:

Szerző: Bizó Dániel

2008. március 12. 15:25

Gőzerővel dolgozik az AMD, hogy őszre bevethetővé tegye a Shanghait

[Digitimes/HWSW] Az AMD közölte partnereivel, hogy 45 nanométeres processzor prototípusainak már javában folyik a tesztelése, írja a tajvani Digitimes. A szokás szerint meg nem nevezett alaplapgyártói források augusztus-szeptember magasságára várják a Shanghai első próbapéldányait.

[Digitimes/HWSW] Az AMD közölte partnereivel, hogy 45 nanométeres processzor prototípusainak már javában folyik a tesztelése, írja a tajvani Digitimes. A szokás szerint meg nem nevezett alaplapgyártói források augusztus-szeptember magasságára várják a Shanghai első próbapéldányait.

Miközben a késlekedések miatt még a 65 nanométeres eljárással készített négymagos Barcelona termelését sem futtatta fel, az AMD már gőzerővel dolgozik a 45 nanométeres implementáció piaci bevezetésén. A Shanghai kódnéven ismert chip tervezése tavaly novemberben vagy decemberben zárulhatott le, szilíciumon pedig január elején látta meg először a napvilágot, azóta pedig kézenfekvő módon megkezdődött a chip és az azzal szerelt rendszerek validációja. A Shanghait, és asztali változatát, a Denebet a hannoveri CeBIT-en demózta is már a vállalat.

Az AMD egy ideje hangoztatja már, hogy 45 nanométeres eljárással készülő processzorainak bevezetése a második félévben esedékes. A 45 nanométeres gyártástechnológiával, melynél már költségnövelő immerziós litográfiát kényszerül alkalmazni a "száraz" helyett, bővül az AMD mozgástere: alacsonyabb költséggel nagyobb teljesítményű vagy alacsonyabb fogyasztású chipeket gyárthat a piaci igényeknek megfelelően -- vagyis olcsóbban termel magasabb áron eladható termékeket.

A Shanghai a Barcelona 2 megabájt harmadinszintű gyorsítótárával szemben 6 megabájtot integrál, ami jól cache-elhető kódok esetén jelentősen gyorsulást eredményezhet, és kifejezetten kedvező többutas szerverfeladatok számára. Ettől eltekintve a Shanghai valószínűleg minimális változásokat hoz a Barcelonához képest, ami egyúttal feltétele is annak, hogy egy rövid tesztelési fázist követően még év vége előtt megjelenhessen a piacon -- ideális esetben vélhetően legkorábban októberben.

Bár a mikroarchitekturális részletek nem nyilvánosak, erre utal, hogy Mario Rivas, az AMD processzorokért és chipsetekért felelős alelnöke úgy fogalmazott, a Shanghai a Barcelona C-revíziójának tekinthető. A Barcelona és a Shanghai magjainak összevetésekor nem fedezhető fel lényegi változtatás a magokban, a Shanghai magjai szinte egyszerű optikai zsugorítás képét mutatják -- a kevés változtatás rövid, meglepetésektől mentes validációt, és korai piaci premiert tesz lehetővé. A nagyobb változtatásokat mutató felsőkategóriás szerverprocesszorok és szerverek esetében a validációs idő akár 2 évet is felemészthet.

Balra a Barcelona, jobbra a Shanghai egy magja, azonos méretűre nagyítva

A Shanghai órajelei természetesen egyelőre nem ismertek, a 45 nanométeres gyártástechnológia önmagában 10-20 százalékos gyorsulást hozhat önmagában, adott fogyasztási keretből. Viszonylag alacsony volumen mellett az AMD a második negyedévben 2,5 gigahertzes Barcelonákat ígér, ami arra utal, hogy 45 nanométeren akár a 3 gigahertz is realizálható lesz az évi több tízmilliós volumenből. Erre valószínűleg szüksége is lesz a vállalatnak, ugyanis nagyjából a Shanghaijal egy időben érkezik a Nehalem, mely az Intel szerint 35-43 százalékos teljesítményfölényt projektál egy 2,8 gigahertzes Shanghaijal szemben SPEC CPU2006 alatt, kétutas rendszerben.

a címlapról