Kockázati tőkebefektetőhöz csatlakozik a Sun Microsystems tudományos vezetője, John Gage
Elhagyja a Sun Microsystemst, és magántőke-cégnél folytatja pályafutását John Gage, aki legutóbb a kaliforniai szerver- és szoftvergyártó vezető kutatójaként és tudományos igazgatójaként dolgozott. A 65 éves Gage a Kleiner Perkins Caufield & Byers kockázati tőkebefektetési társuláshoz csatlakozik, ahol elsősorban zöld technológiákkal foglalkozik majd.
A Kleiner Perkins Caufield & Byers a múlt hónapban hozott létre egy 500 millió dolláros tőkealapot, amelyet környezetbarát technológiákkal foglalkozó cégek felvirágoztatására kíván fordítani. Gage elmondása szerint a Sunnál 25 éven át olyan készülékeken dolgozott, amelyek energiát használnak el, úgyhogy most itt az ideje olyan cégeknek segítenie, amelyek az energia megőrzését tűzték ki célul.
A halk szavú, szimpatikusan szerény Gage egyike a Sun alapítóinak, de itthon nem tartozik a cég legismertebb arcai közé. A közgazdász-matematikus végzettségű szakember 1982-ben a Berkeley egyetemen ismerkedett meg Bill Joy-jal, a Berkeley UNIX atyjával, amely számos modern UNIX-nak, többek között a Solarisnak és a különféle BSD-változatoknak is az alapja. Gage és Joy 1982-ben hagyták ott a Berkeleyt, hogy megalapítsák a Sun Microsystems-et.
A Kleiner Perkins Caufield & Byers és a Sun között szoros a kötődés, 1982-ben a kockázati tőkebefektetési cég segített a Sunnak megtenni az első lépéseket, és a vállalat alapítói közül Bill Joy mellett Vinod Khosla is dolgozott a Kleinernek.