Megtámadja a frekvenciatendert a GTS-Datanet
A GTS-Datanet szabálytalan ajánlatkérési eljárásra hivatkozva megtámadja a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) 26 GHz-es frekvenciasáv használatára vonatkozó pályázatának április végén kihirdetett eredményét. A cég az Antenna Hungáriával közösen pályázott az egyik frekvenciacsomagra, melynek tízéves használati jogát végül nem a GTS-Datanet nyerte. A vállalat vezetése szerint a hatóság eljárási hibákat vétett a pályáztatás során.
Az \"E\" csomagnál született eredményt most a vesztes pályázó, a GTS-Datanet vitatja, szerintük az NHH határozata olyan ajánlatkérési eljáráson alapul, amely nem felel meg sem a pályázati kiírási dokumentációnak, sem a hatályos jogszabályoknak, így a cég a jogszerűtlen első fokú határozat megsemmisítését és új eljárás lefolytatását kívánja kezdeményezni.
A szolgáltató kifogásolja, hogy bár az eredeti pályázati kiírás szerint a tárgyalások legkorábban 2009. január 7-én indultak volna meg az NHH és a pályázók között, a felek már december 18-án tárgyalóasztalhoz ültek, erről azonban a hatóság csak december 16-án kelt levelében értesítette a pályázókat. Az eljárás menetének megváltoztatása a GTS-Datanet szerint a pályázati kiírás módosításának minősül, amely a vonatkozó jogszabály szerint leghamarabb annak közzétételétől számított ötödik napon léphet hatályba, így az NHH eljárása nem felelt meg a jogszabályi feltételeknek.
\"Cégünk az eljárás során írásban és szóban többször sérelmezte az eljárás jogszerűtlenségét, amelyre választ nem kapott\" -- mondta el Szép Tibor, a GTS-Datanet stratégiai, termékfejlesztési és kommunikációs igazgatója. \"Az NHH 2008. december 22-e és az eredményhirdetés között eltelt több mint négy hónapban újabb ajánlattételi lehetőséget nem biztosított a pályázók számára. Az ajánlatkérési eljárás fenti szabálytalanságai miatt azt fontolgatjuk, hogy megtámadjuk az NHH döntését\" -- tette hozzá.A GTS-Datanetnél lapunk kérdésére elmondták, hogy a szolgáltató feltett szándéka a fellebbezés benyújtása, a vállalat jogászai jelenleg a szövegezésen dolgoznak, azaz biztos, hogy másodfokon születik csak eredmény az \"E\" csomagnál. Megkerestük az NHH-t is a GTS-Datanet kifogásával kapcsolatban, ahol Márton György szóvivő arról tájékoztatott minket, hogy ha a cég valóban megfellebbezi az eredményt, a hatóság a működési szabályoknak megfelelően másodfokon ki fogja vizsgálni a kifogásolt pontokat.