Minden akadály elhárult egy Microsoft-Yahoo! megállapodás elől
[Associated Press/HWSW] Elhárult a Yahoo! felvásárlásának egyik akadálya, melyet a vállalat vezetősége szándékosan a Microsoft elrettentésére tervezett. Egy részvényesi kereset hatására a Yahoo! úgy döntött, módosítja a végkielégítésekkel kapcsolatos csomagját, sőt az érvényét veszti abban az esetben, ha a Microsoft megvásárolná a dotkom cég keresőmotorját.
A Microsoft kéretlen felvásárlási ajánlatára reagálva a Yahoo! egy olyan végkielégítési csomagot tervezett, mely bőkezű készpénzes és részvényjuttatásokban részesített volna gyakorlatilag minden alkalmazottat, akit kirúgnak, megpróbálják a fizetését csökkenteni, vagy beleegyezése nélkül áthelyeznek más területekre. A Yahoo! saját becslése szerint, melyre a pereskedés során lefoglalt egyik dokumentumból derült fény, a méregpirulaként szolgáló konstrukció akár 2,1 milliárd dollárral is megnövelte volna a Microsoft számára az akvizíció költségét.
A részvényesi kereset hatására, mely éppen ezt a rosszhiszeműséget próbálta volna jogilag is bizonyítani, a Yahoo! visszakozott. A felvásárlás esetén életbe lépő végkielégítési feltételeket szigorították, és azok már nem kettő, hanem mindössze a tranzakciót követően egy éven át érvényesek. A legfontosabb azonban, hogy amennyiben a Microsoft megvenné a Yahoo! keresési üzletágát, úgy ezek a speciális végkielégítési lehetőségek nem élnek, sőt, speciális esetben akár teljesen megszüntetheti a csomagot a vezetőség -- világos üzenet Redmond felé.
Steve Ballmer Microsoft-vezér többször hangot adott annak, hogy többé már nem érdekli cégét a Yahoo! teljes bekebelezése, ugyanakkor jelezte tárgyalnának egy esetleges ügylet a Yahoo! keresőüzletével kapcsolatban. A pénzük után futó, frusztrált Yahoo!-részvényesek folyamatosan nyomás alatt tartják a menedzsmentet, hogy próbálja újra tárgyalóasztalhoz ültetni a nem is olyan rég még ellenségesen elüldözött Microsoftot. A cég kapitalizációja jelenleg mintegy 26 milliárd dollárral alacsonyabb a Microsoft eredeti ajánlatánál.
Az időzítés most ráadásul valóban ideálisnak tűnik egy sikeres megállapodáshoz, a Yahoo! papírjai ugyanis ötéves mélypont közelében mozognak, a korábbi megegyezést ellehetetlenítő Jerry Yang, társalapító és elnök-vezérigazgató pedig lemondásra kényszerült. A cég egyik befektetője szerint a Yahoo!-nak 15 milliárd dollárért kellene a Microsoftnak értékesítenie a keresőüzletágat -- mindeközben folyamatosan növekszik a Google dominanciája. A brit Times értesülései szerint a Microsoft-Yahoo! tárgyalások már javában folynak, és az ár elérheti a 20 milliárd dollárt is.