A VIA bejelentette autós PC-platformját
A VIA elkészült IVP-7500 alaplapjával, mely a gyártó autókba szánt PC-sorozatának első tagja. A ventilátorok nélkül üzemelő alaplap a középkonzolok DIN-szabványú beépítőhelyeibe szerelhető.
A VIA az IVP-7500 speciális alaplapjára 1 gigahertzes, passzív bordával is hűthető EDEN processzort épít, mely 1 gigabájtnyi memóriával gazdálkodhat. Az alaplap és az azt komplett géppé tevő egyéb alkatrészek a műszerfalba építhetők, pontosabban a hétköznapi esetekben rádióknak helyet biztosító DIN-foglalatokba. Az VIA az új rendszert zene- és filmlejátszásra, GPS-helyzetmeghatározásra, valamint videokamerák működtetésének összehangolására tartja alkalmasnak, de helytállhat rendszámtábla azonosítóként és gépjárműflotta menedzselése során is.
A 114x185,5 milliméteres alaplap 1,8 hüvelykes merevlemezekhez kapcsolódhat, összeköthető LCD-panelekkel (TTL), de ezen kívül rendelkezik VGA-, illetve TV-kimenettel is. A rendszerhez kamerák (például parkolósegéd-alkalmazás kiegészítőiként) szabványos mini-USB-portokon keresztül kapcsolhatók. Természetesen a hangkimenetek, illetve a mikrofonbemenet sem hiányzik a lapra forrasztott csatlakozók közül. A bővíthetőséget egy SD/SDHC-kártyahely teremti meg, így például a navigációs szoftver is dolgozhat a legfrissebb térképekből.
Kapcsolatot Bluetooth 2.0 rádió segítségével, vagy infraporton keresztül is teremthetünk, a vezetékes kiegészítők használhatják a két USB-kaput, az alaplap ezekkel is rendelkezik. Az autós rendszer a gyári rádió helyére ül, ezért kihagyhatatlan belőle az FM-vevő is. A gyártó sorozatérett példányokkal még nem rendelkezik, bár működőképes próbaváltozatokkal már igen, ám ez még nem elegendő ahhoz, hogy dátumokat és árakat is ismertessen a bejelentés során.