:

Szerző: Bodnár Ádám

2008. december 9. 10:00

Végre megjelent és letölthető a MySQL 5.1

A Sun Microsystems végre bejelentette a MySQL 5.1 adatbázis általános elérhetőségét, mely a legalaposabban kitesztelt az eddigiek közt. A szoftver előzetes változatban már régóta hozzáférhető volt, azonban a végleges verziót a lehető legtüzetesebb vizsgálatnak akarta alávetni a Sun a kiadás előtt, hogy elkerüljék az olyan kínos hibákat, amelyek a MySQL 5.0 megjelenését beárnyékolták. A vállalat most úgy határozott, a MySQL 5.1 megérett az éles bevetésre.

[HWSW] A Sun Microsystems végre bejelentette a MySQL 5.1 adatbázis általános elérhetőségét, mely a legalaposabban kitesztelt az eddigiek közt. A szoftver előzetes változatban már régóta hozzáférhető volt, azonban a végleges verziót a lehető legtüzetesebb vizsgálatnak akarta alávetni a Sun a kiadás előtt, hogy elkerüljék az olyan kínos hibákat, amelyek a MySQL 5.0 megjelenését beárnyékolták. A vállalat most úgy határozott, a MySQL 5.1 megérett az éles bevetésre.

Alapos tesztelés után

A MySQL 5.1 érkezésével számos nagyvállalati funkció kerül be az adatbázis-kezelőbe, amelyeknek leginkább a tesztelése emészt fel sok időt. Az új kiadás nem kevesebb mint hét kiadásra jelölt változatot élt meg, és nagyjából ezer hibát javítottak benne, árulta el Zack Urlocker, fejlesztésekért felelős igazgató egy konferencián, melyet a cég Menlo Park-i központjában tartott a Sun. A MySQL 5.1 Enterprise Server tesztelése mintegy másfél éven keresztül folyt éles környezetben, mire megérte a GA, azaz a végső General Availability kiadást, és jelenleg már több mint 200 ügyfél használja termelésben.

A szoftver már támogatja a táblák és indexek particionálását, amivel felgyorsulhat a lekérések teljesítése, ugyanis csak a releváns adatpartíciókat kell az adatbáziskezelőnek "átnéznie", nem az egész táblát vagy indexet. Átlagosan 10-15 százalékos a várható teljesítménynövekedés, állította Urlocker. Emellett a particionálás egyszerűsít egyes üzemeltetési és tárolási funkciókat is -- állítja a Sun.

Az oszlopalapú és hibrid replikáció bevezetése révén javult a MySQL biztonsága, robusztussága. Az oszlopalapú replikáció két szerver között közvetlenül replikálja az adatok változásait (nem az SQL utasításokat), a hibrid replikáció pedig az adott SQL művelettől függően parancsalapú vagy oszlopalapú replikációt használ a legnagyobb biztonság érdekében. A Sun által kiemelt újdonságok közé tartozik még, hogy a MySQL 5.1 lehetővé teszi az adminisztrátorok számára, hogy előre beállított időpontban futtassanak SQL-alapú feladatokat az adatbázis-szerveren. "Csak azt sajnálom, hogy 6.0-nak kellett volna hívnunk" -- mondta Urlocker.

A MySQL Enterprise előfizetői számára emellett elérhetővé vált a MySQL Query Analyzer, amely segítségével monitorozhatók is finomhangolhatók a lekérdezések, ezáltal összességében növelhető az adatbázis teljesítménye és rendelkezésre állása. Ez a termék egy 30 napos próbaváltozat keretében is hozzáférhető azok számára, akik nem rendelkeznek MySQL Enterprise előfizetéssel.

Három változat, sok platform

A népszerű nyílt forrású adatbázis 5.1-es verzióját máris negyedmilliószor töltötték le, ami a Sun szerint egyértelműen bizonyítja, hogy nagy az érdeklődés. A MySQL 5.1 számos platformon elérhető, beleértve a Windowst, Solarist, Red Hat és SUSE Linuxot és más disztribúciókat, Mac OS X-et, FreeBSD-t, HP-UX, IBM AIX, illetve IBM i5/OS (korábban OS/400) operációs rendszereket.

A szoftver három változatban hozzáférhető. a MySQL Community Server ingyenes, teljesen nyílt forrású és GPL licenc alatt használható. A MySQL Enterprise előfizetés részeként elérhető Enterprise változat a vállalati felhasználókat célozza, 24 órás terméktámogatás, negyedévente kiadott javítócsomagok és hot fixek járnak hozzá. A harmadik verzió a MySQL Embedded Server, amely kereskedelmi licenc alatt kerül forgalomba és lehetővé teszi a felhasználók számára hogy a GPL megkötései nélkül építsék be az adatbázist saját alkalmazásaikba.

Egyre népszerűbbek a nyílt forrású adatbázisok

A Gartner november végén kiadott jelentése szerint egyre nő a nyílt forrású adatbázisok népszerűsége éles környezetben is, és a termékekből származó bevételek is gyorsan emelkednek. 2006 és 2007 között a relációs adatbázisok piaca 13 százalékkal növekedett, a nyílt forrású termékek ezzel szemben 40 százaléknál is magasabb bővülést értek el. Az elkövetkező öt év során megmarad az évi átlagos 40 százalékos bővülés, ezzel a nyílt forrású adatbázisoké 2013-ra 1 milliárd dolláros piaccá válik.

Marten Mickos, a MySQL korábbi elnök-vezérigazgatója, a Sun adatbázis-üzletágának vezetője szerint a MySQL 5.1 nagy teljesítménye, alacsony költsége, skálázhatósága és szolgáltatási miatt jó választás nagyvállalatok és webes cégek számára, kiváltképp a jelenlegi gazdasági körülmények között. A Gartnernél úgy látják, egyre csökken a nyílt forrású adatbázisok használatával járó kockázat, miközben az előnyök szaporodnak -- megfelelően kompetens üzemeltetői háttérrel ma már üzleti kritikus környezetben is bevethetők.

a címlapról