VMware: ingyen lesz az ESXi
A vártnál lassabban bővült a VMware bevétele a második pénzügyi negyedévében és a vállalat az év hátralevő részére is kedvezőtlen kilátásokkal szolgált -- a gazdasági körülmények miatt a vállalatok vonakodnak a nagy értékű megállapodások aláírásától. Az eredmények kapcsán rendezett elemzői telekonferencián bemutatkozott a VMware új vezetője, Paul Maritz, aki magabiztosan kijelentette, ismeri a Microsoft legyőzésének receptjét.
Amint arról a HWSW is beszámolt, a VMware élén pár hete vezetőváltás történt: Diane Greene társalapító váratlanul lemondott az elnök-vezérigazgatói pozícióról. A VMware többségi tulajdonosánál, az EMC-nél úgy látták, a cégalapító már nem alkalmas arra, hogy egy évi 2 milliárd dolláros vállalatot vezessen, ezért más pozíciót ajánlottak neki a csoporton belül, amit Greene visszautasított. Utóda Paul Maritz, aki 14 éven állt a Microsoft alkalmazásában, tehát igazán jól ismerheti a redmondi céget, amely a Hyper-V virtualizációs köztesréteg kiadásával a VMware egyik legfőbb riválisává lépett elő.
Papírvékony hypervisor |
A VMware szerint az ESXi az egyetlen olyan hypervisor a piacon, amely nem tartalmaz egy általános célú operációs rendszert, ezáltal mind a mérete, mind pedig a teljesítményigénye minimális. Mivel az ESXi-ből kihagyták a szervizkonzolt, a szoftver mindösszesen 32 megabájt méretű lett. A hypervisor távolról -- például VMware Virtual Centerrel -- természetesen továbbra is kezelhető. |
[+] Megjelent a Microsoft hypervisora
Maritz emellett igyekezett meggyőzni a befektetőket arról, hogy a Microsofttal versenyezni közel sem lehetetlen feladat. "Tudom hogy a Microsoft félelmetes ellenfél, de nem legyőzhetetlen" -- mondta a VMware új vezére. "Ha valaki előnyben van, folyamatosan invesztál és innovál, azt nagyon nehéz utolérni, még a Microsoftnak is." Maritz szerint a VMware-ben továbbra is óriási a növekedési potenciál, ahogy a világszerte üzemelő szervereknek ma még csak a töredéke virtualizált. Az ingyenes ESXi nem okoz jelentős bevételkiesést a VMware-nek, ugyanis a forgalom 99 százaléka nem a hypervisorból, hanem a felügyeleti termékekből és szolgáltatásokból származik -- érvelt Maritz.
A második negyedévben a VMware bevétele 456 millió dollár volt, ami 54 százalékos növekedést jelent 2007 azonos időszakához képest. A nettó nyereség harmadával bővült és 52 millió dollárt tett ki. A licencértékesítésből származó bevétel 39 százalékkal 284 millió dollárra emelkedett, a szolgáltatások forgalma 85 százalékkal 172 millió dollárra nőtt ugyanakkor.
A VMware részvényárfolyama mégis 14 százalékkal zuhant a tőzsdezárás utáni kereskedésben, miután a cég bejelentette, hogy éves szinten mindössze 42-45 százalékos bevételnövekedésre számít a korábban prognosztizált 50 százalék helyett. A VMware részvényei idén 55 százalékot vesztettek az értékükből, részben a kedvezőtlen gazdasági kilátásokból adódó növekedési bizonytalanság, részben pedig egy potens versenytárs, a Microsoft Hyper-V és a hozzá tartozó, virtuális környezeteket felügyelő eszközök megjelenése miatt.