A pénzügyi krízisben a bátor IT-vezetőké a szerencse
A héten zajló Gartner Symposium/ITxpo 2008 fő témája természetesen a pénzügyi krízis, illetve a villámgyorsan megváltozott körülményekhez való alkalmazkodás. A neves elemző- és tanácsadócég szerint a vállalatok informatikai vezetőinek létszámstopra vagy rosszabb esetben leépítésekre és a büdzsék befagyasztására kell számítaniuk, viszont akik a kedvezőtlen körülmények között is elég bátrak hosszú távú, stratégiai döntések meghozatalához, azok előnyre tehetnek szert a versenytársakkal szemben, amire akkor is építhetnek, ha majd jobbra fordulnak a dolgok.
Egyre több feladat, egyre kevesebb ember
A floridai Orlandóban mintegy 6 ezer informatikai vezető gyűlt össze a Gartner évente tartott rendezvényén, ahol természetesen a mára globálissá vált pénzügyi, gazdasági válság túlélése volt a legfontosabb téma. Az elemzőcég szerint nem lesz olyan mértékű az IT-büdzsék csökkenése mint a dotkom-bukta idején, jövőre az informatikai kiadások 2,3 százalékkal növekedni fognak, bár ez elmarad a Gartner által korábban várt 5,8 százaléktól. Ez azonban globális adat, ami azt jelenti, a növekedés kizárólag a fejlődő országokban várható, az olyan fejlett gazdaságokban mint az Egyesült Államok vagy Nyugat-Európa, inkább csökkenésre lehet számítani.
A Gartner vezető elemzője, Peter Sondergaard szerint a krízis leginkább a létszámhiányban lesz tetten érhető a cégek informatikai részlegeinél, ami minden menedzser rémálma. Jobb esetben ez létszámstopot, rosszabb esetben pedig leépítéseket jelent majd, miközben az üzlet a megváltozott körülmények között ugyanúgy elvárja majd az informatika támogató működését, sőt, a kritikus helyzet miatt talán még "követelőzőbb" lesz mint korábban. Az eredmény: az IT-részlegeknek még több feladat jut, amelyet kevesebb emberrel kell megoldniuk. Az informatikai vezetőknek fel kell készülnie a legrosszabbra, ki kell választani a kulcsfontosságú munkatársakat, és foggal-körömmel ragaszkodni hozzájuk -- javasolja a Gartner.
A mértéktelen takarékosság kora jön
"A mértéktelen fogyasztás korának vége, a mértéktelen takarékosság kora jön" -- mondta Whit Andrews, a Gartner alelnöke. "A világ megváltozott, és az önök szerepe informatikai vezetőként szintén meg fog változni." Andrews úgy vélekedett, hogy a jövőbeli siker vagy bukás azon múlik, mit tesznek most a cégek. Friss szemmel meg kell vizsgálni minden informatikai projektet, fel kell tenni az olyan kulcskérdéseket, mint a "mire való?", "miért van rá szükség?", "hány ember kell hozzá?", és a válaszok alapján eldönteni, valóban szükségesek-e, illetve kihozhatók-e kevesebb pénzből. A projektek között szigorú preferencialistát kell létrehozni, és a legfontosabbakra koncentrálni, miközben a lehető legnagyobb tartalékot kell felhalmozni. "Semmi sem olyan erős mint a készpénz" -- mondta Andrews.
Gond van
A megváltozott körülmények a nyilvánvalóan olyan megoldások felé terelhetik a cégeket, amikkel költségeket takaríthatnak meg, egyszerűsíthetik a működést. Ezek a technológiák -- például a virtualizáció -- már eddig is jelen voltak, de a Gartner Symposium/ITxpón elhangzottak szerint épp a pénzügyi krízis lehet majd az a hajtóerő, a katalizátor, ami az eddig hezitáló cégeket rákényszeríti ezek használatára a hatékonyság növelése érdekében. Fontos szerep jut az infrastruktúra modernizálásának stratégiai szinten, beleértve például a kevéssé hasznos rendszerektől vagy alkalmazásoktól való megszabadulást. A modernizálást azért nem lehet elhanyagolni, mert akik ezt most meglépik, azok az idők jobbra fordultával már teljes erejükkel az üzletre, a bővülésre, a fejlesztésekre tudnak koncentrálni, miközben a többiek még sebeiket nyalogatják.
Innoválj!
Az informatikai részlegekkel szemben támasztott elvárások és a teljesítőképesség között olyan nagy a különbség, amekkora csak lehet. Az IT-vezetőknek minden fineszüket, ravaszságukat be kell vetniük annak érdekében, hogy zárják az ollót. "Az innováció emberi tevékenység, és nem is mindig új technológiákról szól" -- mondta Kathy Harris, a Gartner alelnöke és vezető elemzője. "Gyakran csak arról van szó, hogy megváltoztatjuk az IT-pénzek elköltésének összetételét. Ma az informatikai vezetők a tranzakciók felgyorsítására koncentrálnak, talán ideje lenne a döntési folyamatokat gyorsítani."
A gyors döntések megszületéséhez elengedhetetlen a kommunikáció felgyorsítása is, például egységesített kommunikációs megoldások (Unified Communications) bevezetésével. A Gartner szerint a közeljövőben kikerülhetetlen lesz a "web 2.0" eszközök vállalati alkalmazása is, és itt nem feltétlenül "vállalati web 2.0"-ról van szó, hanem akár a fogyasztói piacon már működő, bevált eszközök megjelenéséről a cégek mindennapjaiban. A jelszó: aki lemarad, kimarad. Azok a vállalatok, amelyek nem nyitnak a közösségi platformok felé, csak némán fognak tátogni akkor, amikor igazából hallatni kellene a hangjukat.
Minden dollárt úgy kell elkölteni, mintha az lenne az utolsó
Múlt héten az egyik legnagyobb informatikai kockázatitőke-befektető társulás, a kaliforniai Sequoia Capital vezetője, Michael Moritz beszélt a szilícium-völgybeli vállalatok elnök-vezérigazgatói előtt a pénzügyi krízis várható hatásairól. Moritz meglehetősen borús képet festett a közeljövőről, szerinte a cégeknek most a növekedés helyett a puszta túlélésre kell játszania, minden más mellékes. Azonnali intézkedéseket kell hozni, költségeket kell csökkenteni és senki nem nézhet vissza -- mondta Moritz. "Minden dollárt úgy kell elkölteni, mintha az lenne az utolsó."