VMware-tanfolyamok indultak a SZÁMALK-nál
A független oktatóközpontok közül Magyarországon elsőként a SZÁMALK Továbbképzés szerezte meg a hivatalos VMware oktatóközpont
Simon Ferenc, a SZÁMALK Továbbképzés IT oktatási termékmenedzsere a HWSW-nek elmondta, a VMware hazai disztribútorának szervezésében korábban is zajlottak Magyarországon VMware-tanfolyamok, azonban a virtualizációs megoldásairól ismert cég a megnövekedett igény miatt szükségesnek látta egy dedikált oktatóközpont bevonását. A SZÁMALK-ban január elején indult el a VMware-oktatás, a tanfolyamok mellett egyedi, vizsgával kombinált felkészítő konzultációra is van lehetőség, a legnépszerűbb VMware-tanfolyamokat most ráadásul bevezető akciók keretében érhetik el az érdeklődők.
Simon Ferenc kiemelte az egynapos "VMware Infrastructure Overview" tanfolyamot, amely elsősorban a kezdő rendszergazdákat vagy IT-vezetőket, döntéshozókat célozza, illetve a négynapos "VMware Install and Configure" tanfolyamot, ami rendszergazdáknak, üzemeltetési szakembereknek szól, akik már rendelkeznek Windows Server vagy Linux/UNIX és alapvető storage-ismeretekkel. Utóbbi tanfolyam résztvevői nem csak VMware Certified Professional vizsgát tehetnek, hanem kedvezményt is kapnak majd a nyáron induló áttérési tanfolyamok árából, amelyek már a VMware következő verziójával kapcsolatos újdonságokat, különbségeket tartalmazzák. A vizsgára külön egynapos felkészítő konzultációt is kínál a SZÁMALK Továbbképzés.
Simon Ferenc szerint a cég által kínált képzések és vizsgák révén az informatikusok, rendszergazdák és IT vezetők felkészülhetnek a virtualizáció bevezetésére, de egy már meglévő IT-környezet további fejlesztése, frissítése illetve ezek mindennapi menedzselése is hatékonnyá válhat. A VMware-képzések iránti növekvő igényt az is jelzi, hogy meredeken növekszik a különböző vizsgákra jelentkezők száma.
A tanfolyamok a SZÁMALK oktatótermeiben zajlanak, azonban maguk az informatikai eszközök a VMware központjában találhatók, ezeket a hallgatók távoli hozzáféréssel érhetik el. Nyár közepétől már élő szerver- és storage eszközpark támogatja majd a VMware oktatást a SZÁMALK-nál, a hallgatók így még inkább "testközelből" szerezhetnek ismereteket egy virtualizált környezet telepítéséről, konfigurálásáról és üzemeltetéséről.