Intel Atom processzoron is fut már a Symbian OS
Már Intel platformon is fut a Nokia okostelefonjairól ismert Symbian OS operációs rendszer, amelyet a SOSCO (S60 on Symbian Customer Operations) csapat tagjai portoltak és demóztak egy bolti alkatrészekből összeállított, Intel Atom processzoros asztali gépen.
Az Atom-port megszületése azt jelenti, a netbookok piacán újabb szoftverplatform szállhat versenybe a Windows-zal, Linuxszal, illetve az Androiddal. Az okostelefonokról ismert operációs rendszer x86-os verziójának megszületése egyben lehetővé teszi, hogy az Atom vagy annak leszármazottai bekerüljenek a netbookoknál kisebb készülékekbe is, akár mobil internetezésre szánt terminálokba vagy éppen mobiltelefonokba. A siker kulcsa mind a két esetben ugyanaz: meglátja-e valaki az üzleti lehetőséget, illetve lesz-e elég fejlesztő Symbian/x86 platformra. Szakértők egyelőre azt valószínűsítik, a Symbiannak nagyobb esélye van egy ARM-alapú hardveren (pl. Qualcomm SnapDragon) betörni a netbookok és MID-ek közé.
A Symbian Foundation emellett nyílttá tette a Symbian operációs rendszer forráskódjának egy részét, illetve az elkövetkező évek során egyre több részt tesznek majd közzé Eclipse Public License alatt. A Symbian Foundation tagjai jogdíjmentesen használhatják a Symbian operációs rendszert a termékeikben, illetve az operációs rendszerrel kapcsolatos fejlesztéseket is megosztják egymással. Piaci elemzők úgy vélik, a szorosabb együttműködés nyomán stabilabb lehet a platform, ami egyformán jó a gyártóknak, szolgáltatóknak és a vevőknek.