Apple: a vártnál rosszabb előrejelzés megijesztette a befektetőket
Bár az Apple látványosan javította eredményeit a legutóbbi negyedévben, a cég óvatos előrejelzése csalódást okozott a befektetőknek, akik a részvényárfolyam több mint 10 százalékos csökkentésével hozták a cég tudtára, hogy többre számítottak.
A június 28-án véget ért harmadik pénzügyi negyedévben az Apple bevétele a tavalyi 5,41 milliárd dollárhoz képest 31 százalékkal 7,46 milliárd dollárra erősödött, a nettó eredmény pedig 818 millió dollárról 1,07 milliárdra, részvényenként 1,19 dollárra ugrott. A Reuters által megkérdezett elemzők 7,37 milliárd dolláros forgalom mellett 1,08 dolláros nyereséget vártak.
A cég a negyedév során 2,5 millió Macet adott el, 41 százalékkal többet mint egy éve. A PC-piac a Gartner és az IDC adatai szerint mintegy 15 százalékkal nőtt a második naptári negyedévben, vagyis az Apple piacot hódított el versenytársaitól. A Macek azonban egyelőre továbbra is csak az Egyesült Államokban kelendőek, a leszállított gépek több mint kétharmada itt talált gazdára. Ennek köszönhetően az Apple az amerikai piac harmadik legnagyobb PC-szállítójává vált. A világpiacon a cég részesedése 3,5 százalék körül volt a második naptári negyedévben.
iPodból 11 millió fogyott a harmadik pénzügyi negyedév alatt, ami 12 százalékos növekedést jelent éves szinten. iPhone-ból a negyedév során mindössze 700 ezret értékesített az Apple, mivel a vevők nagyrésze alighanem úgy döntött, megvárja a július közepén piacra érkező iPhone 3G-t. A telefon új változatából a bemutatást követő hétvégén egymillió fogyott.
A vállalat a jelenleg is tartó negyedik pénzügyi negyedévre 7,8 milliárdos bevételt és részvényenként 1 dolláros nyereséget vár, ez lényegesen alacsonyabb az elemzők 8,32 milliárdos forgalmi és részvényenként 1,24 dolláros profitvárakozásánál. Peter Oppenheimer pénzügyi vezető elmondta, a negyedév során a bruttó eredményhányad továbbbi olvadása várható az iskolaév kezdetén szokásos árengedmények és egy jövőbeli termékváltásnak köszönhetően -- utóbbiról nem árult el részleteket. Az Apple a harmadik negyedévben 34,8 százalékos bruttó eredményhányadot ért el, a negyedik negyedévre ez 31,5 százalékra csökkenhet Oppenheimer szerint.
A pénzügyi vezető szerint a következő pénzügyi évben átlagosan 30 százalék körül alakul majd az Apple bruttó profithányada. Piaci elemzők szerint ez egyet jelent: olcsóbb Apple termékek megjelenését, azonban egyelőre még nem tudni, hogy a meglevő modellek árát szállítja-e le a cég, vagy új, kimondottan kedvező árú termékekkel egészíti-e ki a kínálatát.