Újra svédek nyerték a 24 órás programozóversenyt
A hosszú hétvége nem mindenkinek telt pihenéssel, május 2-án reggel 9-kor ugyanis kezdetét vette a IX. BME Nemzetközi 24 órás Programozóverseny, amelyen svéd győzelem született. A Three-headed Monkey elnevezésű csapat tagjai, Gunnar Kreitz, Per Austrin és Mattias de Zalenski vihették haza a vándorkupát immár másodszor, ugyanis két évvel ezelőtt már diadalmaskodtak.
A budapesti \"élő\" fordulóban összesen tíz feladat állt a versenyző csapatok előtt. A döntő egyik feladatában a versenyzőknek egy kamera segítségével kellett egy monitorról kottát olvasniuk, majd az alapján egy robotot irányítva játszani a Guitar Hero játékgitárján. Egy másik feladatban egy terepasztalon elhelyezett LEGO MindStorm robothoz kellett mesterséges intelligenciát fejlesztenie a versenyzőknek, amely két kamera képe alapján vezeti végig a robotokat egy előre kialakított akadálypályán. A legtöbb pontot a Sziget Királya című játékért kaphatták a csapatok, ez lényegében egy gyűjtögetős stratégiai játék, ahol harcosokat kellett képezni, hajókat építeni és szigeteket elfoglalni.
A korábbi évekhez hasonlóan svéd és lengyel csapatok dominálták a versenyt. A győztes Three-headed Monkey két éve már győzött, a második helyen a The Teddyborg végzett az Egyesült Királyságból, a harmadik helyet a tavalyi bajnok lengyel qwertY szerezte meg. A legjobban szereplő magyar csapat az ötödik helyen végzett Mr. Hankey, és tőlük kevéssel lemaradva hatodikként a szintén magyar Grötzsch men.