Túl van a mélyponton a félvezetőipar?
Több mint negyedével csökkent az Applied Materials bevétele és 65 százalékkal zuhant a nyeresége a legutóbbi negyedévben, ahogy a félvezetőgyártáshoz használt berendezések iránti kereslet látványosan csökkent. A cég szerint a félvezetőipar elérte a mélypontot, ennél már csak jobb jöhet.
Huszonnyolc százalékkal csökkenő bevétellel zárta a július 27-én véget ért harmadik pénzügyi negyedévet az Applied Materials, amely a chipgyártáshoz szükséges berendezések legnagyobb gyártója. A vállalat 1,85 milliárd dolláros bevétel mellett 164,8 milliós profitot ért el, ami 65 százalékos visszaesést jelent. Az Applied eredményei jól tükrözik a gazdaság és a félvezetőipar állapotát. A túltermelési válsággal küzdő cégek a bizonytalan körülmények között egyre-másra halasztják el a beszerzéseiket. A vállalathoz beérkező rendelésállomány 11 százalékkal esett vissza a tavalyi harmadik negyedévhez képest.
Mike Splinter, az Applied elnök-vezérigazgatója (korábbi Intel-veterán) ugyanakkor bizakodóan nyilatkozott a napelem-üzletág teljesítményével kapcsolatban. A napelemek gyártásához használatos berendezések sokban hasonlítanak a chipgyártáshoz használtakhoz, az Applied az utóbbi időben ilyeneket is kínál. Az egész világon végigsöprő "zöldhullám" kimondottan kedvez a megújuló energiaforrásokkal foglalkozó iparágaknak, az Applied rendelésállományának már közel harmadát napelemgyártáshoz használt eszközök teszik ki. Hosszabb távon ez kiegyenlítheti a félvezetőipar volatilitásából adódó rendszeres megbicsaklásokat a cég teljesítményében.
Splinter szerint egyébként a félvezetőipar elérte a mélypontot, ahonnan az út már csak felfelé vezethet. A jelenlegi negyedévben az Applied 2-10 százalék közötti forgalomnövekedésre számít, a rendelésállomány 5-10 százalékos duzzadása mellett. Ugyanakkor -- tette hozzá Splinter -- a laposkijelzők előállításához szükséges eszközök iránt gyorsan csökkenni fog majd a kereslet. Utóbbi szegmenst a memóriapiachoz hasonló túltermelési válság és árerózió sújtja.