A Red Hat kezébe került a KVM virtualizációs technológia
Felvásárolja a kernelszintű Linux-virtualizációt fejlesztő Qumranetet a Red Hat. Az izraeli cégért 107 millió dollárt ad a világ legnagyobb Linux-disztribútora, mely összegért a virtualizációs eszközök mellett számos fejlesztőre is szert tesz. A Red Hat célja, hogy átfogó infrastrukturális szoftvermegoldást kínáljon ügyfeleinek.
A 45 főt foglalkoztató Qumranet egy fiatal induló vállalkozás, három évvel ezelőtt alapították, és nagyjából kétévnyi fejlesztést követően léptek a világ színe elé. A desktop környezetek virtualizációját megcélzó megoldások alapját az úgynevezett kernel-alapú virtualizáció szolgáltatja, vagyis szorosan integrálódik a Linux kernelébe betölthető kernelmodulként, nem használ saját mikrokernelt hypervisorként. A hardveres virtualizációs támogatást (Intel VT vagy AMD-V) megkövetelő megoldás előnye fejlesztői szerint a minimális teljesítményveszteség és egyszerű felügyelet. A KVM, vagyis a kernel-based virtualization machine több mint egy éve képes már Vista vendégeket is fogadni.
A KVM-re alapozva a Qumranet komplett kliensvirtualizációs szoftverinfrastruktúra fejlesztésébe vágott bele. A Solid ICE segítségével a desktop környezetek egy központi szerveren futtathatók és egy SPICE (Simple Protocol for Independent Computing Environments) nevű protokoll segítségével jutnak el a felhasználókhoz, akik akár vékony kliensen is hozzáférhetnek. A megoldás előnyei számosak, kezdve a központi menedzsmenttől az alkalmazások egyszerű "közvetítésén" (provision) át egészen odáig, hogy egyszerűbb, kisebb teljesítményű, így végeredményben kevesebbet fogyasztó és olcsóbb terminálok is használhatók erős PC-k helyett.
A Solid ICE három komponensből áll, a Virtual Desktop Serverről, amely lehetővé teszi Windows XP, Windows 2000 vagy Linux virtuális desktopok futtatását egy linuxos szerveren, természetesen mindegyiket egy saját virtuális gépben. Ezeket a Virtual Desktop Controller felügyeli, amely gondoskodik az alkalmazások menedzseléséről és a kliensekkel való kapcsolattartásról, valamint lehetővé teszi akár hibatűrő fürtök építését is, így egy gép kiesése nem okozza a desktopok leállását. A harmadik komponens a már említett SPICE protokoll, amely a billentyűleütéseket és az egérmozgást közvetíti a szerver felé, a másik irányban pedig a képet és a hangot viszi a kliensre. A Qumranet szerint egy egy darab kétmagos processzorra és 16 gigabájt memóriára épülő szerveren akár 20 windowsos kliens is elfut, 3-5-ször hatékonyabb a szervervirtualizációs megoldásokkal kiszolgált kliensvirtualizációnál.
A virtualizáció következő hulláma
A Qumranet felvásárlásával a Red Hat nemcsak a klienskörnyezetek számára kínált megoldásokban alkalmazza a megszerzett kódot , hanem szervertermékeibe is beoltja a technológiát, felgyorsítva azok fejlesztéseit. A Red Hat célja egy olyan infrastruktúra kínálni, mely Windows vagy Linux klienseket és szervereket egyaránt képes virtualizált környezetben kezelni. Ahogyan a vállalat közleménye fogalmaz, a KVM-et tartják a virtualizációs technológiák következő generációjának, ennek megfelelően a Red Hat Enterprise Linux a jövőben magába integrálja majd azt. A nemrég bejelentett Embedded Hypervisor már KVM-alapokra épít.
Úgy tűnik tehát, hogy a jövőben a KVM képezi majd a Red Hat virtualizációs megoldásának alapját, a vállalat azonban továbbra is támogatja a Xent, valamint részt vesz továbbfejlesztésében, így biztosítva ügyfeleinek eddigi befektetéseik védelmét. A cég közölte, hogy legalább 2014-ig kínál támogatást a Red Hat Enterprise Linux 5 támogatásának részeként. Az Enterprise Linux 5 virtualizációs platformja továbbra is a Xen, és a KVM-re történő átállás ütemtervéről egyelőre nem született döntés. Leszögezi ugyanakkor, hogy a nyílt felügyeleti szabványoknak (Libvirt API) köszönhetően ez a lehető legkevésbé lesz észrevehető az ügyfeleknek.
A Qumranet a jövő februárral záródó pénzügyi évben még várhatóan nem generál jelentős addicionális árbevételt, az ezt követő évben azonban már akár 20 millió dollárt is remél a Red Hat. A 107 milliós akvizíciós költségen felül negyedévente 3,5-4,5 millió extra működési költséget jelent a Qumranet bekebelezése. A Red Hat az előző pénzügyi évében 523 millió dolláros árbevételből 76,67 millió profitot termelt ki, és mintegy 2200 alkalmazottal rendelkezik.