Romló kilátások az Asusteknél, de a cég így is növekedésre számít
[DigiTimes/HWSW] A kedvezőtlen gazdasági körülményekből adódó keresletcsökkenés hatása az Asustek Computert is eléri -- a cég iparági források szerint nem tud annyi notebookot eladni idén, amennyivel eredetileg számolt. A vállalat komponensüzletága sem teljesít olyan jól mint tavaly, ahogy egyre kevesebben vásárolnak maguknak asztali PC-ket, illetve a hobbi gépépítők tábora is apad. Cserébe a noteszgépek forgalma évről évre nő, ebben a szegmensben az Asustek piaci részesedése több országban és régióban figyelemreméltó módon nőtt.
Egyedül a netbookok értékesítésével lehet elégedett a kategóriát az Eee PC-vel tavaly megteremtő Asustek, hiszen a vállalatnál minden jel szerint sikerül végrehajtani az idei esztendőre kitűzött értékesítési tervet: a megjelenése óta több modellfrissítésen is átesett, több új konfigurációval is bővült gépcsalád tagjaiból idén várhatóan összesen ötmillió fogy. Az Asustek lényegében a netbookok sikerének köszönheti, hogy a globális notebookpiacon a harmadik negyedévre beérte a Lenovót, ezzel átvette az ötödik helyet a ranglétrán, miközben Európában több országban is dobogós piaci pozíciót ért el. A vállalatnak minden esélye megvan rá, hogy volumen alapján a magyar noteszgéppiac második legnagyobb szereplőjévé váljék.
A gazdasági recesszió azonban belső körökből származó információk szerint érezhetően rányomja a bélyegét a hagyományos noteszgépek értékesítési eredményeire, így a 2008-ra tervezett hatmilliós szállítási darabszámot várhatóan nem sikerül majd elérni, a cég idén ennél valamivel kevesebb; 5,6-5,7 millió noteszgépet szállít a világpiacra. A forgalomcsökkenés szinte teljes egészében a gyenge utolsó negyedév vonzata: Jerry Shen, a cég első embere a harmadik negyedéves eredmények ismertetésekor még 1,9 millió notebook szállítását jósolta az utolsó negyedévre, de a tényleges volumen a legfrissebb becslések szerint legjobb esetben is 1,47 millió darab lehet.
Az Asustek komponensgyártó üzletága szintén nehéz utolsó negyedév elé néz. Az alaplapgyártó részleg idén várhatóan 22 millió PC-s alaplapot szállít, alig 3 százalékkal többet mint tavaly, miközben az év utolsó három hónapjában folyamatosan csökken a gyártási mennyiség. ASUS márkájú videokártyából idén hatmillió készül, 11 százalékkal kevesebb mint 2007-ben.
A csökkenő forgalomnak köszönhetően az Asustek árbevétele várhatóan jóval elmarad majd az korábban prognosztizált 340 milliárd tajvani dollártól (ez nagyjából 10,14 milliárd amerikai dollár). A cég bevétele 2008-ban jó esetben 270 milliárd tajvani dollár (kb. 8,06 milliárd amerikai dollár) lesz -- ez azonban várhatóan még így is 15-20 százalékkal felülmúlja a tavalyi eredményt.