:

Szerző: Koi Tamás

2009. május 8. 18:10

A két kereskedelmi csatorna megmentheti a MinDig TV-t

Noha korábban szinte esélytelennek látszott a megállapodás, mégis megjelenik a két országos kereskedelmi televízió az Antenna Hungária földfelszíni sugárzású digitális televíziós (DVB-T) platformjának, a MinDig TV-nek a kínálatában. Az RTL Klub már mától fogható, de lapértesülések szerint napokon belül a TV2-t jegyző MTM-SBS Televízió Zrt. is aláírja a sugárzásról szóló megállapodást.

Az Antenna Hungária és az RTL szerződése az AH csoport digitális földfelszíni televíziós műsorterjesztési jogosultságának végéig, azaz 2020. szeptember 5-ig lesz hatályban. A megállapodás keretében a két cég az összes folyamatban lévő ügyét is sikeresen rendezte, beleértve a cégek közötti digitális átállással és az azzal összefüggésben lévő analóg televíziós hálózat- és infrastruktúra-munkálatokkal kapcsolatos kereseteket és pereket is. Ezen túlmenően a Magyar RTL Televízió csatlakozott az AH által alapított Digitalizációs Szervezethez, így az RTL Klub is részt vesz a MinDig TV platform promóciójában.

A MinDig TV platform tavaly december elsején indult kereskedelmi szolgáltatással, ám a kezdeti kínálatban a kötelezően továbbítandó hat csatorna közül csak öt szerepelt, az Antenna Hungáriának máig nem sikerült megállapodnia a Magyar Televízióval és a Magyar Rádióval a közszolgálati műsorok továbbításáról. A két országos sugárzású kereskedelmi televízió ugyan szándéknyilatkozatot tett, hogy megjelenik a DVB-T sugárzási rendszerben, a tartalomszolgáltatók azonban később bíróság elé citálták az Antenna Hungáriát a kereskedelmi televíziókat diszkrimináló szerződési feltételek miatt.

A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) több hónapnyi vizsgálat után április végén tájékoztatta az Országgyűlés Eseti Bizottságát a honi digitális átállás helyzetéről. A hatóság a vizsgálat során több hiányosságot is feltárt a MinDig TV szolgáltatás kapcsán, hiánypótlásra szólította fel a kötelezettet, illetve hatósági eljárást helyezett kilátásba a felelősségek megállapítására. Ez a két országos kereskedelmi tévé ügyét a folyamatban lévő bírósági eljárás miatt nem érintette volna érdemben. Az NHH Tanácsának alelnöke, Dr. Rozgonyi Krisztina áprilisban közzétett álláspontja szerint a két kereskedelmi csatorna megjelenése kulcskérdés a platform sikerességével kapcsolatban.

Háttéralku állhat mögötte

Az Index úgy tudja, hogy a hirtelen megállapodás hátterében egy, a kormányzattal kötött háttéralku állhat, melynek eredményeként a két csatorna koncessziós díját egymilliárd forinttal csökkentik abban az esetben, ha az üzemeltetők mégis belemennek abba, hogy a nemzeti érdekként kezelt, kiemelt fontosságú digitális átállási folyamat során mihamarabb felviszik a platformra az RTL Klubot és a TV2-t. Ennek a teóriának ellentmond ugyanakkor, hogy az illetékes Országos Rádió és Televízió Testület a keddi tárgyalás után május 12-re halasztotta a döntést az esetleges koncessziódíj-csökkentésről, így aligha valószínű, hogy a testület a színfalak mögött végül megállapodott a kereskedelmi csatornákkal.

Az alku tényét a Magyar RTL Televíziónál cáfolták az Indexnek, kiemelve, hogy a cég törvényi nyomásnak engedve, illetve üzleti érdekeit szem előtt tartva döntött végül a csatlakozásról. Előbbi indok ugyanakkor annak fényében legalábbis megkérdőjelezhető, hogy a bírósági eljárás miatt a televíziót semmilyen törvény vagy határozat nem kényszerítette arra, hogy azonnali hatállyal csatlakozzon a platformhoz.

A vélt háttéralkuval kapcsolatban szerettük volna kikérni az ORTT véleményét is, a testületnél azonban nem találtunk nyilatkozatképes embert péntek délután hat órakor.

a címlapról