:

Szerző: Bodnár Ádám

2008. március 18. 09:13

A Novell több milliárd dollárt is legombolhat a Microsoftról

Az amerikai Legfelsőbb Bíróság elutasította a Microsoft fellebbezését a Novell által indított antitröszt-perben, ami azt jelenti, tovább folytatódhat az eljárás, amelynek a tétje több milliárd dollár is lehet.

[HWSW] Az amerikai Legfelsőbb Bíróság elutasította a Microsoft fellebbezését a Novell által indított antitröszt-perben, ami azt jelenti, tovább folytatódhat az eljárás, amelynek a tétje több milliárd dollár is lehet.

Kiszorították a Novellt?

A Novell 2004-ben perelte be a Microsoftot azt állítva, hogy a redmondiak törvénytelen eszközökkel szorították ki a WordPerfect szövegszerkesztőt és a Quattro Pro táblázatkezelőt, és megpróbálták monopolizálni az irodai szoftverek piacát. A felperes szerint a Microsoft szándékosan visszatartott információkat a Windows 95-tel kapcsolatban, amelyek hiányában a Novell nem tudott az operációs rendszerrel maradéktalanul kompatibilis programokat fejleszteni, és ezért hátrányba került. A Novell emellett azt is állítja, a Microsoft erőfölényét kihasználva megakadályozta, hogy a PC-gyártók a WordPerfectet és a Quattro Prót telepítsék új számítógépeikre.

A Novell 1994-ben vásárolta fel a WordPerfect vállalatot és ugyanebben az évben szerezte meg a Quattro Pro táblázatkezelőt a Borlandtól. A Novell állítása szerint a két termék piaci értéke ekkoriban több mint 1 milliárd dollár volt, a WordPerfect részesedése pedig 30 százalék körül állt. Két évvel később a mindössze 10 százalékos részesedéssel bíró WordPerfectet és a Quattro Prót mindössze 170 millió dollárért adták el a Corelnek, amely a mai napig a WordPerfect tulajdonosa.

Szándékosan tartottak vissza információkat?

A felperes azt állítja, birtokában van egy 1994-ben küldött e-mail, amelyben Bill Gates elrendeli bizonyos információk visszatartását a Novelltől annak érdekében, hogy a vállalat saját Office programcsomagja piaci előnybe kerüljön. Időhúzás nélkül "nem tudunk versenyezni a WordPerfect/Novell párossal" -- állítólag ez áll a levélben. A Novell emellett hivatkozik egy 1997 augusztusában írt levélre, amelyet Jeff Raikes, a Microsoft észak-amerikai részlegének akkori elnöke írt Warren Buffett milliárdosnak. Az e-mailben Raikes állítólag kifejti, hogy amennyiben a Microsoft kezében vannak az operációs rendszeren futó legfontosabb programok, ez egy újabb védelmi vonalat jelent a versenytársakkal szemben.

A Novell vádjai összességében hasonlítanak a Microsoft ellen 1998-ban indított trösztellenes perben elhangzottakra, a per gyakorlatilag annak a pernek az eredményeire épít. A Microsoft szerint a WordPerfect és a QuattroPro kapcsán indított per nem lehet trösztellenes eljárás, ugyanis a Novell akkoriban nem volt jelen az asztali operációs rendszerek piacán. A Legfelsőbb Bíróság azonban most elutasította ezt az érvet, vagyis a per tovább folytatódhat. A Novell az elszenvedett veszteség háromszorosát szeretné behajtani a Microsofton, vagyis mintegy 3 milliárd dollárra tart igényt.

A Microsoft 2004 novemberében, alig egy héttel a WordPerfect és a Quattro Pro kapcsán megindított pert megelőzően több mint félmilliárd dollárt fizetett a Novellnek a NetWare operációs rendszerrel kapcsolatos per lezárásaként. A Novell akkori közleménye szerint a két vállalat között tárgyalások folytak a WordPerfect kapcsán kialakult helyzet rendezésére is, azonban azok nem jártak eredménnyel. A Novell már akkor közölte, hogy pert fog indítani a Microsoft ellen.

Sok pénz

Egyértelmű, hogy a Novell pénzt akar kihúzni a Microsoft zsebéből, ez már a per 2004-es megindításakor is látszott: a vállalat a kereset beadásakor nyolc éve nem volt a WordPerfect és a Quattro Pro tulajdonosa. A redmondiak által most kiadott közleményben kijelentik, hogy a tárgyalások során bizonyítani fogják, a Novell 12 és 14 évre visszamenő állításai teljesen alaptalanok: a WordPerfect és a Quattor Pro a Novell téves vezetői döntéseinek köszönheti a sikertelenségét.

a címlapról