:

Szerző: Bodnár Ádám

2008. november 18. 09:40

Távozik a Yahoo! éléről Jerry Yang

[Wall Street Journal/HWSW] Távozik a Yahoo! éléről Jerry Yang elnök-vezérigazgató. A tajvani származású cégalapító az utódának megtalálásáig irányítja még a céget, ezt követően pedig az igazgatótanács tagjaként vesz részt a vezetésben. Bennfenntesek szerint Yang lemondása már hetek óta beszédtéma volt a Yahoo! felsővezetésében. Lehetséges utódai között emlegetik Susan Deckert, a cég pénzügyi vezérigazgatóját is.

[Wall Street Journal/HWSW] Távozik a Yahoo! éléről Jerry Yang elnök-vezérigazgató. A tajvani származású cégalapító az utódának megtalálásáig irányítja még a céget, ezt követően pedig az igazgatótanács tagjaként vesz részt a vezetésben. Bennfenntesek szerint Yang lemondása már hetek óta beszédtéma volt a Yahoo! felsővezetésében. Lehetséges utódai között emlegetik Susan Deckert, a cég pénzügyi vezérigazgatóját is.

Yanget azóta élesen támadták, amióta elutasította a Microsoft közel 45 milliárd dolláros felvásárlási ajánlatát. Amint arról lapunk is beszámolt, redmondiak részvényenként 33 dollárt kínáltak a Yahoo!-ért, Yang azonban 37 dollár alá nem volt hajlandó menni. Iparági szakértők és bennfentesek szerint irreálisan magas árat szabott meg, hogy elijessze a Microsoftot. A redmondiak elálltak az ügylettől, a részvényesek legnagyobb bánatára, a Yahoo! papírjai ugyanis a Microsoft ajánlatának bejelentésekor 19 dollárt értek.

Yang gondolkodását jól ismerők úgy vélik, az akvizíciós tárgyalások eleve kudarcra voltak ítélve, mivel a Yahoo! vezetősége, különösen Jerry Yang szívből gyűlöli a Microsoftot. A New York Times egy magát megnevezni nem kívánó informátora azt állította, Microsoft is azért hátrált ki az akvizíció mögül, mert úgy látták, a Yang által irányított menedzsement egyáltalán nem kívánja eladni a céget, inkább porig rombolnák az egészet, semmint Redmond kezére jusson.

A Yahoo! részvényesei élesen kritizálták Jerry Yanget, jogosan érezték úgy, hogy a cégvezető megrövidítette őket. Az egyik legnagyobb befektető, az üzleti világban jól csengő nevű Carl Icahn a részvényesek közgyűlésén hatalomátvételre készült: azt tervezte, hogy leváltatja az igazgatótanácsot és olyan vezetőket neveztet ki, akik eladnák a céget a Microsoftnak. Icahn azonban végül tizenegyből három tanácsi székért cserébe lemondott hadjáratáról, így augusztus elején a részvényesek továbbra is bizalmat szavaztak Yangnek.

A túlélésre játszanak
A Yahoo! legutóbbi negyedévében az árbevétel stagnált a dollár gyengesége és a dinamikus piaci növekedés ellenére is, a nyereség pedig harmadára zuhant. A cég drasztikus létszámcsökkentéssel igyekszik megfogni költségeit, ezért 1500 alkalmazottjától válik meg. Összehasonlításképp: a több mint háromszor nagyobb árbevételt realizáló Google-nél mindössze harmadával többen, 20 ezren dolgoznak, vagyis egy alkalmazottjára több mint 2,3-szor több árbevétel jut. A Yahoo! egyúttal racionalizálni kívánja elburjánzott beszállítói hálózatát, és készpénzt igyekszik felhalmozni felvásárlásokhoz -- pletykák szerint az AOL lehet a célpont.
A Microsoft ölelő karjaiból a Yahoo! a Google kebelére próbált menekülni, sikertelenül. A két cég között a nyáron létrejött megállapodás értelmében a Yahoo oldalain a Google által szolgáltatott hirdetések is megjelennek, amiért cserébe a Google megosztja bevételeit. A megállapodás nem exkluzív, vagyis a Yahoo! továbbra is üzemeltetette volna saját hirdetési rendszerét, de akár harmadik féllel is köthetne hasonló ügyletet. Az amerikai Igazságügyi Minisztérium többször meghosszabbította az ügylet vizsgálatát, végül november elején közölte, versenyjogi aggályok miatt nem fogja engedélyezni az együttműködést, mivel az amerikai keresőpiacon a két cég kumulált részesedése meghaladja a 80 százalékot.

Ezt hallva Jerry Yang rögvest úgy nyilatkozott, hogy újra tárgyalóasztalhoz ülne a Microsoft vezetőivel, Steve Ballmer, a redmondiak elnök-vezérigazgatója azonban egyértelműen jelezte, már nem érdekli a Yahoo! megszerzése. A Wall Street Journal által megszólaltatott szakértők ugyanakkor nem zárják ki, hogy a Microsoft egy későbbi időpontban újabb ajánlatot tegyen, esetleg csak a Yahoo! webkeresési üzletágára, azonban abban mindenki biztos, hogy ez Yang utódjának megtalálása után történhet meg.

a címlapról