Távolmaradna az Apple a Macworld Expótól
Egy korszak érhet véget januárban az Apple és a Macintoshra, valamint a kapcsolódó termékekre, szolgáltatásokra fókuszáló, San Francisco-i Macworld Expo történetében: a cupertinói székhelyű gyártó tegnap bejelentette, hogy a január elején kezdődő kiállítás az utolsó, amin részt vesz. A gyártó ezután más, hatékonyabb csatornákon próbál eljutni ügyfeleihez, rajongóihoz. Az Apple korábban több jelentős termékét is ezen a kiállításon mutatta be először, így például idén januárban a Macworld Expón rántották le a leplet a szupervékony MacBook Air noteszgépről, a tavalyi rendezvény sztárja pedig az első iPhone volt.
Az Apple az utóbbi években fokozatosan visszaszorította jelenlétét a nagy tengerentúli és más, nemzetközi kiállításokon: a cég nem képviselteti magát a Las Vegas-i NAB Show-n, a New York-i és tokiói Macworld Expón és a párizsi Apple Expón. A vállalat közleménye szerint a döntés oka elsősorban az, hogy a hasonló szakkiállítások révén egyre kevesebb emberhez jutnak el az Apple termékei, a Mac-eket, az iPhone-okat és iPodokat a saját üzleteken és a cég weboldalán keresztül hatékonyabban tudják prezentálni.
A gyártó ráadásul a megszokottól eltérő koreográfiával vesz részt az utolsó Macworld Expóján: a kiállítás nyitóelőadásait eddig rendre Steve Jobs, a vállalat emblematikus első embere tartotta, ezúttal azonban Phil Schillernek, az Apple marketing vezérigazgató-helyettesének jut ez a feladat. A döntést nem indokolták az Apple-nél, ami újabb löketet adhat az évekkel ezelőtt rákkal kezelt Jobs egészségi állapotának romlásával foglalkozó pletykák terjedésének.
Egyelőre úgy tűnik, hogy az Apple távolmaradása ellenére 2010-ben is megrendezik az egyik legnagyobb mac-es szakmai rendezvényként ismert San Francisco-i Macworld Expót, nem túl biztató előjel viszont, hogy a kiállítás keleti-parti változata iránt az Apple távolmaradása után annyira megcsappant az érdeklődés, hogy a szervezők végül kénytelenek voltak lefújni az eseményt. A San Francisco-i kiállítás helyzetét tovább nehezíti, hogy az Apple mellett egy másik jelentős világcég, az Adobe Systems is bejelentette, hogy nem vesz részt a kiállításon.
A gyártó bejelentésével nagyjából egy időben befutott az amerikai PC-piacot szondázó NPD Group novemberi jelentése, melyből kiderült, hogy a cég forgalma minimális mértékben (egy százalékkal) visszaesett az egy évvel ezelőttihez képest, ez ugyanakkor nagyjából egybecseng a korábbi, az ünnepi szezont is tartalmazó időszak eredményeivel kapcsolatos igen óvatos előrejelzéseivel.