:

Szerző: Bodnár Ádám

2008. május 27. 14:33

2010-ben érkezik a Windows Vistára épülő Windows 7

Legkorábban 2010 elején érkezhet piacra a Microsoft következő generációs asztali operációs rendszere, a Windows Vista utóda, amelyet egyelőre csak Windows 7 néven szoktak emlegetni -- árulta el a CNetnek adott interjújában Steven Sinofsky, aki Jim Allchin távozása óta a Windowsok fejlesztését irányítja.

[HWSW] Legkorábban 2010 elején érkezhet piacra a Microsoft következő generációs asztali operációs rendszere, a Windows Vista utóda, amelyet egyelőre csak Windows 7 néven szoktak emlegetni -- árulta el a CNetnek adott interjújában Steven Sinofsky, aki Jim Allchin távozása óta a Windowsok fejlesztését irányítja.

A Microsoft eddig csak igen kevés részletet árult el a következő nagy dobásról, Sinofsky szerint ennek oka, hogy nem szeretnének idejekorán olyan információkat nyilvánosságra hozni, amelyek később módosulhatnak. A Windows Vista kapcsán ezzel kapcsolatban sokat tanulhatott a cég, ugyanis a fejlesztés során bejelentettek olyan újdonságokat, amelyek végül nem kerültek be az operációs rendszerbe, és ezzel a vállalat erőteljesen rombolta a saját megítélést a vevők, felhasználók körében. Sinofsky a CNetnek elmondta, akkor akarnak majd előállni az újdonságok listájával, ha azokat működés közben is be tudják mutatni, és a vásárlók meggyőződhetnek arról, hogy számukra valóban fontos fejlesztésekkel gazdagodott a termék.

Az interjúban Sinofsky beismerte, a Windows Vista a Windows XP-hez képest radikális átalakuláson esett át, és némely területen a Microsoft nem végzett olyan jó munkát, mint szeretett volna. Ennek egyik példája a grafikus driverek esete, amelyek a Vistában kikerültek kernel módból annak érdekében, hogy a rendszer még robosztusabb, megbízhatóbb legyen. Azonban a kezdeti időben a rosszul megírt driverek rengeteg problémát okoztak. A Windows-vezér szerint azonban a Microsoft tanult az esetből.

Steven Sinofksy
Steven Sinofsky
Ami a Windows 7-et illeti, Sinofsky ígérete szerint a drivermodell marad a régiben, ami azt jelenti, hogy a Vistához elkészített meghajtók működni fognak Windows 7 alatt is. Az új operációs rendszer terjedését tehát aligha gátolja majd a meghajtóprogramok hiánya, mint ahogy azt a Vista esetében tapasztalhattunk. Sinofsky elmondta, hogy a Windows 7 a Windows Server 2008 kerneljének továbbfejlesztett változatára épül majd, vagyis a Vista egyensági leszármazottjának tekinthető. A memóriakezelés, a szálkezelés, a hálózatkezelés és a biztonsági alapfunkciók azonban nem módosulnak, így a Vistára, illetve Windows Server 2008-ra írt szoftverek változatlanul futnak majd az új Windowson. Az interjúból az is kiderült, hogy a Windows 7-ből 32 és 64 bites változat egyaránt napvilágot lát majd.

Az operációs rendszer funkcionális újdoságairól azonban továbbra sem árult el részleteket Sinofsky, csupán annyit ígért, hogy minden vásárlói szegmens számára lesznek vonzó szolgáltatások a Windows 7-ben, legyen szó otthoni felhasználókról vagy vállalatokról. "A csapat nagyon, nagyon keményen dolgozik a Windows új változatán, és el sem tudod képzelni, mennyire várjuk már hogy megmutathassuk az embereknek" -- mondta a Windows-főnök. "Tartani tudjuk a kitűzött határidőt, nagyon izgatottak vagyunk a megjelenéssel kapcsolatban, és elkötelezettek vagyunk azért, hogy amit ígérünk, azt be is tartsuk."

a címlapról