Júniustól lesz kapható a Samsung új YP-S3 zenelejátszója
A Samsung Electronics bemutatta YP-S3 MP3-lejátszóját, mely várhatóan júniustól lesz megvásárolható 2, 4 és 8 gigabájtnyi memóriával. A K3 modellt felváltó apró, elegáns multimédiás lejátszó kijelzőjén videofájlokat is megtekinthetünk.
A Samsung S3 hangzását a gyártó saját Digital Natural Sound 2.0 (DNSe) teszi változatossá különböző profilokkal, de a 12-sávos hangszínszabályzóval teljesen testre is szabhatjuk. Újdonság a Street Mode, mely zajos környezetben, az utácn, buszon, metrón segíti a hallgatót. Az 1,8 hüvelykes kijelzőn MPEG4 videoállományokat is megtekinthetünk.
Az S3 öt különböző színárnyalatban lesz elérhető, fekete, fehér, piros, zöld és kék színek közül választhatunk majd, a három képernyőkímélő is ezekhez a színekhez igazodhat. A Samsung mérnökei "fogásmintákat" vettek sok száz embertől, hogy a készülék formáját ideálissá alakítsák. A széleket lekerekítették, a hátlapot pedig különböző szögekben megdöntötték.
A beépített FM-rádióból felvételeket is rögzíthetünk a memóriába, de az extra képességek sorát bővíti majd a képnézegető, a dokumentum-olvasó és az ébresztő óra is. Az S3-ban öt különböző játék közül is választhatunk. A K3-hoz hasonlóan ehhez is készült kihangosító rendszer, melyet YA-SD210 típusszámon találhatunk majd meg az árlistákban.