StorageTek: egy terabájt egy kazettán
A Sun Microsystems bemutatta a világ első szalagos egységét, amely 1 terabájt adat tárolására képes egyetlen kazettán. A StorageTek T10000B a korábbi T10000A-val írt kazettákat is képes olvasni, sőt, át tudja őket formázni 1 terabájt kapacitásúra. Az új meghajtó áráról és elérhetőségéről egyelőre nincs információ, de a Texas Advanced Computing Centerben üzemelő Sun szuperszámítógép mellett már 48 darab ilyen egység működik a bennfenntesek szerint.
A T10000B másodpercenként 120 megabájt átvitelére képes, ezt a sebességet két író-olvasó fejjel éri el, így aztán a teljesítmény a kétszeres kapacitás és fele akkora szalagsebesség ellenére sem csökkent a korábbi generációs T10000A egységhez képest. Az új meghajtó örökölte elődjének natív titkosítási funkcióját is, amelyet "wirespeed" hajt végre, vagyis a kazettákra teljesítményvesztés nélkül képes AES-256 titkosítással rögzíteni, függetlenül a mentett adatok típusától, az operációs rendszertől vagy az alkalmazástól.
A kisebb szalagsebesség miatt a magnót úgy kellett kialakítani, hogy a korábbinál még nagyobb biztonsággal mozgassa a szalagot, ennek érdekében összesen öt görgő vezeti azt. Újdonság, hogy a görgők nem a szalag felületével érintkeznek, hanem az élével, ezzel is kímélve a médiát. A Sun szerint ennek a megoldásnak köszönhetően egy kazetta akár 360-szor is garantáltan újraírható, míg például a rivális IBM TS1120 csak 300 ciklust bír, ráadásul az átviteli sebessége is lassabb.
A rivális technológiák közül az LTO-4 meghajtók 800 gigabájt natív kapacitásúak, míg az IBM TS1120 legfeljebb 700 gigabájtot képes egy nagykapacitású kazettára írni. Mindkét technológia fejlesztési tervében látszik már a következő lépés, az IBM esetében 1 terabájtos, az LTO-5 esetében pedig 1,6 terabájtos natív kapacitású kazettákkal.