Bemutatkozott a Polaroid instant kamerájának digitális utódja
Amint arról a HWSW is beszámolt, a Polaroid 2008-ban befejezte a világszerte nagy sikert aratott instant fényképezőgépéhez való film árusítását. Sebaj, a CES alkalmával már kézbe vehetők voltak a digitális nyomtatótechnológiával működő utódmodellek.
A 2009-es CES alkalmával mutatta be a Polaroid PoGo fényképezőgépét, melyről előzetesen már beszámoltunk híreink között. A PoGo a kompakt kategóriában indul, különlegessége hogy azonnal, külön nyomtató használata nélkül készíti el a fotókat. Beépített nyomtatója a Zink technológiáját alkalmazza, a különleges festékkristályokat tartalmazó papír pontonkénti melegítésével alakítja ki a képet.
Feltámadt tehát a sikeres analóg instant kamera, a CES-ről érkező beszámolók fényében digitális változata egyes tekintetben jobb, más oldalról szinte ugyanazt nyújtja. Előhívás és nyomtatóhoz való csatlakoztatás nélkül megkapjuk a képet, szinte azonnal, vagyis körülbelül egy perc alatt -- az analóg instant kamerával is ennyi időt vett igénybe, míg előtűnt a fotó. A PoGo-val több példányban is kinyomtathatjuk ugyanazt a képet, és az LCD kijelzőnek illetve a gép memóriájának köszönhetően a régebben készült felvételeket is papírra küldhetjük. A papír ára (5 dollár egy 10 lapos, 13 dollár egy harminc darabos csomag) harmadannyi mint az elődmodellé.
Nem minden téren történt azonban igazi előrelépés. A kinyomtatott fotók minősége gyengébb, mint amit különálló printerekkel elérhetnénk, egy kissé kékes árnyalatban kapjuk vissza a felvételt. Maga az öt megapixeles kamera egy abszolút minimumot biztosító, egyszerű modell, melyből nem csak a zoom, de még az automatikus fókusz is hiányzik, egy mechanikus kapcsolóval választhatunk a végtelen és a makro állás között. Képminősége a beszámolók szerint több mint elég a beépített nyomtató felbontásához és 2x3 hüvelykes papírméretéhez viszonyítva, de ha a képeket másutt is felhasználnánk, akkor bizony elkelne jobb is.
Kezdetben biztos sok bosszúság forrása lesz, hogy a szenzor arányai mások mint a papíré, így a kép alját és tetejét figyelmeztetés nélkül elhagyja a nyomtató. Mivel az "előhívás" melegítéssel dolgozik, csupán 20 fotó elkészítéséig bírja az akkumulátor. Minden tekintetben első generációs modell a Polaroid PoGo, melyet valószínűleg jobbak követnek hamarosan. 200 dolláros árával addig is hangulatos parti-fotóeszköz lehet.