Microsoft-per: Előnyben az Igazságügyi Minisztérium
A több, mint két éve húzódó antitröszt-perben már-már a Microsoft látszott győztesnek, ám Thomas Penfield Jackson bíró mai döntése nyomán egész másképp alakulnak az erőviszonyok. A vállalat ügyét ugyanis a Legfelsőbb Bíróság tárgyalja tovább, azaz az Igazságügyi Minisztérium és a tizenkilenc állam múlt heti beadványa elérte célját.
Az 1974-es "Expediting Act" értelmében amennyiben egy ügy nemzeti érdekből kiemelten fontos, lehetőség adódik azt az elsőfokú döntés után azonnal a Legfelsőbb Bíróság hatáskörébe utalni. Ezen rendelkezés alapján döntött ma úgy Jackson bíró, hogy helyt ad az államok kérésének. Szakértők véleménye szerint amennyiben a Microsoft ügyét a Fellebviteli Bíróság tárgyalta volna másodfokon, valószínű a vállalatra nézve kedvező ítélet született volna, tekintve, hogy ez a bíróság meglehetősen konzervatív szemléletű és már két korábbi alkalommal (1995, 1998) is a Microsoft javára döntött. A mai döntés értelmében a Fellebviteli Bíróság csak abban az esetben foglalkozik majd az üggyel, ha a Legfelsőbb Bíróság visszautalja nekik a döntési jogot- ám ez elég valószínűtlen.
Az ítéletben Jackson bíró felfüggesztette a Microsoft üzletpolitikáját korlátozó rendelkezéseket is. Ezek a szabályozók a június 7-i közzététel után 90 nappal léptek volna életbe, ám így csak a Legfelsőbb Bíróság ítélete után kell őket végrehajtani.
A mai ítélettel meglepő módon mindenki elégedett volt. Az Igazságügyi Minisztérium közleménye szerint "gyors és hatásos döntést kell hozni ebben a jelentős ügyben. A gyors ítéletből a fogyasztók és a piac is csak profitál majd." A Microsoft pedig az üzletmenetét korlátozó rendelkezések felfüggesztésének örült. A Legfelsőbb Bíróság várhatóan szeptember utolsó hetében hirdeti ki ítéletét.