Megtorpant az SAP
Visszazuhantak az SAP szoftverértékesítései, és leromlott a cég nyereségessége is az év első három hónapja során, derül ki a cég negyedéves jelentéséből. Az üzleti szoftvereket fejlesztő vállalat egyúttal meghajolt ügyfeleinek nyomása előtt, és közölte, lelassítja a támogatási szolgáltatások áremelésének ütemét.
Jelzésértékű ugyanakkor, hogy a negyedik negyedévhez képest némileg csökkent a támogatásokból származó bevétel, annak ellenére, hogy az SAP tavalyi nyári döntésének értelmében január elsejétől új, drágább támogatási konstrukcióra tette át ügyfeleit. A csökkenésnek sokféle oka lehet, az ügyfelek rivális üzleti platformok felé történő elmigrálásánál azonban valószínűbb a használatban lévő szoftverek konszolidáción vagy kivonáson keresztüli racionalizálása, de leginkább a válság és az áremelés együttes hatására egyre több ügyfél vált át alternatív támogatási lehetőségekre, mint amilyen a Rimini Street is. A szoftvereladások csökkenésével együtt mindez aggasztó az SAP jövőbeni teljesítményére nézve, egyelőre azonban nem látni, kialakuló trendről, vagy átmeneti jelenségről van-e szó.
Az SAP tavaly júliusban jelentette be, hogy az akkor még újnak számító Enterprise Support modelljére migrálja összes ügyfelét, melyet igyekszik hozzáadott értékként kommunikálni. Valóban, az Enterprise 24/7-es támogatási vállalást, minőségellenőrzést és tanácsadást is takar bevezetésekhez. Az új támogatás éves ára azonban a szoftverlicenc 22 százaléka, miközben az ügyfelek többsége addig 17 százalékos Standard támogatáson volt, így lényegében az SAP egyoldalú áremelést hajtott végre, cserébe pedig olyan szolgáltatási szintet ad, melyre a legtöbb ügyfél nem tart igényt. Az emelést négy év alatt hajtotta volna végre az SAP, ami évi 8 százalékos emelkedés, ezt azonban most hét évre nyújtotta el, így évente csak 3,1 százalékos lesz a drágulás.Az SAP teljes negyedéves árbevétele lényegében stagnált, a 2,4 milliárd eurós forgalom mindössze 3 százalékos olvadás. Az átszervezési költségek okán az üzemi eredmény már 8 százalékkal 332 millió euróra csökkent, az adózott profit pedig 16 százalékkal 204 millió euróra esett vissza. A vállalat leépítéseket hajt végre a költségbázis csökkentése érdekében, januártól kezdve 3 ezer embertől szabadul meg, hogy 2010-re évi 350 millió eurót takarítson meg -- a vállalat mintegy 50 ezer alkalmazottal rendelkezett a negyedév végén. A gazdasági környezet bizonytalanságára hivatkozva a cég nem tett közzé kilátásokat. Az SAP papírjai gyengülésnek indultak az eredmények közzétételét követően.