Magabiztosan várja 2009-et az informatikai és távközlési szolgáltatásokra koncentráló Getronics
A távközlési cégek növekedését a jövőben egyre inkább informatikai szolgáltatások fogják biztosítani -- hangzott el a Getronics mai sajtótájékoztatóján. Az elsősorban üzemeltetési szolgáltatásokra szakosodott holland céget tavaly ősszel ennek szellemében vásárolta fel a szintén holland KPN, a Benelux-államok legnagyobb távközlési cége.
Az akvizíció óta eltelt egy év alatt kikristályosodott, hogy a Getronics a felvásárlás után ugyanazt az utat folytatja, amelyen már korábban is járt, vagyis nagyvállalatok számára nyújt majd informatikai és kommunikációs szolgálatásokat. Rátkai Péter, a Getronics Magyarország Kft. ügyvezetője szerint az informatika és a távközlés konvergenciája egyre erőteljesebben megjelenik a szolgáltatásokban is, ahogy a két terület egyre inkább közelít egymáshoz. Mivel hazánkban a KPN nincs jelen, a cég partnere a konvergens szolgáltatások esetén a Magyar Telekom.
Rátkai Péter |
A pénzügyi válság szinte kapóra jön a Getronicsnak: a cég olyan szolgáltatásokat nyújt, amelyekkel az ügyfelek csökkenthetik a költségeket. Az ügyvezető szerint előnyt jelent a versenyben számukra a KPN pénzügyi háttere, ugyanis a megrendelők a stabil pozícióval és bizonyított kompetenciával rendelkező szolgáltatókat keresik. A Getronics forgalmának több mint felét hosszútávú szerződések biztosítják, ezért a cég magabiztosan várja a 2009-es évet -- a cél a szolgáltatásokból származó bevétel 10 százalékos növekedése.
A Getronics hazai megrendelői a nagyvállalatok köréből kerülnek ki, a legtöbben az ipari szektort képviselik (pl. Audi, MOL, Shell, Hídépítő, GlaxoSmithKline), de a pénzügyi (pl. CIB, Citibank, OTP, Unicredit) és a távközlési piac szereplői (Magyar Telekom, British Telecom) és számos kormányzati intézmény is a cég ügyfele. A Getronics segítségével történik többek között az autópályamatricák ellenőrzése, vagy éppen a házasságkötések regisztrálása az anyakönyvi hivatalokban.