Senkinek sem kellenek a Motorola mobiljai
Összezuhant a Motorola az első negyedévben, a vállalat 40 százalékkal kevesebb mobiltelefont adott el mint egy éve. Az átszervezésekkel és elbocsátásokkal kapcsolatos egyszeri kiadások miatt a veszteség jóval nagyobb volt a vártnál, és a második negyedéves előrejelzés is kiábrándító.
A versenyképtelen termékkínálatnak köszönhetően az első negyedévben mindössze 27,4 millió mobiltelefont adott el a Motorola, ami a cég saját becslése szerint 9,5 százalékos piacrész megszerzésére volt elegendő -- ismertette Greg Brown elnök-vezérigazgató az év első három hónapjának teljesítményét. Egy éve az amerikai mobilgyártó még a piac több 17,5 százalékát tartotta kézben. A mobiltelefonokat gyártó divízió bevétele 2007 első negyedévéhez képest 39 százalékkal esett vissza, az üzemi vesztesége közel kétszeresére növekedett, és meghaladta a 418 millió dollárt.
Amint azt lapunk is megírta, a Motorola márciusban a mobiltelefonokat gyártó részleg önállósítása mellett döntött, a cég 2009-re két tőzsdei cégre válik szét. Egy elemzők és befektetők részére rendezett konferenciahíváson Greg Brown elnök-vezérigazgató azonban kevés részlettel szolgált erről, elmondása szerint a pontos lépéseket most véglegesítik. Egyelőre azt sem tudni, hogy melyik új cégnél marad majd a Motorola név, az is lehet hogy mindkettő használhatja.
[+] Önállóan folytatja a Motorola mobiltelefonos üzletága
A kábeltévés és mobilhálózati berendezéseket gyáró részleg 2 százalékkal növekedő bevétel mellett 8,4 százalékkal csökkenő eredményt ért el. A vonalkódolvasókkal és adóvevőkkel foglalkozó divízió forgalma 5,2 százalékkal nőtt, miközben a nyereség majdnem megduplázódott. A mobilgyártó részleg gyalázatosan gyenge teljesítményének köszönhetően a Motorola forgalma 21 százalékkal 7,45 milliárd dollárra olvadt, nettó vesztesége pedig 181 millió dollárról 194 millió dollárra emelkedett. Az egy részvényegységre jutó veszteség 9 cent, az egyszeri tételek nélkül 5 cent, ami megegyezik a Motorola által januárban jövendölttel.