Nem lesz negyedik mobilszolgáltató Magyarországon
Igaznak bizonyult a Népszabadság által megszellőztetett információ, a Nemzeti Hírközlési Hatóság megszüntette a negyedik mobilszolgáltató piacra lépését lehetővé tevő pályázatot. A hatóság érvelése szerint az elmúlt hónapokban úgy megváltozott a gazdasági környezet, hogy az októberben leadott pályázatok a jelen körülmények között nem értékelhetők reálisan.
A pályázat meghirdetésével az NHH szándéka az volt, hogy olyan új, negyedik szolgáltató léphessen a magyar mobilpiacra, amely tovább élénkíti a versenyt, hozzájárul az árak csökkenéséhez és új szolgáltatások megjelenéséhez. Az új szolgáltató szinte elhanyagolható 100 millió forint egyszeri befizetése mellett jelenhetett volna meg a piacon, az állam pedig a szolgáltatás későbbi sikeréből, az árbevétel arányában részesedett volna. Valamennyi pályázó folyamatosan emelkedő piaci részesedést és növekedő árbevételt vetített előre üzleti tervében és így versenyélénkítést és jelentős állami bevételt ígért, de az NHH szerint az akkori vállalások a jelenlegi környezetben már nem tekinthetők megalapozottnak.
Márton György, az NHH szóvivője a HWSW-nek elmondta, a pályázati kiírás az állam és a szolgáltató közös kockázatvállalására épült, de az NHH úgy látta, a megváltozott gazdasági körülmények mellett az állam túl nagy kockázatot vállalt volna azzal, ha az új szolgáltató nem tudja teljesíteni tervét, megbukik és és összedönti a piacot.Hoppon maradtak |
Négy cég, a Digi Kft., a DreamCom Távközlési Kft., az Invitel Távközlési Zrt. és a Mobinet Távközlési Projekt Kft. pályázott. A formai megfelelőség ellenőrzése után az NHH valamennyi pályázót nyilvántartásba vette. |
Az NHH megítélése szerint a frekvencia jelenlegi odaítélése túlzottan kockázatos lett volna és a pályázatokban szereplő szolgáltatásportfóliók ismeretében nem biztosította volna a hatékony sávfelhasználást -- áll a szervezet által kiadott közleményben. A hatóság megítélése szerint a sávszélesség-igényes vezeték nélküli alkalmazások elterjedése a rendelkezésre álló frekvenciakészletet fel fogja értékelni és a nemzeti vagyonnak ez az eleme a közeljövőben várhatóan a mainál is többet fog érni, és jobban szolgálhatja a fogyasztói érdekeket.
Az NHH a pályázat kiírásakor úgy döntött, sikertelenség esetén két évig nem írja ki újra a pályázatot, tehát 2011-ig továbbra is a T-Mobile, Pannon és Vodafone szolgáltatáskínálatából választhatnak a hazai mobilosok. A piacnyitás elodázása azonban a status quo bebetonozódásához vezet, és később egy új szolgáltató még rosszabb esélyekkel indulhat az előfizetők kegyeiért, főleg, hogy a jelenlegi gazdasági körülmények a piac koncentrációja felé hatnak, tehát az erősek még erősebben jöhetnek ki a recesszióból.
Márton György elmondta még, idén várható az Európai Unió részéről a 900 MHz-es frekvencia \"felszabadításáról\" szóló állásfoglalás, amely lehetővé teszi majd vezeték nélküli szélessávú szolgáltatások beindítását ez. Ez olyan változást hozhat a mobilpiacra, amelynek fényében a negyedik szolgáltató megjelenését lehetővé tevő tendert akár egészen más feltételek szerint is kiírhatják majd. A negyedik mobilszolgáltató piacra lépését lehetővé tevő pályázattal egy időben meghirdetett másik hat frekvenciacsomagra beérkezett ajánlatok elbírálása még folyamatban van.