Magával rántotta a Lenovót a vállalati ügyfelek szenvedése
Az elemzői elvárások töredékét hozta a Lenovo a harmadik negyedévben. A világ egyik legnagyobb PC-gyártójának profitja harmadára esett vissza, papírjai ötödével gyengültek a tőzsdei zárást követő kereskedésben. A Lenovo magyarázata alapján a vállalati felhasználók támasztotta kereslet lassulása példátlan kihívásokat jelent.
A kevés profit is elolvadt
A szeptember 30-ával zárult második pénzügyi negyedévben a kínai gyökerekkel rendelkező Lenovo 23,4 millió dollár profitot termelt ki mindössze 4,33 milliárd dollár árbevételből, 78 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban, ami mindössze 0,5 százalékos nettó eredményhányadot jelent. Az elemzői konszenzus 75-100 milliós nyereséget jelzett előre. A rossz mutatókat a vállalati kereslet megtorpanása magyarázza, közölte William Amelio, a Lenovo elnök-vezérigazgatója.
A Lenovo különösen érzékeny a nagyvállalati piac változásaira, ugyanis a Kínán kívüli piacokon az IBM PC-üzletágát vette át, mely kizárólag az üzleti felhasználókat célozta meg. Ez az örökség a mai napig jól tettenérhető a cég értékesítésének piaci képén: az egyéni felhasználók a cég PC-eladásainak nagyjából 5 százalékát adják az EMEA piacokon az IDC adatai alapján, miközben ez a legnagyobb szegmens, a számítógépek több mint 40 százalékát veszik meg otthonra. Ezzel szemben a Lenovo számítógépeinek közel kétharmadát közép- és nagyvállalatok, valamint a közszféra szívja fel.
Ez az arány Magyarországon már megváltozott, 25 százalék fölé nőtt, köszönhetően a Lenovo 3000 sorozatnak, és kevés ThinkPadet is vásároltak már egyéni fogyasztók. A cég feltett szándéka a piac alsóbb rétegeibe történő behatolás, aminek érdekében külön termékcsaládot hozott létre az egyéni felhasználóknak IdeaPad néven, valamint a ThinkPadek családot is kiterjesztette egy kifejezetten a SOHO piacra szánt SL-sorozattal, mely divatosabb stílust kölcsönöz a ThinkPad katonásan szigorú formavilágának. Globálisan a vállalat forgalmának 76 százalékát adják céges ügyfelek, az árbevétel közel felét adó Kínában ugyanis erőteljesen jelen van a fogyasztói szegmensben.
Leszegett fejjel
Amíg a cég fogyasztói termékei kinövik magukat Kínán kívül is, a Lenovo teljesítményét a vállalati és kormányzati szektor határozza meg, mely már nem voltak jó formában a harmadik negyedévben sem. "A nehéz gazdasági körülmények felerősödtek a harmadik negyedév vége felé. A céges szegmenst a szűkös IT-büdzsék szorították meg" -- kommentálta a Wall Street Journalnek az eredményeket az IDC elemzője, Doug Bell.
A Lenovo adatai alapján miközben az iskolakezdési szezon megrántotta az egyéni piacot, és a növekedés éves szinten megközelítette a 30 százalékot, addig az üzleti szféra mélyen 10 százalék alá lassult. Különösen nehéz a helyzet a tengerentúlon, ahol 4 százalékkal kevesebb gépet tudott értékesíteni a tavalyi hasonló időszakhoz képest. Szintén szenvedett a cég Ázsiában (Kínán kívül), de jól szerepelt Kínában és az EMEA szuperrégióban. A Lenovo globális PC-piaci részesedése 7,4 százalékra csökkent, a Gartner szerint 7,1 százalékra, ami a negyedik helyre volt elég. A vállalat nem tudja tartani a lépést a már a Dell megelőzésére készülő tajvani Acerrel. A Lenovo Magyarországon a hatodik helyen volt található a második negyedévben.
A vállalat árbevételének 60 százalékát adó notebookok globális szállításai 21 százalékkal növekedtek, a forgalom azonban az árprés, és az alacsonyabb árkategóriájú termékek arányának növekedése miatt mindössze 4 százalékkal emelkedett. Az asztali gépekből 3 százalékkal kevesebb fogyott. A szervezeti piacok szenvedése több negyedévig kitart az előrejelzések szerint, Amelio szerint a terv azonban egyszerű: növelni akarják a részesedésüket, miközben drasztikusan csökkentik működési költségeiket. A terjeszkedés legfőbb eszköze pedig az olcsóbb fogyasztói modellek bevezetése, köztük a netbookoké.