Kibővült a Dataplex, a régió legnagyobb adatközpontja
Hivatalosan is átadták a Dataplex új épületszárnyát, mely több ezer négyzetméternyi új kolokációs területtel bővítette a kapacitást. Ezzel Budapesten található Európa egyik legnagyobb adatközpontja, és a cég már újabb bővítést készít elő a folyamatosan növekvő igények kielégítésére, ezúttal azonban egy új helyszínen már.
Ünnepélyes keretek között ma adták át a Magyar Telekom tulajdonában lévő Dataplex legújabb épületét, mely 5600 négyzetméteres alapterületével tovább bővíti a kolokációs kapacitásokat. A mintegy 4,2 milliárd forintos beruházást a robusztus, évente mintegy 30 százalékos növekedés magyarázza, mondta el az eseményen Simó György, a Magyar Telekom üzletfejlesztésért felelős vezérigazgató helyettese. Hozzátette, hogy a hagyományos telekommunikációs piacok stagnálnak vagy csökkennek, így a stratégia azoknak a területeknek a feltárására épít, melyek a következő évek során erőteljes növekedést mutatnak -- a szerverkolokációs és hosting szolgáltatások piaca ilyen.
Az új szárnyat mintegy 8 hónap alatt sikerült gyakorlatilag a nulláról felépíteni és üzemkésszé tenni, közölte Szabó Gábor, a Dataplex ügyvezető igazgatója. Az új épület még nagyobb elektromos igénnyel bír, a redundanciákat is beleszámítva összesen bruttó 28 megawattnyi teljesítmény fut össze az adatközpontban. Az összesen 14400 négyzetméteres alapterületével a Dataplex bekerült Európa tíz legnagyobb adatközpontjába, Közép-Európában pedig a legnagyobbnak számít. Az új területtel is azonban immár a kapacitás 80 százalékát kötötték le hosszú távra ügyfelek, így a Dataplex további bővítést tervez, melynek egy kelet-magyarországi város ad majd helyet, árulta el Simó.
Az új szárnyban alkalmazott megoldások lényegében megegyeznek az első épületével, vagyis egy minimum N+1 redundanciával rendelkező tier 3 adatközpont besorolással bír, ötkilences rendelkezésre állással. Ez évi 5 perc 16 másodpercnyi kiesést enged meg, ezt követően súlyos pénzügyi következményei vannak a leállásnak -- óránként akár több százmillió forint. A különbség a szélesebb folyosókban és a magasabb, 86 centiméteres álpadlózatban van, amit a nagyobb elektromos kapacitás indokol. Az új épület nagyobb elektromos teljesítményt képes adott területre leszállítani, így képes kiszolgálni a rendkívül magas teljesítménysűrűségű blade installációkat is.
A működés biztosításához nemcsak a tápellátás szükséges, gondoskodni kell a megfelelő hűtésről is. A hűtési rendszer továbbra is külső légcserélős, és 10 Celsius fokos léghőmérséklet alatt a kompresszorok leállnak, és a hűtést a természet végzi el. A hűtés különösen kritikus egy zsúfolt adatközpontban, nélküle ugyanis a gépek percek alatt megfőnek, közölte Simó. Az áramkiesést a hatalmas teljesítményű szünetmentes tápok, hosszabb zavar esetén V16-os dízel generátorok hidalják át, melyek több tízezer literes gázolajtartályból dolgoznak.
Az új részbe történő beköltözésekkel a Dataplexnél lévő szerverek száma hamarosan meghaladja a 20 ezret, árulta el Alan Hawking kereskedelmi igazgató. Simó szerint a Dataplex ügyfelei többnyire a top 200 hazai vállalat köreiből kerülnek ki, melyek a kritikus feladatokat ellátó szervereket viszik oda, ugyanis hasonló biztonsági szint kiépítése nem érné meg nekik. Szabó referenciaként többek közt a Vodafone-t és a CIB és Erste Bankot is megemlített, de sok ügyfél a neve elhallgatását is megköveteli. A Dataplexben jelenleg mintegy 2000 négyzetméternyi terület áll szabadon további szerverek számára, és az ügyfelek mintegy 20 telekommunikációs szolgáltató csomagjaiból válogatnak, a Magyar Telekom jelenléte a tulajdonosi és befektetői viszonyokra korlátozódik.