Larrabee, az Intel vizualizációs processzora
Az Intel további részleteket hozott nyilvánosságra tegnap közelgő processzoraival kapcsolatban, a Dunnington és a Nehalem mellett azonban szó esett a távolabbi jövőben megjelenő fejlesztésekről is a konferenciabeszélgetésen. A horizontot vizslatva az egyik legfelkapottabb témának a Larrabee számít, mely az Intel egy új fejlesztési irányának zászlóshajója. A Larrabee körül korábban sok pletyka keringett, és régóta sejteni, majd egy ideje tudni lehet, hogy a chippel a vállalat a nagyteljesítményű vizualizáció és szuperszámítógépes területén akar megjelenni.
A még elektronikai tervezés alatt álló Larrabee az Intel szerint tömören egy robusztus vizualizációs architektúra, mely egyéb számításintenzív feladatokra is alkalmazható, mint például nagytömegű adatok elemzése, fizikai erőkre épülő tudományos és műszaki számítások, matematikai problémák. Az Intel várakozásai szerint a számítástechnika egyik húzóerejét a realisztikus vizualizáció képezi majd, melynek sarokköveit a felhasználói felületek, a nagyfelbontású video, a 3D renderelés és a modellezés képezik meg. A chip szilíciumon várhatóan idén látja meg a napvilágot, az első termékek 2009 második felében kerülhetnek piacra.
A Larrabee nem tekinthető hagyományos grafikus processzornak, melyek felépítése bár halad az általánosabb célú felépítés és ezáltal a nagyobb programozhatóság felé, továbbra is alapvetően raszterizált grafikára alkalmasak, mely bár algoritmikusan gyors, kevéssé pontos eredményt produkál, vagyis a kívánt kép elérésére egyre több trükköt és számítási teljesítményt kell bevetni. Az Intel ezzel szemben kevésbé a gyors grafikus megjelenítés, inkább a élethűség oldaláról közelíti meg a területet, mint például a ray-tracing, vagy más globális bevilágítási módszerek.
Az Intel célja egy rugalmasan programozható, optimalizált lebegőpontos műveletekben kimagaslóan gyors architektúra megalkotása. A nagy számítási teljesítményt a cég mérnökei a feladatra szabott, masszívan párhuzamos felépítéssel érik el: a Larrabee várhatóan több tucat specializált, alacsony komplexitású magból épül fel.
A cache hierarchia és a magokat közötti intrachip összeköttetés hivatalosan nem ismert, egy kiszivárgott prezentáció alapján az in-order magok több utasításszálat kezelnek, és körbusszal kapcsolódnak egymáshoz, miközben az Intel megerősítette, hogy a cache-rendszere teljesen koherens, ami kiszélesíti az alkalmazhatósági területét. Magas szinten szemlélve a Larrabee több ponton hasonlít az IBM-Sony-Toshiba trió által kifejlesztett Cellre, mely a PlayStation 3 játékgép központi processzora, de megtalálható néhány katonai célú számítógépben és az IBM HPC területre szánt blade szerveriben.
A magok utasításkészlete vektorkiegészítésekkel módosított x86, és vektor végrehajtóegységet is kapnak, így az Intel szerint akár a teraflopsos teljesítmény elérhető. A vállalat ugyanakkor saját utasításkészlete mellett támogatja a valósidejű 3D grafikában sztenderdnek számító DirectX és OpenGL programozási felületeket is, ami azt jelzi, hogy a chip széleskörű alkalmazhatóságát kívánja elérni.
Az Intel nem kommentálta, hogy milyen energiafelvételre tervezik a dedikált grafikus chipet, egy szintén nem hivatalos információ szerint fogyasztása elérheti a 150 wattot. A vállalat úgy gondolja, hogy 2009 végére esedékes megjelenésekor a Larrabee versenyképes lehet "bizonyos területeken" az NVIDIA vagy az AMD csúcskategóriás fejlesztéseivel. Az Intel eközben általános célú processzorait is az egyre erőteljesebb vektorizált teljesítmény felé tereli, a 2009 végére, 2010-re esedékes Sandy Bridge generáció már 256-bites vektorokkal is dolgozhat majd (Advanced Vector Extension).
A Larrabee projektet a grafikus chipek felfejlődése és az általános célú x86-os processzorfejlesztések kötöttsége tette szükségessé: a piacon lévő x86-os szoftverek hatalmas tömege megkerülhetetlen, azokat az újabb és újabb chipeknek változtatás nélkül kell egyre gyorsabban futtatnia, így a szoftverek újraírását igénylő radikális fejlesztéseket nem lehet termékként a piacra dobni. A modern x86-os processzorok komplexitásának nagyobb részét nem a végrehajtóegységek, hanem a végrehajtást támogató vezérlő logikák, valamint a többnyire optimalizálatlan (vagy optimalizálhatatlan) kód futásidejű ütemezését végzi a nagyobb teljesítmény érdekében.