:

Szerző: Bodnár Ádám

2008. április 10. 09:08

Megvan a Motorola igazgatótanácsának új elnöke

A Motorola a korábbi AT&T-vezért, David Dormant nevezte ki az igazgatótanácsának új elnökévé, aki május elején veszi át a cég irányítását az elnök-vezérigazgatóként már lemondott Ed Zandertől, aki a részvényesek éves közgyűlésén az igazgatótanácsi tagságától is megválik.

[HWSW] A Motorola a korábbi AT&T-vezért, David Dormant nevezte ki az igazgatótanácsának új elnökévé, aki május elején veszi át a cég irányítását az elnök-vezérigazgatóként már lemondott Ed Zandertől, aki a részvényesek éves közgyűlésén az igazgatótanácsi tagságától is megválik.

Az 54 éves Dorman 28 éve dolgozik a távközlési iparban. A vezető 1997-ben lett az AT&T elnöke, majd elnök-vezérigazgatója, az irányítása alatt teljesen átszervezték a vállalatot és önállósították az AT&T Wireless mobilszolgáltatót, az AT&T Broadband internetszolgáltatót pedig eladták a Comcastnak. Ekkor a Comcastoz távozott Michael Armstrong, az AT&T igazgatótanácsának elnöke, a helyére pedig Dormant nevezték ki. 2005-ben az SBC Communications felvásárolta az AT&T-t, ezt követően nem sokkal Dorman elhagyta a céget, és egy befektetési társaság vezetőjeként dolgozott, hogy most újra visszatérjen a távközlési iparba.

A Motorolánál Dorman első feladata a mobiltelefonos üzletág önállósodásának levezénylése lesz. Amint arról lapunk is beszámolt, a Motorola március végén jelentette be, hogy önálló vállalattá szervezi a veszteséges mobiltelefon-részlegét, miután eladni nem sikerült. A leválasztott divízió 2009 elejétől önálló tőzsdei cégként működik tovább, egyelőre azonban kevés részletet árultak el a Motorola vezetői, egyelőre azt sem tudni, milyen néven folytatja a vállalat, vagy hogy ki fogja vezetni a mobiltelefonokkal foglalkozó céget.

Ed Zander négyéves regnálása alatt a Motorola a csúcsra került, ahogy a ma már ikonikusnak számító RAZR a világ legnagyobb példányszámban értékesített mobiltelefonjává vált, azonban ezt a sikert a cég később nem tudta megismételni, az eladásai a növekedő piacon is csökkenésnek indultak. A Motorola mobilrészlege katasztrofális évet zárt tavaly, a volumen 33 százalékkal esett vissza, és 10 százalékponttal 13 százalékra olvadt a részesedése, de elemzők szerint 2008 végére ez akár 10 százalék környékére is eshet.

a címlapról