhány grafikus. Szerintem már alapban is szuperjól néz ki a KDE2. Ezt a régóta alkalmazható témákkal tovább ütheted, de például az alapban szállított wallpaper-ekkel ,egyéb ingyom-bingyomokkal, ikonokkal is nagyon szép felületet alakíthatsz ki. A KDE és alkalmazásai minden külön program nélkül használják a görgős egeret (azt a görgőt ami felül van :) ). És ha esetleg elfogadod, hogy a desktop hozzátartozhat az ergonómikus szempontokhoz, talán nem is annyira lényegtelenek ezek a 'csicsák' . És mielőtt elfelejteném, be illetve kijelentkezéskor szól a trillala.
Számomra újdonság volt a Koffice. Bár a Kword nem volt teljesen ismeretlen előttem de instabilitása miatt nem használtam. Az első amit itt kell megemlítenem és többett nem teszem , hogy számomra világossá vált , hogy a Linux , néhány multinacionális vállalat támogatását élvezve, a desktop piacon is támadásba lendülhet. Hiszen mi könnyíthetné meg Gizike egészséges életmódra való átállását, minthogy a 'majdnem' startmenüben megtalálja az irodai alkalmazások menüpontot és abban a kwordöt, a táblázatkezelőt stb. A programok működnek, kényelmesen használhatók valamint rengeteg szolgáltatással rendelkeznek, amit ikonra kattintva illetve menüből érhet el bárki. Az irodai programok használata közelebb áll az 'emesz' office-hoz, mint mondjuk a Staroffice-hoz. Az sem elhanyagolható tény, hogy nem kell megtanulni a teljes billentyűzetet permutálva a ctr, shift és alt gombokkal. Ahogy azt már bigboss az egymilkás laptopján megszokta.
Összefoglalva: A KDE2 jól néz ki, szerintem a legergonomikusabb desktop, a KOffice pedig könnyítheti azon it vezetők útját, akik preferálják a Linuxot irodai alkalmazások esetén is.
[oldal:A Konqueror]
Csupán azért nem írtám a Konquerort csupa nagy betűvel mert ez a program annyira jó, hogy ilyenre nincs szüksége. Nem tudok ehhez fogható programról semmilyen platformon. Nem véletlenül büszkék a KDE fejlesztői erre a szoftverre. A Konqueror egyszerre fájlmenedzser és webböngésző. Elkezdhetném most sorolni a szolgáltatásait, az általa ismert protokollokat, beszélhetnék szuperlatívuszokban de nem teszem. Egyszerűen ki kell próbálni például böngészésre. Attól kezdve mind a netscape mind az internet explorer szegényesnek fog hatni.Utószó: