Továbbra is stabil a HP teljesítménye
Közzétette második pénzügyi negyedévének eredményeit a HP. A bejelentés nem kavart nagy vihart, ugyanis az EDS felvásárlásának bejelentésekor a cég már nyilvánosságra hozta az előzetes sarokszámokat. A vállalat Mark Hurd vezetése alatt továbbra is stabil teljesítményt nyújt. Bár az amerikai eredményeken látszik a gazdasági helyzet bizonytalansága, a HP szerencséjére a forgalmának közel háromnegyede az USA-n kívülről érkezik, így a cég töretlenül nő. Minden üzleti egység látányosan javította teljesítményét és hatékonyságát is.
Az április 30-án véget ért három hónapban a HP 28,3 milliárd dolláros bevételt ért el, ami 11 százalékos növekedést jelent a megelőző év azonos időszakához képest. A nettó nyereség eközben 1,8 milliárd dollárról 2,1 milliárd dollárra emelkedett, ami 21 százalékos bővülésnek felel meg. Az Egyesült Államokból származó bevétel az árfolyamhatás kiszűrésével mindössze 2 százalékkal növekedett, de a tengerentúli eredmények ezt bőven kompenzálták. Az EMEA régióban 6 százalékkal, a Távol-Keleten 7 százalékkal nőtt a HP forgalma. Figyelemre méltó, hogy a BRIC országok (Brazília, Oroszország, India, Kína) 26 százalékos növekedést produkáltak, és mára már a HP forgalmának tizedét hozzák.
A PC-gyártó részleg éves szinten 16 százalékkal 10,1 milliárd dollárra növelte a bevételét, ahogy a leszállított termékek száma 21 százalékkal emelkedett. A noteszgépek értékesítéséből származó forgalom közel harmadával nőtt egy év alatt, miközben az asztali PC-k forgalma változatlan maradt. A vállalati gépek eladásából származó bevétel 17 százalékkal nőtt, a fogyasztói gépek 16 százalékkal több bevételt hoztak mint egy éve. A Personal Systems Group üzemi eredménye 417 millió dollárról 544 millió dollárra emelkedett.
Az egykor a HP legtöbb bevételt termelő divíziója, a nyomtatási és képalkotási részleg 6 százalékos növekedés mellett 7,6 milliárd dolláros forgalmat ért el. Az üzleti készülékek forgalma 6 százalékkal nőtt, a fogyasztói berendezéseké pedig 3 százalékkal csökkent. Az értékesítési darabszámok tekintetében az üzleti készülékek terén 9 százalékos, a fogyasztói brendezések terén 4 százalékos növekedést ért el a HP. A kellékanyagok forgalma 18 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az Imaging and Printing Group üzemi eredménye éves szinten változatlan maradt, és 1,2 milliárd dollárt tett ki.
A szerverekért és tárolókért felelős Enterprise Storage and Servers üzletág 4,8 milliárd dollárt forgalmazott a második negyedévben, ami éves szinten 4 százalékos bővülést jelent. A tárolók forgalma a csúcskategóriás XP vonal 21 százalékos, és a középkategóriás EVA család 17 százalékos növekedésének köszönhetően összességében 14 százalékkal emelkedett a megelőző év azonos időszakához képest. Az x86-os szerverek forgalma nem változott, az üzleti kritikus gépek eladásai azonban 7 százalékkal nőttek. A blade-ek forgalma 68 százalékkal ugrott meg egy év alatt. Az üzletág üzemi eredménye 452 millió dollárról 655 millióra növekedett.
A szolgáltatási üzletág bevétele 12 százalékkal 4,6 milliárd dollárra nőtt egy év alatt. A technológiai szolgáltatások 10 százalékos, az outsourcing szolgáltatások 14 százalékos, a tanácsadási szolgáltatások terén pedig 15 százalékos növekedést ért el a HP. A divízió 449 millió dollárról 509 millióra növelte üzemi eredményét. A szoftverrészleg a Business Technlogy Optimization portfolió 36 százalékos növekedésétől vezérelve 28 százalékkal bővítette bevételét, amely így 727 millió dollárt tett ki. Egy éve a szoftverrészleg üzemi eredménye 7 millió dollár volt, ami mostanra 93 millióra ugrott.
A jelenleg is tartó harmadik negyedévre 27,4 és 27,4 milliárd dollár közötti bevételt vár a HP, 76-77 centes részvényenkénti nyereség mellett. A teljes pénzügyi évben a cég forgalma 114 milliárd dollár felett lehet, szemben a korábbi 113,5-114 milliárd dolláros előrejelzéssel.