Felvirágozhat a használt PC-k piaca
Az informatika terjedéséve párhuzamosan felvirágozhat a használt PC-k piaca, amelyeken gyakran ugyanakkora haszon érhető el mint az új gépek értékesítésével -- derül ki a Gartner által készített tanulmányból.
Egy vállalat vagy szervezet által "levetett" számítógépek eladásával növelhető a megtérülés és nem ritka ma már, hogy a használt gépeken ugyanakkora vagy még nagyobb haszon érhető el mint az új PC-k értékesítésével -- egy három éves konfiguráció esetén ez 10 és 50 dollár, azaz 2-10 ezer forint között mozoghat. Leginkább a "flották" keresettek a piacon, vagyis azok a számítógépek, amelyeket korábban nagyvállalatok vagy nagy kormányzati szervek használtak. "A használt PC-k piaca nagy lehetőségeket tartogat az erre szakosodott közvetítőknek, viszonteladóknak és gyártóknak, bár egy nagyon széttöredezett és erősen kompetitív piacról van szó" -- mondta Meike Eserich, a Gartner elemzője.
Az elemzőcég szerint a használt PC-k piacát a szoftverkalózkodás hajtja elsősorban: a szoftver nélkül értékesített gépek jóval olcsóbbak a gyárból előre telepített operációs rendszerrel és más programokkal együtt kikerülő gépeknél. A nagy gyártóktól származó konfigurációk különösen keresettnek számítanak, mivel ezeken sokszor még rajta van az operációs rendszer eredetiségét igazoló matrica, ezért egy felületes ellenőrzésen könnyen átcsúsznak (ha a szoftver szerepel a számlán és a matrica is megvan, akkor jogtisztának tekinthető).
A Windows Vista megjelenése is látható lökést adott a használt PC-k forgalmának, az új operációs rendszer érkezésekor a megnövekedett hardverigény miatt sokan lecserélték régebbi számítógépüket, amik használtan keresik új gazdájukat. A gazdasági körülmények kedvezőtlenné válása is a használt PC-k malmára hajthatja a vizet, a nagyszabású gépcserék elodázása miatt ugyanis csökkenhet a kínálat a másodkézből származó gépek piacán, miközben a kereslet nő, elsősorban természetesen az olyan fejlődő piacokon mint India és Kína.
Nehezíti ugyanakkor a gazdára találásukat az új gépek folyamatosan csökkenő ára mellett a noteszgépek térnyerése -- sok vásárló még akkor is notebookot vásárol, ha egyáltalán nem akarja hordozni a gépet. Az olcsó netbookok megjelenése is fenyegeti a másodkézből származó konfigurációk eladását, a Gartner szerint biztos sokan döntenek majd úgy, hogy egy hasznát, de jó állapotú és nagy teljesítményű desktop PC helyett inkább egy vadonatúj netbookot vesznek, de a többség várhatóan kitart a "second hand" mellett.