Történelmi jelentőségű bejelentés: 30 ezer oldalnyi dokumentációt hoz nyilvánosságra a Microsoft
Alapvető változásokat jelentett be a Microsoft, amelynek keretében elérhetővé teszi a széles körben használt szoftvereinek kommunikációs protokolljait és alkalmazásprogramozási interfészeit. A redmondi vállalat több mint 30 ezer oldalnyi dokumentációt hoz nyilvánosságra, emellett azt ígérte, a jövőben nagyobb hangsúlyt fektet a nyílt szabványok támogatására, és szorosabban együttműködik a nyílt forrású közösséggel.
Nyitni kék!
"Ezek a lépések jelentős változást hoznak abba a gyakorlatba, ahogy a termékeinkről és technológiáinkról szóló információkat megosztjuk" -- mondta Steve Ballmer, a redmondiak elnök-vezérigazgatója. "Az elmúlt 33 évben is temérdek információt osztottunk meg világszerte partnerek százezreivel, de a mai bejelentés mégis jelentős előrelépés a nagyobb átláthatóság felé. A célunk a jobb együttműködés elősegítése és az ügyfelek és fejlesztők számára több választási lehetőség biztosítása azáltal, hogy termékeinket még nyitottabbá tesszük és még több információt osztunk meg a technológiáinkról."
A tegnap bejelentett lépések olyan népszerű Microsoft-termékeket érintenek, mint a Windows Vista, a .NET Framework, a Windows Server 2008, az SQL Server 2008, az Office 2007, az Exchange Server 2007, az Office SharePoint Server 2007, valamint ezen programok összes jövőbeli verziója. "Az ügyfelek olyan szoftvereket és szolgáltatásokat várnak a szállítóktól, kiváltképp a Microsofttól, amelyek megfelelően rugalmasak ahhoz, hogy bármelyik fejlesztő használni tudja a nyílt interfészüket új alkalmazások hatékony integrációjára vagy teljesen új megoldások létrehozására" -- vélekedett Ray Ozzie, a Microsoft vezető szoftvertervezője.
Annak érdekében, hogy a fejlesztők a Microsoft-termékekkel maradéktalanul kompatibilis megoldásokat tudjanak létrehozni, a Microsoft az összes API és kommunikációs protokoll dokumentációját elérhetővé teszi, amelyet más Microsoft-termékek is használnak. A fejlesztőknek az információk eléréséhez nem szükséges ezeket licencelni vagy bármit is fizetni. A Microsoft emellett 30 ezer oldalnyi dokumentációs tesz közzé, amelyek a Windows szerverek és kliensek által használt protokollokkal kapcsolatosak. Ezek az információk korábban a Microsoft Work Group Server Protocol Program (WSPP) és a Microsoft Communication Protocol Program (MCPP) keretén belül voltak elérhetők és ipari titok tárgyát képezték.
A Microsoft a weboldalán fel fogja tüntetni, mely protokollok esnek szabadalmi oltalom alá, azonban ezeket is licencelni fogja, mégpedig nem diszkriminatív módon és ésszerűen alacsony díjakért. Azok számára, akik licencelni szeretnék valamelyiket, a Microsoft olyan listákat bocsát rendelkezésre, amelyek felsorolják, melyik protokollt pontosan melyik szabadalom védi. A redmondiak emellett vállalják, hogy nem perelik be a nyílt forrású vagy nem kereskedelmi szoftverek fejlesztőit abban az esetben, ha ezeket a protokollokat használják termékeikben.
Arccal a nyílt szabványok felé
A Microsoft továbbá azt is vállalata, hogy részletesen dokumentálni fogja, hogyan támogatja az iparági nyílt szabványokat és kiterjesztéseket. Ezeket az információkat bárki számára térítésmentesen elérhetővé teszik az interneten, ezáltal a fejlesztők megérthetik, a Microsoft egyes termékei pontosan miként használják a szabványokat és esetleges kiterjesztéseket. Az esetlegesen szabadalommal védett kiterjesztésekről lista készül, ezeket a kiterjesztéseket megfelelően alacsony díjért bárki számára licencelhetővé teszi a cég.
A Microsoft ígéretet tett arra, hogy az Office 2007 legfontosabb komponenseihez (Word, Excel, PowerPoint) olyan új API-kat fejleszt, amelyek lehetővé teszik a fejlesztők számára tetszőleges dokumentumformátum (pl. ODF) támogatásának beépítését, amelyeket aztán akár alapértelmezettként is használhat a szoftver. A vállalat útjára indítja az Open Source Interoperability Initiative nevű programot, amelynek keretében információkkal és rendezvényekkel segíti elő a nyílt forrású szoftverek és saját termékeinek együttműködését. Az online Interoparability Forumon a fejlesztők, az ügyfelek és a nyílt forrású közösség tagjai cserélhetik ki tapasztalataikat, emellett elindul egy Document Interoperability Initiative nevű program is, amely a népszerű formátumok közötti adatcserét hivatott megkönnyíteni.
A történelminek is nevezhető bejelentést egyelőre szketpikusan fogadta a piac, sokak szerint a Microsoftnak már korábban is voltak nagyszabású ígéretei ebben a témakörben, de egyelőre kevés látható eredménnyel.